Tartós károkat okozott a ciprusi cirkusz

Az elemzők szerint Ciprus várhatóan súlyos recesszióba süllyed a következő években, és a valutaunió stabilitásával kapcsolatban is újabb kérdések vetődtek fel. 

A egyik legnagyobb citybeli pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics két vezető európai közgazdásza, Jennifer McKeown és Jonathan Loynes felidézte, hogy Izland hazai összterméke (GDP) hozzávetőleg 12 százalékot zuhant az izlandi bankválság kirobbanását és a tőkekorlátozások bevezetését követő két évben, annak ellenére is, hogy az izlandi jegybanki kamat meredeken csökkent, és a helyi fizetőeszköz 50 százalékkal gyengült.

Ez utóbbi lehetőségek nem állnak Ciprus rendelkezésére, és a ciprusi gazdaság a tavalyi 2,4 százalékos visszaesés után a következő két évben évente produkálhat akár 5-10 százalékos GDP-zuhanásokat – jósolták a Capital Economics londoni elemzői.

A ház két szakértője szerint a ciprusi mentőcsomaggal kapcsolatos epizód emellett ismét demonstrálta az euróövezeti döntéshozók képességét annak lehetővé tételére, hogy egy pénzügyi értelemben véve nagyon csekély probléma is a valutaunió egészét a katasztrófa szélére sodorja.

Ez részben “abszolút hozzá nem értésre” utal. Az viszont, hogy Németország és más központi eurógazdaságok “készek lehetővé tenni hétköznapi emberek megtakarításainak megdézsmálását”, arra vall, hogy ezeknek az országoknak a részéről most már ellenállásba ütközik a déli eurógazdaságok további megsegítése, nem beszélve az euró jövője szempontjából sokak által életfontosságúnak tartott teljes körű költségvetési unió létrehozásáról – fogalmaztak hétfői értékelésükben a Capital Economics londoni közgazdászai.

A két elemző szerint ráadásul a történtek nyomán nem csupán az euróövezeti távozás lehetőségével kapcsolatos piaci szóbeszéd élénkült fel ismét, de több olyan mechanizmus is megjelent a gyakorlatban, amelyek alapvető részei lennének valamely eurótagország távozási folyamatának. Jennifer McKeown és Jonathan Loynes ezek között említi elemzésében a Cipruson elrendelt tartós bankzárlatot és a tőkekorlátozások bevezetését.

A Capital Economics két közgazdásza szerint máris hallhatók olyan vélemények a piacon, hogy ez utóbbi intézkedés gyakorlatilag Ciprus euróövezeti tagságának időleges felfüggesztésével ér fel.

Timothy Ash, a Standard Bank londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott vezető közgazdásza a ciprusi mentőcsomagról szóló megállapodást kommentálva hétfőn annak a véleményének adott hangot, hogy a ciprusi tőkekorlátozások számos belső EU-előírást sértenek, ezért bizonyosra vehető az intézkedés megtámadása jogi úton a károsultak részéről. Ash szerint a tőkekorlátozások emellett nyilvánvalóan aggályokat vetnek fel a valutaunió puszta fenntarthatóságával kapcsolatban is.

A Standard Bank londoni elemzője szerint ráadásul már csupán annak felvetése is, hogy a betétbiztosítással fedezett betéttulajdonosok megtakarításait bevonják a mentőcsomagba, a betétesek szempontjából “a Rubicon átlépésével” ért fel, és ezek után a túlméretezett bankszektorú többi eurógazdaságnak is “idegesen kell figyelnie” az esetleges betétmenekítés megindulásának jeleit.

Washington üdvözli a hitelmegállapodást

Az amerikai pénzügyminisztérium hétfőn nyilatkozatban üdvözölte Ciprusnak a nemzetközi hitelezőivel az utolsó pillanatban kötött megállapodását, rámutatva a biztosított betétesek védelmének és a bajbajutott bankok felszámolásának fontosságára.

“Kritikus fontosságú, hogy Cipruson lefektessék a pénzügyi stabilitáshoz való visszatérés és a növekedés alapjait” – hangoztatta kommünikéjében az amerikai pénzügyminisztérium, rámutatva, hogy az eurózóna pénzügyi stabilitása fontos az Egyesült Államok számára.

Az amerikai pénzügyi tárca leszögezte, hogy megkülönböztetett figyelemmel kíséri majd a megállapodás részleteinek véglegesítését és az egyezség végrehajtását. Az Európai Unió az Egyesült Államok legnagyobb kereskedelmi partnere.

Article source: http://hu.origo.feedsportal.com/c/33150/f/622409/s/29fa27cd/l/0L0Sorigo0Bhu0Cgazdasag0C20A130A3250Elondoni0Eelemzok0Ecsak0Eaz0Eazonnali0Ekatasztrofat0Esikerult0Eelkerulni0Bhtml/story01.htm

Kategoriák: Egyéb kategória. Cimke . Könyvjelzők: permalink.