Az alkotmánymódosítás ellen tüntettek

Az alaptörvény tervezett negyedik módosítása ellen tartott
demonstráció néhány ezer résztvevője közül mintegy ezren az
Alkotmány utcából a Képviselői Irodaházhoz vonultak, ahol
hangosbeszélőn részleteket olvastak fel a Fidesz 1989-es
programjából, majd a demonstrálók elindultak az Alkotmánybíróság
épülete felé.

Az MTI tudósítóinak beszámolója szerint az Alkotmánybíróság (Ab)
épületének bejáratát a rendőrség hármas sorfallal védte.

Az épület előtt a felszólalók a többi között arról beszéltek: azért
gyűltek össze, mert “ezek az utolsó napok, amikor még létezik az
Alkotmánybíróság”, illetve azért, mert álláspontjuk szerint az
Ab-t, illetve valamennyi magyar állampolgár jogát megsértik azok,
akik negyedszer módosítják az alaptörvényt.

Az egyik felszólaló szerint, amit 1989-ben akart a Fidesz, azt
akarják most ők, és a jelenlegi Fidesz most éppen ezt akarja
“eltiporni”.

Fiatalok vagytok? – kérdezte egy másik szónok, amire a tömeg
igennel válaszolt. Demokraták vagytok? – kérdezte ezt követően. A
tüntetők erre is igennel feleltek. Akkor készítsünk egy új
alkotmányt – biztatta a jelenlévőket a kérdező.

A rendezvény azzal ért véget, hogy elhangzott: a tiltakozást hétfőn
a Sándor-palotánál folytatják annak érdekében, hogy az államfő ne
írja alá az alaptörvény módosítását.

A rendezvényen rendőri intézkedésre nem volt szükség – mondta
Kovács Viktória, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Az Alkotmány utcában kezdték

Az alkotmány nem játék mottóval meghirdetett rendezvény kezdetére
az utca Kossuth térhez közeli részén felállított színpad előtt
néhány ezren gyűltek össze, köztük több civil szervezet
képviselője. A rendezvény vezérszónoka Tamás Gáspár Miklós
író.

Az országnak új alkotmányos társadalmi rendre, új politikára van
szüksége, amelyben mindenki részt vehet, és amelyben “a képviseleti
demokráciát a részvételi demokrácia ellenőrzése alá helyezzük” –
mondta Tamás Gáspár Miklós közíró egy budapesti tüntetésen
szombaton. Kijelentette: olyan új rendre van szükség, amelyben
“végre a nép fog uralkodni, de ezúttal komolyan”. Az alaptörvény
elavult, nemcsak a módosítások miatt, hanem mert már
hatálybalépésekor elavult – tette hozzá. Tamás Gáspár Miklós
elmondta: akármi fog történni a következő napokban, azzal, hogy ez
a tiltakozás megszületett, a magyar nép győzelmet aratott.

Decki Sarolta, az Oktatói Hálózat aktivistája beszédében arra kérte
az Országgyűlés tagjait, hogy ne szavazzák meg az alaptörvény
negyedik módosítását. “Az alkotmány nem játék! Az oktatás nem játék
és a jövőnk sem játék” – mondta.

Aradi Fanni, a Középiskolai Hálózat aktivistája azt emelte ki, hogy
a kormány olyan eszközökhöz nyúl, amelyek egy normális
demokráciában elképzelhetetlenek. Feltette a kérdést: “demokrácia-e
az, ahol képviselettel megbízott szervezetek megszólíthatatlanok és
tehetetlenek (…) ahol nekem kell elkezdeni erkölcsöt tanulni az
iskolában, miközben álszentséget és hazugságot, megbélyegzést,
kirekesztést, hitbéli vitákká silányult pártpolitizálást és
hataloméhséget tapasztalok a közéletben?” A tömeghez szólva
elmondta: “a mi feladatunk ráébreszteni a politikusokat, hogy
elkényelmesedtek, elszakadtak a valóságtól, azzal, hogy tudatos
állampolgárokká válunk”.

