Saját nemi szervét etette meg az emberekkel egy japán „művész”

A rendőrség is vizsgálódik azután, hogy egy 22 éves japán „művész” megfőzte és feltálalta saját nemi szerveit vendégeine. Már nem volt rá szüksége. A rendőrség is vizsgálódik azután, hogy egy 22 éves japán „művész” megfőzte és feltálalta saját nemi szerveit vendégeinek. A Tokióban tartott nyilvános eseményen petrezselyemmel és gombával lehetett péniszt Olvasson tovább →

Nem tesz vallomást a mozdonyvezető

Egyelőre nem beszél a rendőröknek az a mozdonyvezető, akinek a száguldozása miatt 78 ember halt meg Spanyolországban. Egyelőre megtagadta a vallomástételt az a mozdonyvezető, aki a gyanú szerint felelős a szerda késő este történt, 78 halálos áldozatot követelő spanyolországi vonatszerencsétlenségért. Szombati spanyol sajtójelentések szerint az 52 éves Francisco José G Olvasson tovább →

Hamilton indul az élről holnap

Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája indulhat az első rajtkockából vasárnap a Forma-1-es Magyar Nagydíjon. Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája indulhat az első rajtkockából vasárnap a Forma-1-es Magyar Nagydíjon. A szombati időmérő edzésen a címvédő Sebastian Vettel, a Red Bull német versenyzője szerezte meg a második helyet, míg a harmadik pozícióból a Lotussz Olvasson tovább →

A magyar focit csak az MLSZ éli túl

A Jobbik radikális változtatásokat tenne a Magyar Labdarugó Szövetségnél, mert a magyar focit évtizedek óta nem képesek talpra állítani. Szintén elítélik a szurkolók kriminalizálását. A Jobbik radikális változtatásokat tenne a Magyar Labdarugó Szövetségnél, mert a magyar focit évtizedek óta nem képesek talpra állítani. „Szégyen és gyalázat” – fogalmazott Szi Olvasson tovább →

Szávay István: A „nemzeti ügyek kormánya” és a temerini fiúk

A Jobbik Nemzetpolitikai Kabinet elnöke írásában megállapítja, hogy számos más, külhoni nemzettársaink számára sérelmes ügyhöz hasonlóan a temerini fiúk esetében is fájóan hiányzik az anyaország kiállása. Számos alkalommal esett már szó a Parlament falai között és a Barikád hetilap hasábjain is a temerini fiúk gyalázatos esetéről. Magam már 2010-ben interpellá Olvasson tovább →

Állami pénzből épül a magyar "Moszad-kirendeltség"?

Mivé fajulhat a Tett és Védelem? A Magyar Gárdát üldöznék, mégis ugyan úgy lépnének fel probléma esetén, mint ők, sőt. Immár adóforintjainkból dolgozik a “zsidó gárda”. Fizikai kiképzés, sajtócenzúra, politikai elhallgattatás – úgy tűnik, ezek mentén működik a Tett és Védelem Alapítvány, az állami pénzből is működő „zsidó gárda”. Ráadá Olvasson tovább →

Cigányok tartják rettegésben a játszóteret

Komoly indulatokat vált ki Szarvason, hogy cigányok elfoglalták az egyik játszóteret, ahol azóta bizotnsági őr vigyáz a gyerekekre. Komoly indulatokat vált ki Szarvason, hogy nem tudják rendeltetésszerűen használni az egyik játszóteret, sőt egy, a létesítmény biztonságáért felelős munkást bántalmazták – írta a beol.hu. Sok szarvasi szeretne olyan szabad strandot, Olvasson tovább →

Újabb köszönőlevél a Jobbiknak a hatóságoktól

A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi levélben köszönte meg a Jobbik segítségét, melyet a párt az árvíz idején nyújtott.  A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi levélben köszönte meg a Jobbik segítségét, melyet a párt az árvíz idején nyújtott.  alfahir.hu Article source: http://alfahir.hu/ujabb_koszonolevel_a_jobbiknak_a_hatosagoktol Olvasson tovább →

Bar!kád hetilap: Betelt a pohár

A pusztakovácsi cigányterrorról olvashat a legfrissebb Bar!kádban – Pörzse Sándor: Egy pár szó a magyar fociról – Vona Gábor: A világtörténelem nagy hazugságai A pusztakovácsi cigányterrorról olvashat a legfrissebb Bar!kádban – Pörzse Sándor: Egy pár szó a magyar fociról – Vona Gábor: A világtörténelem nagy hazugságai Pörzse Sándor: Egy pár sz Olvasson tovább →

Törvényt sért a munkaadó, ha a Facebookon kutakodik utánunk

Az adatvédelmi törvénnyel és az alkotmánnyal is szembe megy az a munkaadó, amelyik a munkára jelentkezőket közösségi médiás profiljaik elemzésével szűri. Az adatvédelmi törvénnyel és az alkotmánnyal is szembe megy, ráadásul milliós bírságot is kockáztat az a munkaadó, amelyik a munkára jelentkezőket személyiségteszttel vagy közösségi médiás profiljaik elemzés Olvasson tovább →

A pusztakovácsi cigányterrorról olvashat a legfrissebb Bar!kádban

A pusztakovácsi cigányterrorról olvashat a legfrissebb Bar!kádban Pörzse Sándor: Egy pár szó a magyar fociról Ami a szégyenletes kuparajt után eszembe jutott. Néhány szurkolói csoport azt kezdeményezte a Magyar Labdarúgó Szövetségnél, hogy egy-egy magyar csapatban ne léphessen pályára egyszerre több mint három idegenlégiós. Ők ugyanis azt állítják, hogy az első kupa Olvasson tovább →

A bankok vagy a hitelkárosultak érdeke a fontosabb?

