Ismét katasztrófahelyzet fenyegeti Magyarországot!

A havazás és az esőzés után árvíz fenyegeti az országot. Az esőzések miatt az ország valamennyi folyóján kisebb-nagyobb árhullámok indultak el. Embereket kellett kimenteni és utakat lezárni.

arvizA havazás és az esőzés után árvíz fenyegeti az országot. Az esőzések miatt az ország valamennyi folyóján kisebb-nagyobb árhullámok indultak el. Embereket kellett kimenteni és utakat lezárni.

Az esőzések miatt az ország valamennyi folyóján kisebb-nagyobb árhullámok indultak el, és jelentősen nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága is. Az ország területén utak váltak járhatatlanná, és Zala megyében embereket is ki kellett menteni házaikból az áradás miatt.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság jelentése szerint az ország folyószakaszain összesen 1206 kilométernyi töltésen van árvízvédelmi készültség. Ebből 1076 kilométeren, a Kraszna, a Lónyay-csatorna, a Zagyva, a Tarna, a Tisza középső szakaszán, a Fekete-Körösön és a Hármas-Körösön, valamint azokon a töltésszakaszokon, ahol az előző, lefutott árhullám utáni helyreállítási munkák folynak, elsőfokú, míg a Takta, és a Hortobágy-Berettyó 130 kilométernyi szakaszán másodfokú készültség van érvényben.

A Tisza felső szakaszán vasárnap délelőtt újabb áradás kezdődött, és elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Murán és a Berettyó teljes magyarországi szakaszán is. Áradnak a folyók és patakok Vas megyében is, ezért több alsórendű utat teljesen le kellett zárni már Zala megyében is.

A zalai Kerkafalván két lakóépületet is körbezárt a víz, ahonnan három embert kellett kimenteniük a tűzoltóknak. Vas, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna és Zala megyében már több ezer homokzsákot kellett lerakni a védekezéshez, a tűzoltók ezeken a területeken is folyamatosan szivattyúznak.

zala

 Terepjáró a Zala megyei Kerkakutas víz alatt álló utcájában, ahol a Cupi-patak kiöntött medréből 2013. március 31-én.

cupi

A Cupi-patak, amely kiöntött medréből a Zala megyei Kerkakutason 2013. március 31-én.

cupi2

Férfiak mennek a víz alatt álló utcán a Zala megyei Kerkakutaspn, ahol a megáradt Cupi-patak kiöntött medréből 2013. március 31-én.

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vasárnap kora délutáni tájékoztatása szerint Kerkakutason a Cupi-patak nagyon erős sodrású vize délre teljesen körbevett egy lakóházat, az ott élő idős embert a lenti hivatásos tűzoltók mentették ki és helyezték el ideiglenesen a település művelődési házában. Azóta már visszatérhetett lakóházába, mivel a Cupi-patak vízszintje már húsz centimétert csökkent.

Tetőzéshez közel a Zala Zalalövőnél

A legfrissebb információk szerint tetőzés közeli vízszinten áll a Zala Zalalövőnél. A Zala folyón tetőzéshez közeli vízállást, 376 centimétert mértek délután Zalalövőnél, ugyanakkor a folyó vízszintje Zalaegerszegnél lassabb ütemben, de még emelkedik. A zalai megyeszékhely Apátfa településrészén a Zalavíz Zrt. folytatja a védekezést, a katasztrófavédelem kétezer homokzsákot biztosított többi között a város ellátását szolgáló ivóvízkutak védelmére.

Nagykanizsán kiöntött és településrészt veszélyeztet a Principális-csatorna, a Szentgyörgyvári-hegy lábánál lévő patak is lakóházakat veszélyeztet. A kiskanizsai városrész lakóépületeit veszélyezteti a kiöntött Principális-csatorna, ezért homokzsákokkal védik az épületeket. A Szentgyörgyvári-hegy lábánál lévő patak vízszintje is annyira megemelkedett, hogy elöntheti az ott lévő lakóházakat.

arviz

Egy tűzoltó homokzsákokat pakol Nagykanizsán, a kiskanizsai város részben.

arviz

Víz alatt álló gyümölcsfák egy kertben Nagykanizsán, a kiskanizsai városrészben.

