Jobbikos siker: nem titkolhatják el a külhoni állampolgárokat

A Fidesz visszavonta azt a javaslatot, amely nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva megismerhetetlenné tette volna az állampolgársági kérvények számát és földrajzi elosztását.

illusztrációA Fidesz a hétfői parlamenti vita előtt – vélhetően ellenzéki nyomásra – visszavonta azt a módosító javaslatot, amely nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva megismerhetetlenné tette volna az állampolgársági kérvények számát és földrajzi elosztását.

Volner János, a Jobbik alelnöke korábban írásbeli kérdést adott be, hogy megtudja, az egyes országokból eddig hányan kérelmezték és kapták meg az egyszerűsített honosítás keretében a magyar állampolgárságot. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter február 26-án részletes listát tett közzé, ebből kiderült, hogy 2012 végéig (név és pontos cím nélkül) mely országból hányan kértek és kaptak magyar állampolgárságot.

Március 12-én Potápi Árpád János fideszes képviselő önálló indítványában azt javasolta, hogy az adatkezelő megtagadhassa ezeket az információkat, mivel azok megismerése „nemzetbiztonsági érdeket, illetve külügyi kapcsolatokat sértene vagy veszélyeztetne”.

Inkább a jogfosztott államplgárokkal kellene foglalkozni

A törvényjavaslat múlt keddi vitájában az ellenzéki pártok ritkán tapasztalt egységbe tömörültek, és össztüzet zúdítottak a kormánypártokra. A jobbikos Szávay István rámutatott, az országos bontásban közölt adatok senkire nem jelentenek veszélyt, ehelyett inkább arra kéne törvényt hozni, hogyan kívánja megvédeni Magyarország jogfosztott állampolgárait. Példának hozta fel azokat a felvidéki magyarokat, akik kettős állampolgárságuk miatt elvesztették szlovák állampolgárságukat, lakcímüket, társadalombiztosításukat és választójogukat.

Szávay a vitában elmondta, a külhoni állampolgárokat sokkal jobban fenyegetik Orbán Viktor levelei, amelyet a nemzeti konzultáció során ugyanis minden szomszédos országban élő magyar is megkap, ebből ugyanis pontosan kiderül, kik a kettős állampolgárok. (A keddi vita összefoglalója az ellenzéki pártok felszólalásaival ide kattintva olvasható el.)

Nehéz helyzetben a Fidesz kárpátaljai testvérpátja

Mivel a Fidesz semmilyen értelmes magyarázatot nem tudott adni, hogy miért van szükség a törvény módosítására, kárpátaljai testvérpártjától, a KMKSZ-től kért támogatást. Kovács Miklós, a párt elnöke múlt csütörtökön nyilatkozatban hangsúlyozta, a Kárpátalján élő magyar állampolgárok elsődleges érdeke, hogy adataik ne kerüljenek az ukrán hatóságok kezére. „Fontos, hogy a magyarországi politikum minden szereplője – politikusok, hivatalnokok, a tömegtájékoztatás képviselői – megértéssel kezelje a kárpátaljai magyar állampolgárok megalapozott aggodalmát, hogy a témában ellenséges ukrán államapparátus esetleg hozzájut bizalmas adataikhoz” – írta a KMKSZ elnöke.

Szávay erre reagálva kifejtette, a KMKSZ „nagyon visszás helyzetbe sodorta magát”, mivel ezután el kéne ítélniük Orbán Viktor postai úton küldött kampányleveleit is, mivel a címzettekből világosan kiderül, hogy külhonban kik rendelkeznek magyar állampolgársággal.

Választási csalást sejtettek

Karácsony Gergely, az LMP-ből kivált Párbeszéd Magyarországért elnöke szombaton arra hívta fel a figyelmet, a választói névjegyzék egy részének titkossága felveti a választási csalás lehetőségét. Ha ugyanis nincs hiteles adat a választópolgárok pontos számáról, a beérkezett szavazatok érvényessége is kétségessé válik (elvileg előfordulhatott volna, hogy több szavazat érkezik be, mint ahány választópolgár valójában szavazott).

A törvény módosításával kapcsolatban Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs vezetője vasárnap úgy fogalmazott, „korai lenne azt mondani, hogy széles körű politikai támogatottságot élvez” az előterjesztés.

alfahir.hu

Article source: http://alfahir.hu/jobbikos_siker_nem_titkolhatjak_el_a_kulhoni_allampolgarokat