Börtönben a bostoni merénylet gyanúsítottja

carnajevEgy Bostontól 65 kilométerre lévő börtönkórházba szállították péntekre virradó éjjel Dzsohar Carnajevet, a bostoni robbantásos merénylet életben maradt gyanúsítottját - közölte pénteken a szövetségi rendőrbírói szolgálat (U.S. Marshals Service).

A 19 éves csecsen származású férfit egy héttel ezelőtti elfogása óta egy polgári személyeket ellátó bostoni kórházban (Beth Israel Deaconess Medical Center) ápolták. Ebben az intézetben fekszik az április 15-i merénylet néhány áldozata is.

Drew Wade, az illetékes igazságügyi hatóság szóvivője elmondta, hogy Carnajevet egy Fort Devens-i létesítménybe vitték, ahol továbbra is orvosi kezelésben részesül.

Carnajev múlt héten lőtt sebesülést szenvedett a fején, a nyakán, két lábán és egyik kezén, miközben megpróbált elmenekülni a rendőrök elől. Bátyja - a három emberéletet követelő merénylet másik gyanúsítottja - meghalt az elfogására indított hajtóvadászat során.

A The Boston Globe című amerikai napilap pénteki számában a Carnajev fivérek által elrabolt Mercedes sofőrjéről, a kínai származású "Dannyről" írt, aki kocsijában - elmondása szerint - mintegy 90 percen át volt együtt a merénylőkkel. Carnajevék New Yorkba akartak eljutni, hogy ott egy másik robbantást hajtsanak végre.

Mint a 26 éves Danny az újságnak elmondta, szorult helyzetében igyekezett kihangsúlyozni külföldi származását. Amikor sikerült értésére adni a fivéreknek, hogy kínai, akkor Tamerlan Carnajev muszlimként azonosította magát. "A kínaiak nagyon barátságosak a muszlimokkal" - nyugtatta meg őket Danny a Boston Globe jelentése szerint.

A merénylők szökési terve végül meghiúsult, amikor az autóból kezdett kifogyni az üzemanyag, és meg kellett állni tankolni. Danny ekkor el tudott menekülni - írta a lap.

 

MTI – alfahir.hu

Ez a bejegyzés közzétéve Egyéb kategória. A következő témákban: permalink.