Posts Tagged ‘Magyarország’

Aramis Patmosz hozzászólása (Felhívás az antibolsevista, anticionista tüntetésre)

május 1st, 2013

Két szemem: szégyen, homlokom:
gyalázat,
S a szívem, oh, jaj, színig fájdalom
Mivé tettétek az én szép hazámat?
Hová süllyedtél, pusztuló fajom?
Fetrengsz a sárban, népek nyomorultja,
Rút becstelenség magad és neved, –
Én mit tegyek már? – Romjaidra hullva
Lehajtom én is árva fejemet.

Laokoon kínja, Trója pusztulása
Mesének oly bús, sorsnak oly magyar:

A sírgödör hát végképp meg van ásva,
A föld, mely ápolt, most már eltakar;
Búm Nessus-ingét nem lehet levetnem,
De kínja vád s a csillagokra száll,
Ha végzetem lett magyarrá születnem:
Magyarnak lennem mért ily csúf halál?

Nemzet, mely máglyát maga gyújt magának,
És sírt, vesztére, önszántából ás,
Hol száműzötté lett a honfibánat
És zsarnok gőggé a honárulás, –
Hol a szabadság őrjöngésbe rothad
S Megváltót s latrot egykép megfeszít,
Hol szívet már csak gyávaság dobogtat, –
Ah, rajtunk már az Isten sem segít!

Pattogva, zúgva ég a magyar erdő,
Az éjszakába rémes hang üvölt,
Lehullt az égből a magyar jövendő,
Millió göröngyre omlik szét a föld ;
De bánatomnak dacra-lázadása –
Mint őrület, mely bennem kavarog –
Fölrebben most is egy-egy szárnycsapásra,
Még nem haltam meg, – élni akarok!

A mindenségbe annyi jaj kiáltson,
Ahány magyar rög innen elszakad;
A tíz körmömmel kelljen bár kiásnom,
Kiásom a földből a holtakat:
Meredjen égnek körül a határon
Tiltó karjuknak végtelen sora,
S az ég boltján fönt lángbetűkkel álljon
Egy égő, elszánt, zordon szó: soha!

Soha, soha egy kis göröngyöt innen
Se vér, se alku, se pokol, se ég –
Akárhogy dúl most szent vetéseinkben
Idegen fajta, hitvány söpredék:
E száz maszlagtól részegült világon
Bennem, hitvallón egy érzés sajog : Magyar
vagyok, a fajomat imádom
És nem leszek más,
inkább meghalok!

Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni,
Csak magyar földön és csak magyarul.
Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,
Jobb is, ha szárnyam már most porba hull:
De ezt a lelket itt hagyom örökbe
S
ez ott víjjog majd Kárpát havasán
És belesírom minden ősi rögbe:
El innen rablók, – ez az én hazám!

És leszek szégyen és leszek gyalázat
s ott égek majd minden homlokon
S mint bujdosó gyász, az én szép hazámat
A jó Istentől visszazokogom;
És megfúvom majd hitem harsonáit,
Hogy tesz még Isten gyönyörű csodát
itt:
Bölcsővé lesz még minden ravatal, –
Havas Kárpáttól kélő Adriáig

Egy ország lesz itt, egyetlen s magyar!

Article source: http://internetfigyelo.wordpress.com/2013/04/30/felhivas-az-antibolsevista-anticionista-tuntetesre/#comment-26433

Corvinus hozzászólása (Magyar Gárda betiltva, zsidó gárda lehet?!)

május 1st, 2013

Két szemem: szégyen, homlokom:
gyalázat,
S a szívem, oh, jaj, színig fájdalom
Mivé tettétek az én szép hazámat?
Hová süllyedtél, pusztuló fajom?
Fetrengsz a sárban, népek nyomorultja,
Rút becstelenség magad és neved, –
Én mit tegyek már? – Romjaidra hullva
Lehajtom én is árva fejemet.

Laokoon kínja, Trója pusztulása
Mesének oly bús, sorsnak oly magyar:

A sírgödör hát végképp meg van ásva,
A föld, mely ápolt, most már eltakar;
Búm Nessus-ingét nem lehet levetnem,
De kínja vád s a csillagokra száll,
Ha végzetem lett magyarrá születnem:
Magyarnak lennem mért ily csúf halál?

