“A bankjaink biztonságban vannak, bármiféle párhuzam a ciprusi helyzettel téves” – amelyik ország jegybankjának először ki kellett állnia ezzel a szöveggel a ciprusi pánik után, annak lehetnek problémái. Szlovéniáról van szó, ahol valóban sűrűsödnek a gondok, olyannyira, hogy külföldi elemzők egy ideje nemzetközi mentőcsomagot emlegetnek. Mi a baj a régió egykori mintaállamával?

Első ránézésre semmi, elvégre a GDP-arányos államadósság ugyan gyors ütemben nőtt az elmúlt években – a 2008-as 22 százalékról 54-re -, de uniós összehasonlításban még így is kimondottan alacsony (az eurózóna átlaga nem sokkal 90 százalék alatt van). Az állampapírokat még mindig 5-5,5 százalékos, fenntartható hozamszinten adják el, vagyis a befektetőknek van bizalmuk Szlovénia iránt.

A baj a bankrendszerrel van, pontosabban azzal, hogy a bankrendszer gondjai az állam vállát nyomják. Az IMF tavalyi adatai szerint az összes tőkét nézve a szlovéniai pénzintézetek 55 százaléka állami irányítás alatt áll, vagyis ha ezek nehéz helyzetbe kerülnek, nincs nyugati anyabank, aki tőkét adjon – az államnak kell megmentenie őket. A probléma nem új keletű: a Moody’s erre hivatkozva minősítette le az országot 2011 őszén.

Bankpánik nincs, de honnan lesz pénz?

Márpedig a hitelek majdnem ötödét, nagyjából 7 milliárd eurónyit nem törlesztenek az adósok, elsősorban az ingatlanpiac súlyos válsága miatt. Ez az ország által megtermelt egyéves GDP 20 százaléka. A bankok ezt a terhet már nem sokáig bírják, segítségre lesz szükségük a túlélés, vagyis a náluk elhelyezett betétek védelme érdekében. A becslések szerint 3-4 milliárd eurót kell hamarosan előteremteni erre a célra, ami az államadósság szintjét a GDP 60 százalékára lökheti.

“Ciprusi típusú bankpániknak nincs nyoma Szlovéniában, egy esetleges mentőcsomag sem téma. Az emberek tudatában vannak annak, hogy a helyzet itt egészen más, mint Cipruson, nem a magas államadósság a probléma” – mondta az [origo] kérdésére Ervin Hladnik, a Dnevnik nevű szlovén napilap újságírója. “Az viszont kétségtelen, hogy egyelőre nem látni, honnan teremti elő a kormány a bankok rendbe tételéhez szükséges óriási összeget” – tette hozzá.

A szakszervezetek már három éve is tüntettek az akkori megszorítások ellen

El kell adni a családi ezüstöt

Az egyik megoldás a privatizáció lehetne, és ez nem is csak a bankszektorra vonatkozik: a szlovén gazdaság számos ágában magas az állami tulajdon aránya. A magánosításhoz eddig nem fűlt a foga a rendre nemzeti érdekekre hivatkozó politikai elitnek, bár a nemrég megbukott kormány egyszer már elhatározta. Az IMF friss jelentésében lényegében azt ajánlja a jelenlegi kabinetnek, hogy menjen tovább ezen az úton, és akkor elkerülhető a külső mentőcsomag igénybevétele. A bankok mellett olyan vállalatok is részben állami tulajdonban vannak, mint a vezető élelmiszerlánc, a Mercator, a Slovenije Telekom nevű telekommunikációs szolgáltató, a Krka gyógyszergyártó és a Petrol benzinkúthálózat.

Az új kormány állítja, hogy kész a privatizációra, de nagyon labilis, néhány fős többsége van a parlamentben. Egyelőre nem magas a kockázat, de ha újabb leminősítések következnek, akkor önbeteljesítő jóslatként könnyen kezelhetetlen helyzetet idézhetnek elő. Holott az ország problémáinak a kezelésére elvileg adott a recept – ezt már Peter Attard Montalto, a japán Nomura Bank londoni elemzője írta Szlovénia esélyeiről.

Beültek a tutiba, és elkényelmesedtek

A nehéz helyzet kialakulásához részben az vezetett, hogy a szlovén gazdaság versenyképessége sokat romlott az utóbbi öt évben, részben pedig egy hitelbuborék kialakulása áll mögötte. “Az egymást követő kormányok hitelből költekeztek, elsősorban szociális kiadásokra” – idézte fel Ervin Hladnik a magyar fülnek ismerősen hangzó forgatókönyvet. Ma már ott tart az ország, hogy 13,6 százalékos a munkanélküliségi ráta, és az eurózónában csak a görög és a portugál gazdaság zsugorodik gyorsabban a szlovénnál – az idén 2 százalékos visszaesés várható.

“Úgy tűnik, hogy Szlovénia korábban rendkívül óvatos, stabilitásra törekvő politikusai, akárcsak a velük addig együttműködő érdek-képviseleti szervezetek, az euróövezethez történt csatlakozást követően egyszerűen elveszítették a veszélyérzetüket” – írta Neményi Judit és Oblath Gábor a 2012 júniusában a Közgazdasági Szemlében megjelent tanulmányában, amely a szlovén eurócsatlakozás hatásait elemezte.

Az infláció alakulása Szlovéniában

Szlovénia gazdaságát úgy érte a válság, hogy épp csak túl volt az eurócsatlakozáson. Az ország már az uniós csatlakozás évében, 2004-ben belépett az euró előszobájának tekintett ERM-2 valutarendszerbe, és viszonylag rövid idő után, 2007-ben bevezette az eurót. Szlovénia ugyanis mintaországként gyorsan teljesítette a csatlakozáshoz szükséges feltételeket, de amint bevezették az eurót, jött a nagy megkönnyebbülés, és kiderült, hogy az ország nem tudja fenntartani az elért eredményeket. Az addig példás gazdaságpolitika ezután szétesett, akár az egyszeri fogyókúrás, aki a kitűzött határidőig tartja magát, de utána újra rájár a hűtőre.

Jó példa erre, hogy az infláció elleni szlovén küzdelemnek volt egy hatékony fegyvere, de ezt csak az euró bevezetése előtti pillanatig alkalmazták. Béralkut kötöttek a munkaadók, a munkavállalói érdekképviseletek és a kormány. Amikor a rendszer megszűnt, az inflációt féken tartó egyik legfontosabb eszköz kiesett. Eközben viszont jelentősen csökkentek az inflációtól megtisztított reálkamatok, vagyis olcsó hitel zúdult a szlovén gazdaságra. Ez hitelbuborékot okozott – éppen a gazdasági válság előtt.

Article source: http://hu.origo.feedsportal.com/c/33150/f/622409/s/29eb1b89/l/0L0Sorigo0Bhu0Cgazdasag0Cgazdasag0Eplusz0C20A130A320A0Emi0Ea0Ebaj0Ea0Eszloven0Egazdasagban0Ebankrendszer0Enovekedes0Emunkanelkuliseg0Bhtml/story01.htm