Amiről mindenki hallgat: Móricz János és a Tayos-barlang üzeneteinek felfedezése

Már ők sem emlékeznek mikor, és kik rejtették ide mindezeket. Ráadásul, a kincsek termei és a barlangrendszer több szakasza emberkéz által átalakított, tehát mesterséges földalatti alkotás, több száz méter mélyen, a több ezer méter magas Andok hegység alatt.
1969-ben hivatalosan is bejelenti felfedezését az akkori ecuadori elnöknek (José Maria Valesco Ibarra) abból a célból, hogy a térséget világörökségi területnek deklarálják, így megóvva az esetleges kifosztástól. A shuarok közlik vele, hogy eljött ugyan az idő, hogy a világ közvéleménye értesüljön a barlangról és a benne fellelhető tárgyakról, de azok onnan el nem mozdíthatóak, és a shuarok megkövetelik azok sérthetetlenségét. Móricz további lépéseit a shuaroknak tett ígérete és saját lelkiismerete határozza meg. Egy hivatalos expedíció segítségével szerette volta bebizonyítani a földalatti világ létét és a leletek valódiságát. Az ecuadori kormány kezdetben hajlott az együttműködésre. A tényfeltáró expedíciót két szakaszban kívánták megvalósítani a tetemes költségekre való tekintettel. A körülbelül egy hónaposra tervezett kutatás profi csapatot és komoly felszerelést igényelt. Az első szakaszban a földalatti barlangrendszert kívánták feltárni, a második szakaszban a leletekig szerettek volna eljutni. A barlangrendszer bejárása után a folytatás késlekedik. A britekhez is eljut a felfedezés híre, Stan Hall szervezésével összeáll egy újabb csapat, amely vezetésére az amerikai űrhajóst, Neil Armstrongot kérik fel.

Azonban sem az ecuadori, sem a brit kormány nem tudja garantálni a leletek mozdíthatatlanságát, emiatt Móricz kilép az expedícióból a shuaroknak tett ígérete miatt. Természetesen a leletek pontos helyét sem árulja el a félkatonai csoportnak. 1976-ban elindul a Tayos-expedíció Móricz nélkül. Azóta egymásnak ellentmondó híresztelések láttak napvilágot eredményességével kapcsolatban. A legelső jelentésben az egyik kutató szavai szerint annyi leletet találtak, ami több száz évre való kutatási anyagot szolgáltat a régészeknek. Ezután hírzárlatot rendelnek el, majd bejelentik, hogy a föld alatt csupán mindenképpen egyedi jellegzetességű, de természetes geológiai képződmények találhatóak, valamint pár múmián és cserépedényen kívül mást nem találtak. A természetes geológiai képződmény tényének ellentmond, hogy sok helyen gránitlapokkal burkolták az eredetileg mészkőben vésett, átalakított járatokat. Már az 1969-es expedíció is leszögezte, hogy a járatok mesterségesek, hisz épp ez képezte a további egyeztetések és expedíció szervezés hivatalos tervének alapját. Ennek ellenére a brit expedíció után gyanúsan megváltozott a hivatalos állásfoglalás, és a mai napig az az állítás van érvényben, miszerint a barlang „természetes geológiai formáció”. Az összes fotó persze ennek egyértelműen ellene mond és önmagáért beszél!
Mindezen bizonyítékok elegendőek azon kijelentésünk megalapozásához – annak ellenére is, hogy a Móricz által említett aranylemezek még nem kerültek elő – hogy az emberiség történelme alapjaiban más, mint amit ma tanítanak, köztük természetesen a magyari népek őstörténelme is. Az emberiség kozmikus származását igenis el akarják titkolni elöttünk.
Móricz János 1991-ben belefogott egy nemzetközi konferencia megszervezésébe, melyen a nyilvánosság elé kívánta tárni mindezen elméleteket, bizonyítékokat. Hirtelen jött halála sajnos megakadályozta ebben. Itt a lehetőség munkájának folytatására!

Article source: http://vilaghelyzete.blogspot.com/2013/02/amirol-mindenki-hallgat-moricz-janos-es.html