További recessziót jósolnak Londonban a magyar gazdaságnak

A tavalyi utolsó negyedév gazdasági visszaesésének mértéke azt valószínűsíti, hogy a magyar gazdaság az idei év egészét is enyhe recesszióban tölti – vélekedtek a pénteki KSH-adatokat kommentálva londoni pénzügyi elemzők.

A statisztikai hivatal pénteki közlése szerint a magyar bruttó hazai termék (GDP) 2012 negyedik negyedévében 2,7 százalékkal volt alacsonyabb az előző év azonos időszakinál, 2012 egészében pedig átlagosan 1,7 százalékkal csökkent. Az adatok megegyeznek a február közepén megjelent előzetes számokkal.

A Goldman Sachs globális bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai közölték, hogy az általuk eddig várt stagnálásról 0,4 százalékos visszaesésre módosították 2013 egészére szóló magyar GDP-előrejelzésüket, tekintettel a tavalyi negyedik negyedév recessziójának mélységére.

A ház elemzői szerint még abban az esetben is valószínűtlen, hogy a magyar gazdaság az idei év második fele előtt pozitív éves összevetésű GDP-adatokat produkál, ha az idei első negyedévben a gazdasági teljesítmény a cég által jelenleg vártnál erőteljesebb lenne.

 A citybeli elemzői közösségben most már kezd konszenzusos előrejelzéssé válni, hogy a magyar gazdaság teljesítménye a tavalyi visszaesés után az idén is csökken.

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics felzárkózó piacokkal foglalkozó szakelemzői már a februári első GDP-becslést kommentálva közölték, hogy az idei év egészére 0,5 százalékos GDP-mínuszt várnak Magyarországon. A ház közgazdászai szerint a tavalyi negyedik negyedévben az Európai Unión belül valószínűleg csak a portugál és a görög gazdaság produkált a magyar GDP-csökkenésnél nagyobb éves összevetésű visszaesést.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői az európai felzárkózó térség legújabb GDP-adatsorai alapján felülvizsgált prognózisukban az idei év egészére reálértéken szintén 0,5 százalékos GDP-visszaesést jósoltak a magyar gazdaságban.

Ez jelentősen rontott előrejelzés, mivel a ház korábban stagnálást valószínűsített Magyarországon 2013-ra.

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) idei első regionális előrejelzésében 2013 egészére 0,1 százalékos GDP-csökkenést valószínűsített a magyar gazdaságban. Az idei magyarországi prognózist az EBRD is jelentősen, 0,5 százalékponttal rontotta előző – tavalyi utolsó – térségi jelentéséhez képest, abban ugyanis még 0,4 százalékos idei magyar GDP-növekedési előrejelzés szerepelt.

Article source: http://hu.origo.feedsportal.com/c/33150/f/622409/s/295c3080/l/0L0Sorigo0Bhu0Cgazdasag0C20A130A30A80Elondoni0Eelemzok0Erecessziot0Evarnak0Eiden0Ea0Emagyar0Egazdasagban0Bhtml/story01.htm