Nemzet, mely máglyát maga gyújt magának,
És sírt, vesztére, önszántából ás,
Hol száműzötté lett a honfibánat
És zsarnok gőggé a honárulás, –
Hol a szabadság őrjöngésbe rothad
S Megváltót s latrot egykép megfeszít,
Hol szívet már csak gyávaság dobogtat, –
Ah, rajtunk már az Isten sem segít!

Pattogva, zúgva ég a magyar erdő,
Az éjszakába rémes hang üvölt,
Lehullt az égből a magyar jövendő,
Millió göröngyre omlik szét a föld ;
De bánatomnak dacra-lázadása –
Mint őrület, mely bennem kavarog –
Fölrebben most is egy-egy szárnycsapásra,
Még nem haltam meg, – élni akarok!

A mindenségbe annyi jaj kiáltson,
Ahány magyar rög innen elszakad;
A tíz körmömmel kelljen bár kiásnom,
Kiásom a földből a holtakat:
Meredjen égnek körül a határon
Tiltó karjuknak végtelen sora,
S az ég boltján fönt lángbetűkkel álljon
Egy égő, elszánt, zordon szó: soha!

Soha, soha egy kis göröngyöt innen
Se vér, se alku, se pokol, se ég –
Akárhogy dúl most szent vetéseinkben
Idegen fajta, hitvány söpredék:
E száz maszlagtól részegült világon
Bennem, hitvallón egy érzés sajog : Magyar
vagyok, a fajomat imádom
És nem leszek más,
inkább meghalok!

Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni,
Csak magyar földön és csak magyarul.
Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,
Jobb is, ha szárnyam már most porba hull:
De ezt a lelket itt hagyom örökbe
S
ez ott víjjog majd Kárpát havasán
És belesírom minden ősi rögbe:
El innen rablók, – ez az én hazám!

És leszek szégyen és leszek gyalázat
s ott égek majd minden homlokon
S mint bujdosó gyász, az én szép hazámat
A jó Istentől visszazokogom;
És megfúvom majd hitem harsonáit,
Hogy tesz még Isten gyönyörű csodát
itt:
Bölcsővé lesz még minden ravatal, –
Havas Kárpáttól kélő Adriáig

Egy ország lesz itt, egyetlen s magyar!

Article source: http://internetfigyelo.wordpress.com/2013/05/01/magyar-garda-betiltva-zsido-garda-lehet/#comment-26434

Corvinus hozzászólása (Magyar Gárda betiltva, zsidó gárda lehet?!)

május 1st, 2013

Két szemem: szégyen, homlokom:
gyalázat,
S a szívem, oh, jaj, színig fájdalom
Mivé tettétek az én szép hazámat?
Hová süllyedtél, pusztuló fajom?
Fetrengsz a sárban, népek nyomorultja,
Rút becstelenség magad és neved, –
Én mit tegyek már? – Romjaidra hullva
Lehajtom én is árva fejemet.

Laokoon kínja, Trója pusztulása
Mesének oly bús, sorsnak oly magyar:

A sírgödör hát végképp meg van ásva,
A föld, mely ápolt, most már eltakar;
Búm Nessus-ingét nem lehet levetnem,
De kínja vád s a csillagokra száll,
Ha végzetem lett magyarrá születnem:
Magyarnak lennem mért ily csúf halál?

Nemzet, mely máglyát maga gyújt magának,
És sírt, vesztére, önszántából ás,
Hol száműzötté lett a honfibánat
És zsarnok gőggé a honárulás, –
Hol a szabadság őrjöngésbe rothad
S Megváltót s latrot egykép megfeszít,
Hol szívet már csak gyávaság dobogtat, –
Ah, rajtunk már az Isten sem segít!

Pattogva, zúgva ég a magyar erdő,
Az éjszakába rémes hang üvölt,
Lehullt az égből a magyar jövendő,
Millió göröngyre omlik szét a föld ;
De bánatomnak dacra-lázadása –
Mint őrület, mely bennem kavarog –
Fölrebben most is egy-egy szárnycsapásra,
Még nem haltam meg, – élni akarok!

A mindenségbe annyi jaj kiáltson,
Ahány magyar rög innen elszakad;
A tíz körmömmel kelljen bár kiásnom,
Kiásom a földből a holtakat:
Meredjen égnek körül a határon
Tiltó karjuknak végtelen sora,
S az ég boltján fönt lángbetűkkel álljon
Egy égő, elszánt, zordon szó: soha!

