Bankszanálási törvényt jelentettek be

A jegybankelnök csütörtök este elmondta: javasolták a sürgős
tárgysorozatba vételt és az azonnali elfogadást. Panikosz
Demetriadisz szerint a törvény végrehajtása lehetővé tenné, hogy a
ciprusi bankok már kedden újra kinyissanak. “Az átstrukturálás
jelentős lépést jelent az európai mentőmechanizmus, illetve a
Nemzetközi Valutalappal történő megállapodás felé.”

Korábban a törvénytervezetet ismerő források arról számoltak be,
hogy az ország második legnagyobb pénzintézetét, a Laiki Bankot
építenék le, a legnagyobbat pedig megvédenék a károktól. Ennek
értelmében a Laiki bank portfoliójából létrehoznának egy
úgynevezett rossz és egy jó bankot. Utóbbit a legnagyobb, Bank of
Cyprus pénzintézethez csapnák.

A hírügynökségi források szerint a törvénytervezetet hivatalosan is
a parlament elé terjesztik, ha a kormány is rábólint.

A kabinet csütörtökön emellett olyan törvényt terjesztett a
parlament elé, amellyel korlátozná a tőkekiáramlást, illetve a
készpénzfelvételt. Ezen túl egy, az ország fizetőképességét
biztosító nemzeti szolidaritási alapot hoznának létre, amelybe
nyugdíjpénztári eszközöket irányítanának.

Article source: http://www.metropol.hu/gazdasag/cikk/1014499