2. SZCÍTIA

2. SZCÍTIA Szcítia tehát igen nagy föld, melyet Dentü-mogyernak hívnak. Kelet felé határa az északi tájtól egészen a Fekete-tengerig terjed. Mögötte pedig ott van a Don nevű folyam nagy mocsaraival, ahol szerfölött bőven találni nyestet, úgyhogy nemcsak a nemesek és alrendűek ruházkodhatnak vele, hanem a gulyások, kanászok és juhászok szintén díszes ruházatot hordanak Olvasson tovább →

4. ÁLMOS, AZ ELSŐ VEZÉR

4. ÁLMOS, AZ ELSŐ VEZÉR Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, amint fentebb mondottuk, nagyon sok idő múltán Mágóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Szcítiának, aki feleségül vette Dentü-Mogyerban Őnedbelia vezérnek Emes nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni, csodás eset követke Olvasson tovább →

5. ÁLMOS VEZÉR

5. ÁLMOS VEZÉR Álmos vezér pedig, miután világra született, nagy örömére szolgált Ügyeknek és rokonainak, továbbá Szcítia majdnem összes előkelőinek, merthogy az apja, Ügyek, Mágóg király nemzetségéből eredt. Maga Álmos meg szép, de barna orcájú volt; a szeme fekete, de nagy; a termete magas és karcsú; a keze nagy, az ujjai vaskosak. Álmos egyszersmind kegyes, [&he Olvasson tovább →

9. OROSZORSZÁG

9. OROSZORSZÁG Miután pedig az oroszok vidékét elérték, minden ellenszegülés nélkül egész Kiev városáig hatoltak. Midőn Kiev városán keresztülmentek, a Dnyeper folyón áthajózva meg akarták hódítani az oroszok országát. Akkor az oroszok vezérei ezt észrevéve nagyon megijedtek, mivel hallották, hogy Álmos vezér, Ügyek fia, Attila király nemzetségéből származik, a Olvasson tovább →

20. A BIHARI VEZÉR

20. A BIHARI VEZÉR Néhány nap múlva Árpád vezér nemesei tanácsa szerint követeket küldött Bihar várába Mén- Marót vezérhez, és azt kérte tőle, hogy ősapjának, Attila királynak a jussából engedjen át neki a Szamos folyótól a nyíri határig és a meszesi kapuig terjedő földet. Elküldte neki ajándékait is, amint előbb Salán titeli vezérnek. Abban a […] Olvasson tovább →