A miniszter kitüntette, a miniszter megtagadta – A Szaniszló-ügyről ír a legfrissebb Bar!kád

Pörzse Sándor: Szaniszló Feri és a farizeusok

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere munkássága elismeréseképpen Táncsics-díjjal jutalmazta Szaniszló Ferencet, az Echo Televízió külpolitikai szakértőjét, és ebből óriási botrány lett. Három úgynevezett újságíró, Nej György, Németh Péter és Bolgár György iszonyatos ricsajt csapott, hogy ha Szaniszló is Táncsics-díjas, akkor bizony ők visszaadják a korábban kapott díjukat. És három olyan újságíró tiltakozására, akik munkásságukkal vastagon hozzájárultak az elmúlt huszonöt év liberális ámokfutásához, Balog Zoltán elhatárolódott Szaniszlótól.

Vona Gábor: Új magyar külpolitikai paradigma (1. rész)

Ebben a cikksorozatban azt járom körül, hogy miért rossz a jelenlegi külpolitikai irány, hová vezetne azok folytatása, valamint felvázolom az új hármas prioritást és megmagyarázom annak logikáját és lényegét. Elöljáróban elmondhatom már most is, hogy a jövő hármas célja egyrészt az euroatlantizmus helyett az eurázsianizmus stratégiájának kidolgozása, másrészt a lengyel-magyar-horvát szövetség, vagyis a tengertől tengerig tengely koncepciójának tartalommal való feltöltése, végül az új szövetségi rendszerünk mobilizálása révén a határon túli magyar önrendelkezések kivívása akár a jószomszédsági viszony kárára.

Cigányokat a Rózsadombra!

Nemcsak mint politikus, hanem mint magánember is tartok attól, hogy előbb-utóbb itt halálba torkolló összetűzések lesznek. Eddig is csak az isteni gondviselésnek köszönhettük, hogy – egy tíz évvel ezelőtti gyilkosságot kivéve – komolyabb tragédiák nem történtek. El tudom képzelni, hogy egy, az elmúlt évek megaláztatásaiba belefáradt, beleőrült gazda vagy bármelyik másik sértett nem tudja majd olyan nyugodtan kezelni a helyzetet, mint ahogy Kontrát államtitkár úr elvárná tőle – nyilatkozta a Bar!kádnak Apáti István, a Jobbik országgyűlési képviselője, aki Ópályi, Nyírparasznya és Nagydobos települések botrányos közbiztonságáról tartott interpellációt a Parlamentben.

Áldozatból elkövető

Nem múlt sokon az élete annak a jászberényi férfinek, akit saját telephelyén támadt meg négy, éppen kábeleket vagdosó cigány. Késsel, pajszerrel rontottak rá, de egyiküket állítólag életveszélyesen megsebesítette a védekezése során. Most azzal fenyegetik, hogy legalább ötévnyi börtönre számíthat, ha elítélik. Vajon megbízhatunk-e az igazságszolgáltatásban?

Cigánytelepítés Komlón

Komló forrong, miután a polgármester több száz millió forintért zűrös életű cigányokat telepítene az addig békés városrészekbe. A bányászok is felháborodtak, a város első embere ugyanis megszavazta a rokkantsági nyugdíjakkal kapcsolatos felülvizsgálati törvényt, így az egykor bányában dolgozók már csak töredékét kaphatják annak, ami jár nekik.

A miniszter kitüntette, a miniszter megtagadta

Bár pontosan nem ismerem az Echo TV egyes műsorainak a nézettségi adatait, abban szinte biztos vagyok, hogy hétfőn és pénteken este fél tízkor jelentősen megugrik azoknak a száma, akik az említett csatornára kapcsolnak. Nem reprezentatív felmérés, de tág ismeretségi körömben sokan vannak olyanok, akik az Echot csak ebben a heti kétszer fél órában nézik, sőt olyan is akad, aki tévét is csak akkor néz, amikor abban Szaniszló Ferenc műsora, a Világ-Panoráma megy.

Eretnek vagy próféta?

Újratárgyalná Nagy-Britannia az Európai Unióhoz fűződő viszonyát a brit érdekek érvényesítése érdekében. David Cameron január végén bejelentette, hogy 2015 után népszavazáson dönthet európai uniós tagságáról az ország lakossága. A brit kormányfő szerint az EU fennmaradására a legnagyobb veszélyt nem a változtatások szószólói jelentik, hanem azok, akik az „új gondolkodásmódot eretnekségként bélyegzik meg”. Megjegyezte: „hosszú történelme során Európa már megtapasztalhatta, hogy vannak olyan eretnekek, akikről kiderült, hogy igazuk van.” A konzervatív kormányfő elmondta, az unió mostani állapotának fenntartása nem biztosítaná az euróövezet jövőjét. Magyarországon nincs lehetőség az unióhoz fűződő viszony felülvizsgálatára, holott a Jobbik ezt többször szorgalmazta. Orbán Viktor szerint felelőtlen politika az egyre mélyebb válságba kerülő EU-hoz fűződő magyar viszony újragondolása.