Soha, soha egy kis göröngyöt innen
Se vér, se alku, se pokol, se ég –
Akárhogy dúl most szent vetéseinkben
Idegen fajta, hitvány söpredék:
E száz maszlagtól részegült világon
Bennem, hitvallón egy érzés sajog : Magyar
vagyok, a fajomat imádom
És nem leszek más,
inkább meghalok!

Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni,
Csak magyar földön és csak magyarul.
Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,
Jobb is, ha szárnyam már most porba hull:
De ezt a lelket itt hagyom örökbe
S
ez ott víjjog majd Kárpát havasán
És belesírom minden ősi rögbe:
El innen rablók, – ez az én hazám!

És leszek szégyen és leszek gyalázat
s ott égek majd minden homlokon
S mint bujdosó gyász, az én szép hazámat
A jó Istentől visszazokogom;
És megfúvom majd hitem harsonáit,
Hogy tesz még Isten gyönyörű csodát
itt:
Bölcsővé lesz még minden ravatal, –
Havas Kárpáttól kélő Adriáig

Egy ország lesz itt, egyetlen s magyar!

Article source: http://internetfigyelo.wordpress.com/2013/05/01/magyar-garda-betiltva-zsido-garda-lehet/#comment-26434

kató rudi hozzászólása (A bíróság abszurd verdiktje: “A rendőrség jogszerűen járt el 2006 őszén, ezért nem illeti meg kártérítés a sértetteket”)

május 1st, 2013

Két szemem: szégyen, homlokom:
gyalázat,
S a szívem, oh, jaj, színig fájdalom
Mivé tettétek az én szép hazámat?
Hová süllyedtél, pusztuló fajom?
Fetrengsz a sárban, népek nyomorultja,
Rút becstelenség magad és neved, –
Én mit tegyek már? – Romjaidra hullva
Lehajtom én is árva fejemet.

Laokoon kínja, Trója pusztulása
Mesének oly bús, sorsnak oly magyar:

A sírgödör hát végképp meg van ásva,
A föld, mely ápolt, most már eltakar;
Búm Nessus-ingét nem lehet levetnem,
De kínja vád s a csillagokra száll,
Ha végzetem lett magyarrá születnem:
Magyarnak lennem mért ily csúf halál?

Nemzet, mely máglyát maga gyújt magának,
És sírt, vesztére, önszántából ás,
Hol száműzötté lett a honfibánat
És zsarnok gőggé a honárulás, –
Hol a szabadság őrjöngésbe rothad
S Megváltót s latrot egykép megfeszít,
Hol szívet már csak gyávaság dobogtat, –
Ah, rajtunk már az Isten sem segít!

Pattogva, zúgva ég a magyar erdő,
Az éjszakába rémes hang üvölt,
Lehullt az égből a magyar jövendő,
Millió göröngyre omlik szét a föld ;
De bánatomnak dacra-lázadása –
Mint őrület, mely bennem kavarog –
Fölrebben most is egy-egy szárnycsapásra,
Még nem haltam meg, – élni akarok!

A mindenségbe annyi jaj kiáltson,
Ahány magyar rög innen elszakad;
A tíz körmömmel kelljen bár kiásnom,
Kiásom a földből a holtakat:
Meredjen égnek körül a határon
Tiltó karjuknak végtelen sora,
S az ég boltján fönt lángbetűkkel álljon
Egy égő, elszánt, zordon szó: soha!

Soha, soha egy kis göröngyöt innen
Se vér, se alku, se pokol, se ég –
Akárhogy dúl most szent vetéseinkben
Idegen fajta, hitvány söpredék:
E száz maszlagtól részegült világon
Bennem, hitvallón egy érzés sajog : Magyar
vagyok, a fajomat imádom
És nem leszek más,
inkább meghalok!

Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni,
Csak magyar földön és csak magyarul.
Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,
Jobb is, ha szárnyam már most porba hull:
De ezt a lelket itt hagyom örökbe
S
ez ott víjjog majd Kárpát havasán
És belesírom minden ősi rögbe:
El innen rablók, – ez az én hazám!

