Még nem dőlt el, merre megy a forint

Pénteken reggel 298,7 forinton jegyzik az eurót, ami kedvezőbb a szerda esti 300-as árfolyamnál, ugyanakkor gyengébb a hét elején mért 294,5-ös szintnél. A forint a hét közepén kilenc hónapos mélypontra esett az euróval szemben, de egyelőre a 300-as szint kitartott. Ha ezt az ellenállás elveszne, akkor a forint könnyedén tovább gyengülhetne.

A külpiaci hangulatban kedvezőnek tekinthető, az ázsiai tőzsdék is szárnyaltak a hét utolsó napján. A tokiói tőzsde legfontosabb indexe, a Nikkei több mint 2 százalékkal emelkedett, és olyan magasra kapaszkodott, amire utoljára a Lehman Brothers 2008-as összeomlásakor volt példa.

Kínában 15,3 milliárd dolláros külkereskedelmi többlet alakult ki februárban, ami javította a globális kilábalásba vetett hitet. A felülvizsgált japán GDP-adat is kedvező: a tavalyi negyedik negyedévben 0,2 százalékkal növekedett a gazdaság az előzőleg becsült 0,4 százalékos visszaesés helyett.

A héten az Egyesült Államokból is pozitív adatok érkeztek. Az USA jegybankjának szerepét betöltő a Federal Reserve Bézs Könyve összességében továbbra is kismértékű aktivitásról számolt – írta elemzésében Balogh Balázs. Az XTB Magyarország piaci elemzője hozzátette: a legerősebb csökkenést a kiskereskedelemi forgalomban mérték, amelyben főleg az üzemanyagárak és a fiskális politikai intézkedések játszott nagy szerepet.

A Dow Jones tőzsdeindex 14 300 pont fölé került, így új történelmi csúcsra emelkedett, és az SP500 részvényindex is egyre közelebb van a historikus csúcsához. Elemzők szerint az Egyesült Államokban 160 ezerrel növekedhetett februárban a mezőgazdaságon kívüli foglalkoztatottak száma. A Munkaügyi Minisztérium délután közli az adatot, és pozitív meglepetés tovább lendíthetné az indexeket.

A forint ugyanakkor csak mérsékelten tud profitálni a külpiaci hangulatjavulásból, mert a befektetőket továbbra is aggasztja, hogy Matolcsy György milyen monetáris politikai intézkedéseket hoz, miközben a gazdaság továbbra sem mutat növekedést, és a költségvetés sem áll olyan biztos lábakon, hogy az Európai Unió könnyedén megszüntesse ellenünk a 2004 óta tartó túlzottdeficit-eljárást.

Article source: http://hu.origo.feedsportal.com/c/33150/f/622409/s/295530d0/l/0L0Sorigo0Bhu0Cgazdasag0C20A130A30A80Emeg0Enem0Edolt0Eel0Ea0Eforint0Esorsa0Bhtml/story01.htm