L’Aquila és Kolontár

jegyzet1Az olaszországi L’Aquila városát 2009 áprilisában, azaz négy éve rázta meg szörnyű földrengés. A földrengésnek 309 áldozata volt.

Berlusconi akkori olasz miniszterelnök 45 műemléképületet mutatott be a világnak azon a 2009 júliusi G8-as csúcson, amelyet szándékosan a romokban heverő, 70 ezer lélekszámú városban rendezett meg,  világméretű rokonszenvet keltve L’Aquila iránt. Arra kérve a külföldi kormányokat, hogy fogadják örökbe e romépületeket.

Azóta a helyreállítást csak egyetlen helyen fejezték be: a Szent Kelemen apátságban – hála az UNESCO Világörökség alapítványának.

Az otthonukat vesztett családokat még ma is a városon kívül fekvő rendőrségi barakkokban élnek. Az elhagyott várost egy politikai és gazdasági kábultság által megbénított kétségbeesés jellemzi, írta a Financial Times egyoldalas tudósításában. A helyreállítást vagy ezer jogszabály közötti lavírozás bénítja. A maffia pedig ott áll, hogy profitáljon minden euróból.

Ezzel szemben a magyarországi vörösiszap katasztrófa által 2010 októberében elsöpört Kolontár falu károsultjai a néhai Makovecz Imre építész 15 típustervéből választhattak maguknak. Amit ott fél év alatt az országos összefogás és a kormányzati akarat létrehozott, például szolgálhat. Tudjuk, egy hetvenezres város és egy kis falu méreteiben nem hasonlítható össze. De Olaszország és Magyarország sem, akár méreteiket, akár a rendelkezésre álló erőforrásokat tekintjük, nem is szólva az előbbibe áramló külföldi adományokról.

Nagyon szeretünk kétségbeesetten tekinteni magunkra és saját teljesítményeinkre.

De legalább akkor legyünk büszkék rájuk és akkor örüljünk, ha erre okunk van.

 

Ordosz műhely

alfahir.hu

Ez a bejegyzés közzétéve Egyéb kategória. A következő témákban: permalink.