Jelenleg is tart a kormányülés, ahol a devizahitelesek problémájára próbálnak még mindig elfogadható megoldást találni. Z. Kárpát Dániel szerint a kormány még mindig inkább a bankok, mint a károsultak érdekeit tartja szem előtt. Jelenleg is tart a kormányülés, ahol a devizahitelesek problémájára próbálnak még mindig elfogadható megoldást találni. Z. Kárpát Dánie Olvasson tovább →

Csányi feltárta részvényeladásainak hátterét

Csányi Sándor szűkkörű háttérbeszélgetésen erősítette meg, hogy marad az OTP élén. Emellett nagyon beszólt a trafikmutyi kapcsán Lázár Jánosnak. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója szerdán Budapesten, szűkkörű háttérbeszélgetésen erősítette meg, hogy nem szándékozik megválni a bank vezetésétől. Elmondta azt is, hogy részvényeladásait a kormán Olvasson tovább →

A Tárkinál a Jobbik volt a július nyertese

A Fidesz-KDNP támogatottsága változtatlan maradt, az MSZP-é csökkent, a Jobbik népszerűsége nőtt. A teljes népesség körében változatlan maradt a Fidesz-KDNP támogatottsága, a pártválasztók körében kissé csökkent az MSZP támogatottsága, a Jobbik azonban mind a teljes népesség, mind pedig a pártválasztóknál növelte népszerűségét. A Társadalomkutatási Intézet (T Olvasson tovább →

Jön a nyár legdurvább kánikulája

A következő napokban a nyár eddigi legerősebb hőséghulláma várható – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden. A következő napokban a nyár eddigi legerősebb hőséghulláma várható – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden. A meteorológiai szolgálat az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében szerdára a hőség miatt négy megyére adtak Olvasson tovább →

Kiütötték az olaszokat a magyar női pólósok

Az olaszok elleni csoportrangadón is nyert, méghozzá fölényesen a magyar női vízilabda-válogatott kedden a barcelonai vizes világbajnokságon. A brazilok felett aratott könnyed, 20-6-os győzelem után az olaszok elleni csoportrangadón is nyert, méghozzá fölényesen a magyar női vízilabda-válogatott kedden a barcelonai vizes világbajnokságon. Bár az itáliaiak kezdtek jobban, M Olvasson tovább →

Busás támogatást kap a zsidó gárda

Míg a Magyar Gárdát betiltotta a kormány, addig a zsidók fikcióra épülő önvédelmi kezdeményezését nemhogy nem tiltotta be, hanem évi 42,5 millió forinttal támogatja. Míg a Magyar Gárdát betiltotta a kormány, addig a zsidók fikcióra épülő önvédelmi kezdeményezését nemhogy nem tiltotta be, hanem évi 42,5 millió forinttal támogatja. A Tett és Védelem Alapítvány k Olvasson tovább →

Kiszolgálnak 18 éven aluliakat a dohányboltokban?

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság fokozott rendszerességgel és a jogszabályban megkövetelt szigorral fog fellépni a fiatalkorúak kiszolgálása ellen. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) augusztus 30-áig rendkívüli ellenőrzések keretében vizsgálja, hogy a Nemzeti Dohányboltokban kiszolgálják-e a 18 éven aluliakat dohánytermékkel – közölte az NFH kedden. A t Olvasson tovább →

Ideiglenes lesz a vámosszabadi menekülttábor

Vámosszabadi hozzájárul, hogy a külterületén található volt munkásszálló épületében befogadóállomás létesüljön és működjön ideiglenesen. Vámosszabadi hozzájárul, hogy a külterületén található volt munkásszálló épületében – elsősorban családok elhelyezésére alkalmas – befogadóállomás létesüljön és működjön ideiglenesen – közölt Olvasson tovább →

Miért vonul vissza Csányi Sándor?

A bankvezér két nap alatt gyakorlatilag megszabadult az OTP-től, részvényeinek túlnyomó többségét eladta. Piaci elemzők és közszereplők azóta találgatják, mi áll a háttérben. Most is kutakodtunk egy kicsit. A bankvezér két nap alatt gyakorlatilag megszabadult az OTP-től, részvényeinek túlnyomó többségét eladta. Piaci elemzők és közszereplők azóta találgatják, m Olvasson tovább →