Lemondott pártelnöki tisztségéről Radimir Cacic

Cacic még tavaly novemberben távozott a miniszterelnök-helyettesi
tisztségből is, miután Magyarországon jogerősen 22 hónap letöltendő
fogházbüntetésre ítélték halálos közúti baleset okozása miatt. A
büntetést hazájában tölti le, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy
mikor és melyik büntetés-végrehajtási intézménybe vonul be.

Radimir Cacic öt éven át állt a HNS élén. Utódja a pártelnöki
székben Vesna Pusic, a HNS eddigi alelnöke lett, aki Cacic előtt
már vezette a HNS-t. Pusic a jelenlegi balközép többpárti koalíciós
kormány külügyminisztere, Cacic novemberi távozása után ő váltotta
a börtönbüntetésre ítélt politikust a miniszterelnök-helyettesi
poszton is.

Pusic elismeréssel szólt Cacic eddigi munkásságáról, kiemelve
szerepét például az autópályák megépítésében, ugyanakkor úgy
értékelte, hogy nehéz és összetett helyzetben veszi át a párt
vezetését.

Horvátországban áprilisban európai parlamenti, májusban
helyhatósági választásokat tartanak. A balközép koalíciós kormány
népszerűsége 2011 decemberi hatalomra kerülése óta 35 százalékról
25 százalékra esett vissza, és a néppárt támogatottsága jóval három
százalék alatt van.

Ezt a legnagyobb ellenzéki párt, a Franjo Tudjman alapította Horvát
Demokratikus Közösség – amely egyre inkább jobbra tolódik -, mégsem
tudta kihasználni, támogatottsága szintén 20 százalék alá csökkent.
Egyedül a baloldali ellenzéki Horvát Dolgozók – Munkapárt volt
képes megőrizni népszerűségét, továbbra is a választók mintegy 10
százalékának bizalmát élvezi.

Kiteregetik a szennyest

A Cacic-ügy által megtépázott HNS-ről az utóbbi napokban a horvát
újságok újabb botránygyanús esetek kapcsán cikkeztek, nepotizmussal
vádolva meg a pártot. Ezt követően – állítólag a néppártiak
egyfajta bosszújaként – a média a szociáldemokrata párt (SDP)
szennyesét kezdte kiteregetni.

A Vecernji list című horvát napilap értesülései szerint Zoran
Milanovic miniszterelnök, szociáldemokrata pártvezető és Vesna
Pusic pénteken a két párt közötti „meg nem támadási paktumról”
egyeztetett.

Kormánykörökből azt nyilatkozták, hogy csupán a miniszterelnök és
helyettese közötti rendszeres megbeszélések egyikére került sor, a
Vecernji list azonban megjegyezte: az SDP és a HNS vezetősége
nyilvánvalóan felismerte, hogy a „háborúskodó” koalíciós
partnereket a szavazók megbüntethetik a közelgő választásokon.

Article source: http://www.metropol.hu/nagyvilag/cikk/1015366