Keszthelyen súlyos a helyzet

Keszthelyen a csapadékvizet már nem tudják a Balatonba vezetni a csatornák. Súlyossá vált a helyzet, mert a Balaton-parti vasúti nyomvonal alatt kialakított átereszek már nem képesek levezetni a csapadékvizet a Balatonba. Fokozza a problémát, hogy a csatornarendszer túltelítődött, ezért már lakóházakba is visszaduzzasztja a vizet. A keszthelyi katasztrófavédelmi kirendeltség irányításával igyekeznek átszivattyúzni a vizet a vasútvonal Balaton felőli oldalára.

tolna

A megáradt Kapos a Tolna megyei Döbrököznél vissza 2013. március 31-én, miután átszakadt a folyóba torkolló Méhész-patak töltése, a mellette lévő szántókat elöntötte a víz.

Lentiben, a Kinizsi utcán két újabb nagyteljesítményű szivattyút állítottak üzembe, így már öt szivattyúval dolgoznak a nagy mennyiségű belvíz átemelésén. Liszóban, Magyarszerdahelyen és Salomváron ugyanakkor kora estére befejeződött az elöntés elleni védekezés – közölte a zalai katasztrófavédelem.

mszerdahely

Belvíz hömpölyög a szántóföldön a Zala megyei  Magyarszerdahelynél 2013. március 31-én. A belvíz több helyen okoz gondot a közlekedésben.

Tornyiszentmiklósnál az Európa-tónál 15-20 embert vett körbe a víz, ezért a tűzoltók leválasztották az elektromos hálózatról a vízben álló épületeket és átkutatták a területet, hogy mások nincsenek-e veszélyben.

A zalai Szilvágyon tizenöt lakóház udvarát öntötte el a víz, melléképületekbe is beszivárgott, ezért homokzsákokkal védekeznek a helyi önkéntesek. Salomváron a Novák utcát öntötte el a víz, egy-két órán belül négy lakóházat is veszélyeztethet, ezért homokot és homokzsákokat biztosítottak a védekezéshez.

Vízátfolyás miatt átmenetileg le kellett zárni Zalában a Páka és Ortaháza közötti utat, s bár ezt már feloldották, 40 kilométeres sebességkorlátozást vezettek be. Keszthely, Szilvágy, Csesztreg, Lovászi és Letenye térségében ugyancsak korlátozták a járművek sebességét, sárelöntés miatt pedig lezárták a Tófej és Söjtör közötti utat.

cupi

A megáradt Cupi patak a Zala megyei Csesztregen 2013. március 31-én. A mgáradt patak több lakóházat is veszélyeztetett és elöntött több utcát.

tolna

Sérült lakóház, amelyre löszfal omlott a Tolna megyei Szakályban 2013. március 31-én. Az omlás miatt egy ember megsérült.

Vas megyében az áradások és a belvizek miatt már 18 alsórendű utat kellett teljes szélességében lezárni. Ugyancsak vízátfolyás miatt rendeltek el útzárat a Győr-Moson-Sopron megyei Fertőszentmiklós és Csapod közötti nyolc kilométeres szakaszon.

Somogy megyében Bedegkéren a katasztrófavédelem tájékoztatása szerint beszakadt az egyik útmenti épület pincéje, a felette húzódó vízelvezető árok és az úttest egy része is. A beomlott föld miatt elmozdult egy telefonoszlop és a víz kimosta az út alatt húzódó gázvezetéket. Segesden egy lakóház körül gyülemlett fel a víz, az épületet a nagyatádi tűzoltók homokzsákokkal vették körbe.