Pardavi Márta a Magyar Helsinki Bizottság, a Társaság a
Szabadságjogokért és az Eötvös Károly intézet nevében azt mondta,
minden valódi alkotmány a polgárt védi a hatalomtól, ám a magyar
alaptörvény és annak negyedik módosítása az államot védi a
polgárokkal szemben.

Süvecz Emese, a NANE női jogvédő egyesület aktivistája
kijelentette, az alaptörvény újabb módosításával az elmúlt 20 év
alapjogi bíráskodását dobják ki az ablakon. Véleménye szerint míg
más államokban az alkotmány az alapjogok katalógusát jelenti, addig
Magyarországon mostantól “az alapjogsértések katalógusa
lesz”.

Az Alkotmány utcában a tüntetést nem zavarta meg incidens. Ezt
megerősítette Kovács Viktória, a Budapesti Rendőr-főkapitányság
szóvivője.

Demszky és Mécs Imre is ott volt

Az MTI tudósítója a demonstrálók között látta Demszky Gábor volt
budapesti főpolgármestert és Mécs Imre volt SZDSZ-es országgyűlési
képviselőt.

Az LMP szombaton azt közölte, a párt képviseletében Schiffer
András, Osztolykán Ágnes és Vágó Gábor független országgyűlési
képviselők, valamint a párt tagjai és szimpatizánsai részt vesznek
a tüntetésen.

A megjelent demonstrálók több transzparenst is a magasba tartottak,
ezen olyan szövegek olvashatók, mint “Méltányos alkotmányt!”,
“Halálos bűn a rasszizmus és az antiszemitizmus”, “Alkotmányt,
demokráciát, jogállamot!”, “Az alkotmány nem játék”.

Az MTI tudósítójának beszámolója szerint a 2-es villamos Kossuth
téri megállójában a rendőrök több fekete ruhás, árpádsávos zászló
alatt álló fiatalt igazoltattak, és a ruházatukat is
átvizsgálták.

A Facebookon szervezett tüntetésen a meghívó
szerint a demonstráción az alkotmányosság és a jogállam, a
családjog, a felsőoktatás, valamint a hajléktalan és szegény
emberek védelméért kívánnak szót emelni a megjelentek.

A Facebook-oldalon közzétett felhívás szerint, ha az Országgyűlés
megszavazza a tervezett alkotmánymódosítást, akkor az alaptörvény
kimondja az egyetemi hallgatók röghöz kötésének lehetőségét, az
egyetemek gazdasági autonómiájának felszámolását, a hajléktalan
emberek hatósági üldözésének lehetőségét, a gyermektelen, az
élettársként élő és az azonos nemű párok kirekesztését a család
fogalmából, a szólásszabadság korlátozásának lehetőségét, a szabad
választási kampány korlátozását, a független igazságszolgáltatás
további korlátozását, az egyházak közötti diszkrimináció és a
hitéletükbe beavatkozás lehetőségét, 22 év alkotmánybírósági
döntéseinek hatályvesztését, továbbá hogy a kormánytöbbség bármit
beleírhat az alaptörvénybe, mert azt tartalmi szempontból az
Alkotmánybíróság sem vizsgálhatja.

Közölték, a tüntetés támogatói ezeket a jogfosztó, diszkriminatív
módosításokat elfogadhatatlannak tartják. “Egy alkotmány az ország
és a benne élő emberek legfőbb közös dokumentuma kell legyen, nem
az aktuális kormánytöbbség büntetésre használt játékszere!” –
írták.

Tüntetés Londonban is

Néhány tucatnyi tiltakozó demonstrált szombat délután a londoni magyar nagykövetség
előtt
az alaptörvény tervezett módosítása ellen. A mintegy
negyven tüntető között magyarok, angolok, észtek és spanyolok is
voltak.

Article source: http://www.metropol.hu/itthon/cikk/1008914