Így töltheti ki online az szja-bevallását

“A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új szolgáltatásával mindenki egyszerűen, néhány kattintással telepíteni tudja számítógépére azokat a programokat, amelyek a személyijövedelemadó-bevallás elkészítéséhez szükségesek” – ígérte az adóhivatal az adózóknak pénteki közleményében.

A kormány eredeti ígérete volt, hogy az adóbevallás annyira egyszerűsítik, hogy az elfér egy söralátét méretű papíron is. Ez a törekvés megbukott, viszont arra azért lenne lehetőség, hogy azok az emberek, akik nem akarnak könyvelőt fizetni, egy egyszerű elektronikus felületen kitölthessék bevallásukat.

A NAV elektronikus kitöltőprogramja viszont legalább akkora tortúra, mint ha valaki papíron vallja be az adóját. A legújabb fejlesztés kis mértékben valóban könnyebbé tette a program elérését, de a rendszer még mindig messze van attól, hogy felhasználóbarátnak nevezzük. Lényegében csak a telepítés rövidült, a kitöltés során nem találkozunk könnyítéssel.

ÁNYK – 1253

Aki elektronikusan szeretné kitölteni az adóbevallását, annak a saját számítógépére kell telepítenie egy programot, amelynek a neve is elrettentő: Általános Nyomtatványkitöltő (ÁNYK). A mostani fejlesztés lényege, hogy a magánszemély adózóknak ezután már nem kell külön előkeríteniük a NAV honlapjáról az 1253-as számú űrlapot az ÁNYK-hoz, hanem egyszerre telepíthetik a kettőt.

Forrás: NAV
Ennyit nyertünk: három telepítés helyett egy

Ahhoz, hogy a számítógépen egyáltalán fusson az ÁNYK, telepíteni kell a Java programot is. Ez az a gyakran használt programozási nyelv, amelyre az amerikai kormány figyelmeztetést adott ki, és azt javasolták, hogy a felhasználók kapcsolják ki. Hackerek ugyanis megtalálták a módját, hogy a biztonsági réseken keresztül weboldalakat is meg tudjanak fertőzni, és az oldalakra látogatók számítógépére rosszindulatú szoftvereket telepítsenek. A Java résein keresztül törtek be többek közt a Facebook és az Apple rendszerébe is.

Ilyen háttérrel elég ijesztőnek tűnik, hogy a NAV még mindig a Java-technológiára alapozva kéri be az internetes adóbevallásokat. Aki a szakportálok javaslatai alapján eltávolította a Javát, az a bevallás leadásához újra fel kell hogy telepítse azt egy nagyjából harminc megabájtos program letöltésével. Ha ez megtörtént, a NAV honlapján manuálisan kell bepipálni egy kis négyzetet, jelezve, hogy a Java már a számítógépen van, folytatódhat a beüzemelés.

Nem sokat segít az ellenőrzés

A NAV honlapján található “ÁNYK – 1253 és aktív súgó telepítése” arra utal, hogy interaktív segítséget kapunk a kitöltéshez, valójában ez nem aktív, csak hagyományos passzív súgó. Az F1 billentyű lenyomására az a kitöltési útmutató jelenik meg, amelyet papíron is ki szoktak postázni, az F2-es gombra pedig a beállítások jelennek meg.

A NAV az új szolgáltatás előnyének azt nevezte, hogy “nem igényel számítástechnikai és idegen nyelvi ismereteket, a program bármikor újraindítható és futtatható” – ez azonban egy mai programtól nem különleges elvárás.

Forrás: NAV
Megmondja, de nem mutatja, hol a hiba

A felület a hagyományos papír űrlapokat idézi, lényegében ugyanazzal a sémával találkozunk, mint ha a papírt látnánk, ami egy számítógépes felület esetében nem feltétlenül jó. Onnantól, hogy elindítottuk a programot, ugyanazzal a felülettel találkozunk, mint eddig. A felhasználók életét már az is megkönnyítené, hogy ha már az Ügyfélkapun regisztrált valaki (az okmányirodában), akkor a profilba belépve a személyes adatokat beszívja a kitöltőrendszer is. Ennek híján a lakcímtől az anyja nevéig nekünk kell ezeket megadni.

Miután beírtuk a megfelelő sorokba a megfelelő számokat, ellenőrizhetjük, hogy követtünk-e el hibát, vagy kihagytunk-e rubrikát, amit nem kellett volna. Ez az ellenőrzés viszont nem képes színnel jelölni a hibásan kitöltött rubrikákat, csak egy felnyíló ablakban írja ki, hogy melyik űrlapon kell keresnünk, vagyis magunknak kell kikutatni, hol rontottuk el. A lapszám és hibakód önmagában is elég ijesztő, sokat segítene, ha legalább a hibára lehetne ugrani, ha rákattintunk a hibakódra – ezt azonban nem tudja a rendszer. Ha elkészült a hibátlan bevallás, ki lehet nyomtatni, vagy az ügyfélkapun keresztül is be lehet küldeni.

Article source: http://hu.origo.feedsportal.com/c/33150/f/622409/s/29df691b/l/0L0Sorigo0Bhu0Cgazdasag0C20A130A3220Eadobevallas0Eanyk0E12530Euj0Eprogramot0Ekeszitett0Ea0Enav0Bhtml/story01.htm

Kategoriák: Egyéb kategória. Cimke . Könyvjelzők: permalink.