Az Európai Unió ismét fenyeget

Sem az Európai Parlament, sem a Bizottság nem független szerv, a pártpolitika – csakúgy, mint a magyar törvényhozásban és közéletben – Brüsszelben is az egyik legfőbb mozgatórugóként funkcionál.

Magyarok Horvátországban

Kilencven év alatt a magyarság nyolcvan százaléka tűnt el, a 2011-es népszámlálás alig tizennégyezer magyart talált egykori társországunk területén.

Izrael és az igazi rasszizmus

Az izraeli parlament 1975-ben határozta el, hogy az Afrikában élő, magukat zsidónak tekintő falasák, azaz etióp zsidók is jogosultak Izraelbe vándorolni, majd a Mózes-hadművelet keretein belül a ’80-as években kezdték el az afrikai menekülteket Szudánból a Szentföldre szállítani. Letelepedésük azonban korántsem tekinthető sikersztorinak, hiszen a „toleráns” Izrael faji gondolkodása szerint ők alacsonyabb rendűnek számítanak, és fehér társaik nem tartják őket „igazi” zsidóknak.

Futballháború, ikszedik epizód

Közvetlenül a Bar!kád megjelenése utáni napon rendezendő magyar-román zártkapus meccsel azonos időpontban déli szomszédunknál is felforrósodik a hangulat. Horvát-szerb vb-selejtező lesz Zágrábban vendégszurkolók nélkül. Európában nem ritka, hogy egy-egy futballmeccs többet jelent a sportnál, mégpedig a nemzetek közötti, már-már háborús szintű küzdelmet is.

Április 1-e Mariann-nal Łódźban

Nem őrült meg a Bar!kád meg, a fenti címet már a helyesírási szabályzat készülő, tizenkettedik kiadásának szellemében adták. Ráadásul ez csak három szemléletes példa, mely az 1984 után újra megújuló szabályozásban újdonságot fog jelenteni.

Vallás és politika

XVI. Benedek pápa lemondása után március 13-áig volt üres Szent Péter trónja, majd nem kis meglepetésre Buenos Aires érsekét, Jorge Mario Bergogliot választották pápává. Ferenc pápáról, a személye körül kialakult vitákról a Bar!kád Mirkóczki Ádámot, a Jobbik Egyházügyi Kabinetének vezetőjét, az Egri Hittudományi Főiskola hallgatóját kérdezték.

Tanácsköztársaság és terror

1919. március 21-én a magyarországi szélsőbaloldali erők államcsínyt hajtottak végre, így törtvénytelenül megragadták a hatalmat. Ezzel kezdetét vette hazánkban a 133 napos borzalom, a Tanácsköztársaság, melyet a II. világháború utáni Rákosi- és Kádár-rendszer egyaránt dicsőséges példaként állított a társadalom elé. Pedig e 133 nap szemétbe vetett minden hagyományt, emberi értéket, és fékezhetetlen gyűlölettel irtott mindent, amihez történelmi értékeink kötődtek.

Március idusa Bácskában

Szabadkán, a Zentai úti temetőben áll a „Törött szárnyú turulmadár” emlékműve, mely az 1944-45-ös délvidéki vérengzés áldozatainak állít emléket. Légvonalban mintegy 20 kilométerre Szabadkától, Tóthfaluban is áll egy turulmadár. Szárnyai épek, tartásában ott a büszkeség, üzenete egyértelmű: a délvidéki magyarság – mint annyiszor a történelem során – ismét talpra állt, miután eret vágtak rajta.

Életre vagy halálra

Húsvét a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe. Mielőtt hagynánk, hogy a csokinyuszis, olcsó sonkás, tojásvadászos reklámdömping elragadjon bennünket, idézzük fel azt a koncepciós pert, amelyben Jézust halálra ítélték a zsidó főpapok!

A Bar!kád már digitálisan is megvásárolható, illetve előfizethető a http://www.dimag.hu/magazin/Barikad weboldalon!

Article source: http://alfahir.hu/a_miniszter_kituntette_a_miniszter_megtagadta_a_szaniszlo_ugyrol_ir_a_legfrissebb_barkad