Pest megyében homokzsákokkal védték meg néhány szentendrei ház garázsát, illetve pincéjét, miután a Bükkös-patak is kilépett a medréből.

Milliós kár az eplényi sícentrumban

Kiöntött az eplényi sípálya közeli Malom-patak, az árvíz milliós kárt okozott, elmaradnak a hétfői és a keddi programok – tájékoztatta a Veszprém megyei sícentrum marketingvezetője vasárnap az MTI-t.

Ebele Bálint elmondta: hatalmas felhőszakadás zúdult vasárnap hajnalban a Bakonyra: a nagy eső olvasztotta a környező hegyekben a havat, ezért óriásira nőtt a Malom-patak vízhozama, ami veszélyeztette a sípályát. Megsérült a vízelvezető rendszer, egy farönk szorult az egyik gyűrűbe.

Le kellett kapcsolni az elektromos transzformátort is, ezért áram nélkül maradtak, ami nehezítette a munkájukat, de így is sikerült megóvni a sípályát attól, hogy elöntse a víz. A kár milliós nagyságrendű – mondta.

Az ország keleti részén is küzdenek az árvíz ellen

Az ország keleti felén is gondot okoz a víz. A Berettyó teljes magyarországi szakaszán elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság működési területén valamennyi folyó árad. Ipolytarnócon több száz darab homokzsákkal kezdték meg a védekezést, az alpolgármester pedig harmadfokú készültséget rendelt el a településen.

Válságstábot állított fel a helyi önkormányzat, a kitelepítéseket azonban csak akkor kezdik el ha az Ipoly folyó kilép a medréből – értesült a HírTV. Akiknek nincs hova menniük azokat egy iskolában szállásolják el.

Ipolytarnóc szomszédos településén, Litkén a Hír TV értesülései szerint az utcákon áll a víz – a gondot nem az Ipoly, hanem az azt tápláló Dobroda patak és mellékágai, amelyek nem képesek elnyelni a csapadékot és az esővizet. A helyiek homokzsákokkal próbálják a víz útját állni, és megvédeni a házakat. Az N1Tv kommentár nélküli felvételei az Ipoly mellékfolyóinak áradásáról:

A szántóföldek harmada is víz alatt van már

„A belvízhelyzet is romlott. Az Alföldön már a szántóföldek harmadán áll a víz. A gazdálkodók nemhogy gépekkel, de sok esetben még gyalog sem tudják megközelíteni a földjeiket. – A két vízréteg már teljesen összeért. Ha traktorral rámennénk a földre akkor megsüllyedne, képtelenség volna megmunkálni” – fogalmazott Gémes László szegvári gazdálkodó a HírTV-nek.

„Pont egy hónappal korábban, tavaly ilyenkor már a napraforgó földben volt, és most még sajnos a talaj-előkészítés lett elvégezve csak” – közölte Gémes László. Hozzátette: „Sőt még a tápanyagpótlás sem történt meg, ugyanis a műtrágyát ki szoktuk szórni a gabonáknak február végén, március elején. Nagyon kevés gazdálkodó tudta ellátni ezt a feladatot, hiszen egy-két napig volt megfelelő idő. Tehát nagyon nagy a csúszás, és ha ez így marad, akkor komoly problémák lesznek”

Országosan már 121 300 hektár a belvízzel elöntött terület, ebből 56 ezer hektár a vetés, szántó. Jelenleg 12 vízügyi igazgatóság területén 63 szakaszon van érvényben belvízvédelmi készültség: 17 szakaszon elsőfokú és 41 szakaszon másodfokú és 5 szakaszon harmadfokú a belvízvédelmi készültség.

MTI Fotó: Varga György és Lendvai Péter

MTI – N1Tv – HírTV nyomán – alfahir.hu

Article source: http://alfahir.hu/ismet_katasztrofahelyzet_fenyegeti_magyarorszagot

Kategoriák: Egyéb kategória. Cimke . Könyvjelzők: permalink.