Vecsei József hozzászólása (“Miniszterelnököt – népszavazással !” – az ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI SZÖVETSÉG felhívása)

ORSZÁGOS  VÁLASZTÁSI  SZÖVETSÉG
Miniszterelnököt népszavazással !”
igény
felmérése

http://www.orszagosvalasztasiszovetseg.hu

*            *           *


“Eljött az ideje, hogy a magyar nép
közvetlenül gyakorolja a hatalmat!”

Az Országos Választási Szövetség
KIÁLTVÁNYÁBÓL

FELHÍVÁS

TISZTELT  HONFITÁRSAK !

Mielőtt a kérésünket előterjesztenénk, úgy gondoljuk, hogy szívesen fogadják újévi jókívánságainkat.

Eredményekben és sikerekben nagyon gazdag, békés, boldog új esztendőt  kívánunk sok szeretettel!

*

TISZTELT  HONFITÁRSAK !

A választási év első napjaiban ildomos megvizsgálni az 1990 óta regnált  koalíciós kormányok –   pártkormányok  – tevékenységét.
A tárgyilagosan vélekedő honfitársak minden bizonnyal egyetértenek azzal a
megállapítással, mely szerint – sajnos  –  nem az elvárásoknak megfelelően tartották szem előtt a   hatalmi ágak függetlenségének elvét.

Az imént közöltek bizonyításaként ezúttal csak néhány tény rövid ismertetésére nyílik lehetőség.
A kormányzó pártok a hatalomnak egy vagy több cikluson át történő megtartására, az ellenzéki pártok a hatalom megszerzésére / visszaszerzésére törekedtek.
A kormányzó párti frakciók  – általában közvetett módon,  néha   közvetlenül is  – nyomást gyakoroltak a saját pártjuk tagjaiként kinevezett miniszterekre, politikai államtitkárokra, valamint az országos hatáskörű szervek vezetőire. Ezzel az eljárásmóddal megsértették a hatalmi ágak függetlenségének elvét. Sem a baloldali, sem a jobboldali koalíciós pártkormányok nem tudták maradéktalanul megvalósítani a nemzeti politikai célkitűzéseket.
A kormányok nem vették figyelembe azt a politikai axiómát, mely szerint

a nemzeti politika stratégiai cél,

a pártpolitika taktikai eszköz.


Meggyőződéssel állítjuk:  a  parlamentáris demokrácia nem tudta / nem
tudja
a szükséges személyi és tárgyi feltételeket biztosítani ahhoz, hogy az államigazgatási –  kormányzati –  hibák és hiányosságok következtében tűrhetetlen helyzetbe került HAZÁNK mihamarabb kikerüljön  a    komplex  válságból.

*

Ahhoz, hogy a valódi rendszerváltozás bekövetkezzen, az  államhatalomnak és az államigazgatásnak önállónak és   bizonyítottan függetlennek kell lennie!
A pártkormányok által okozott bajok orvoslása érdekében leszögezzük:  –  Csak  a párton  kívüli  szaktekintélyekből megalakított kormány  –   nemzeti kormányképes   nemzeti  politikai  célkitűzések valóra váltására hivatott testületként működni!
Ebben az esetben  valamennyi frakció –   az  önállóság elvének tiszteletben
tartásával  –  köteles  támogatni, illetve ellenőrizni a   független  nemzeti  kormányt.
A pártok kizárólagos küzdőterei:  az Országgyűlés,  a fővárosi és megyei közgyűlések, a települési,  kisebbségi  és  nemzetiségi  önkormányzatok.

*

Az 1990 óta regnált kormányok tevékenységét tárgyilagosan vizsgáló szakértők megállapításaival összhangban a leghatározottabban állítjuk:

–  Hazánkban a    parlamentáris demokrácia nem a társadalmi elvárásoknak
megfelelően működött / működik.
Az   Országos  Választási  Szövetség /a továbbiakban: SZÖVETSÉG/   a társadalom valamennyi rétegének hosszú éveken át érlelődött követelését  jogosan és  sürgetőleg fogalmazta meg a  KIÁLTVÁNYÁNAK  azon mondatában, amely így szól:

“Eljött az ideje, hogy a magyar nép
közvetlenül gyakorolja a hatalmat
!”

A múltat és jövendőt megbűnhődött NÉPÜNK jövője iránt érzett felelősségünk
tudatában kijelentjük:

A legrövidebb időn belül meg kell teremtenünk

a

népképviseleti demokrácia
személyi és  tárgyi
feltételeit.

Az első és egyben a legfontosabb teendő:

a

párton  kívüli

miniszterelnök

népszavazással

történő megválasztása.

A  SZÖVETSÉG  Elnöksége  Fenyvesi András tanár, okleveles népművelési előadó javaslata alapján úgy döntött, hogy  2010. január 5-én a  SZÖVETSÉG  honlapján
Fenyvesi András tanár úr hetilapokban is megjelent  2 írásának közrebocsátásával kezdeményezi a

“Miniszterelnököt –  népszavazással !”

igényfelmérést.

Az Elnökség elhatározta, hogy a honlapon  lehetőséget biztosít   KÁRPÁT-HAZÁNK valamennyi  18  éven  felüli honfitársának, hogy
–  2010. január 10-étől  a  SZÁNDÉKNYILATKOZAT – LAPON  a   név   és   E-mail   beírásával,
–  2010. január 11-étől  a   SZÁNDÉKNYILATKOZAT  MEGTÉTELÉT  TANÚSÍTÓ  LAPON  a  név beírásával  2010. január 31-éig tanúsítsák  támogatási  szándékukat.

SZÁNDÉKNYILATKOZAT

Támogatnám azt a kezdeményezést, melynek értelmében az Országgyűlés
úgy módosítsa az alkotmányt, hogy  2010-ben az országgyűlési képviselők

választásával egyidejűleg tartandó    népszavazással válasszuk meg a párton kívüli   miniszterelnököt.

*

Fentiekre hivatkozva tisztelettel felkérjük  HAZÁNK  valamennyi  civil  szervezete elnökét, hogy  ezen   FELHÍVÁSUNKAT a szokásos módon szíveskedjék eljuttatni a tagjaiknak.

Tisztelettel felkérjük  a Magyar Távirati Irodát, az  országos, regionális, megyei és települési írott és elektronikus sajtóorgánumok főszerkesztőit, hogy ezen  FELHÍVÁSUNK közzététele, ha erre nincs mód, akkor részletes ismertetése érdekében a szükséges lépéseket szíveskedjenek megtenni.

Szíves intézkedésükért előre is őszinte elismerésünket és hálás köszönetünket fejezzük ki.

*

Bízunk abban, hogy a magyar nemzet sorsáért elkötelezetten aggódó   honfitársak közül  megszámlálhatatlanul  sokan  hallják,  olvassák  és  megértik a hívó szót, mely arra készteti őket, hogy   2010. január 31-éig feltétlenül meg kell látogatniuk az  ORSZÁGOS  VÁLASZTÁSI  SZÖVETSÉG  honlapját.
Reméljük, hogy valamennyi kedves  LÁTOGATÓ HONFITÁRS megragadja az alkalmat, és a közölt módon csatlakozik azon honfitársakhoz, akiknek a becses neve –  megtisztelő döntésük következtében  –  helyet kapott a

SZÁNDÉKNYILATKOZAT MEGTÉTELÉT TANÚSÍTÓ LAPON.

“Fő célunk …egy olyan erő megteremtése, amelyben nincs jobb és baloldal, s amely a parlament működését – s vele az ország irányítását – a nemzet érdekeinek rendeli alá.”

Az Országos Választási Szövetség
KIÁLTVÁNYÁBÓL

*

Budapest, 2010. január 12.

Hazafias üdvözlettel:


Vecsei József

az Országos Választási Szövetség

elnöke

Fenyvesi András

tanár

okleveles népművelési előadó

az Országos Választási Szövetség

témafelelőse

About these ads

div { margin-top: 1em; }
]]>

Article source: http://internetfigyelo.wordpress.com/2010/01/31/miniszterelnokot-nepszavazassal-az-orszagos-valasztasi-szovetseg-felhivasa/#comment-26109