És leszek szégyen és leszek gyalázat
s ott égek majd minden homlokon
S mint bujdosó gyász, az én szép hazámat
A jó Istentől visszazokogom;
És megfúvom majd hitem harsonáit,
Hogy tesz még Isten gyönyörű csodát
itt:
Bölcsővé lesz még minden ravatal, –
Havas Kárpáttól kélő Adriáig

Egy ország lesz itt, egyetlen s magyar!

Article source: http://internetfigyelo.wordpress.com/2013/04/30/a-birosag-abszurd-verdiktje-a-rendorseg-jogszeruen-jart-el-2006-oszen-ezert-nem-illeti-meg-karterites-a-sertetteket/#comment-26397

Lenhardt Ibolya hozzászólása (3 milliárddal kerülnek többe az új buszok)

május 1st, 2013

Két szemem: szégyen, homlokom:
gyalázat,
S a szívem, oh, jaj, színig fájdalom
Mivé tettétek az én szép hazámat?
Hová süllyedtél, pusztuló fajom?
Fetrengsz a sárban, népek nyomorultja,
Rút becstelenség magad és neved, –
Én mit tegyek már? – Romjaidra hullva
Lehajtom én is árva fejemet.

Laokoon kínja, Trója pusztulása
Mesének oly bús, sorsnak oly magyar:

A sírgödör hát végképp meg van ásva,
A föld, mely ápolt, most már eltakar;
Búm Nessus-ingét nem lehet levetnem,
De kínja vád s a csillagokra száll,
Ha végzetem lett magyarrá születnem:
Magyarnak lennem mért ily csúf halál?

Nemzet, mely máglyát maga gyújt magának,
És sírt, vesztére, önszántából ás,
Hol száműzötté lett a honfibánat
És zsarnok gőggé a honárulás, –
Hol a szabadság őrjöngésbe rothad
S Megváltót s latrot egykép megfeszít,
Hol szívet már csak gyávaság dobogtat, –
Ah, rajtunk már az Isten sem segít!

Pattogva, zúgva ég a magyar erdő,
Az éjszakába rémes hang üvölt,
Lehullt az égből a magyar jövendő,
Millió göröngyre omlik szét a föld ;
De bánatomnak dacra-lázadása –
Mint őrület, mely bennem kavarog –
Fölrebben most is egy-egy szárnycsapásra,
Még nem haltam meg, – élni akarok!

A mindenségbe annyi jaj kiáltson,
Ahány magyar rög innen elszakad;
A tíz körmömmel kelljen bár kiásnom,
Kiásom a földből a holtakat:
Meredjen égnek körül a határon
Tiltó karjuknak végtelen sora,
S az ég boltján fönt lángbetűkkel álljon
Egy égő, elszánt, zordon szó: soha!

Soha, soha egy kis göröngyöt innen
Se vér, se alku, se pokol, se ég –
Akárhogy dúl most szent vetéseinkben
Idegen fajta, hitvány söpredék:
E száz maszlagtól részegült világon
Bennem, hitvallón egy érzés sajog : Magyar
vagyok, a fajomat imádom
És nem leszek más,
inkább meghalok!

Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni,
Csak magyar földön és csak magyarul.
Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,
Jobb is, ha szárnyam már most porba hull:
De ezt a lelket itt hagyom örökbe
S
ez ott víjjog majd Kárpát havasán
És belesírom minden ősi rögbe:
El innen rablók, – ez az én hazám!

És leszek szégyen és leszek gyalázat
s ott égek majd minden homlokon
S mint bujdosó gyász, az én szép hazámat
A jó Istentől visszazokogom;
És megfúvom majd hitem harsonáit,
Hogy tesz még Isten gyönyörű csodát
itt:
Bölcsővé lesz még minden ravatal, –
Havas Kárpáttól kélő Adriáig

Egy ország lesz itt, egyetlen s magyar!

Article source: http://internetfigyelo.wordpress.com/2013/05/01/3-milliarddal-kerulnek-tobbe-az-uj-buszok/#comment-26398

Lenhardt Ibolya hozzászólása (A kormányzat fütyül a gazdákra, semmibe veszik őket)

május 1st, 2013

Két szemem: szégyen, homlokom:
gyalázat,
S a szívem, oh, jaj, színig fájdalom
Mivé tettétek az én szép hazámat?
Hová süllyedtél, pusztuló fajom?
Fetrengsz a sárban, népek nyomorultja,
Rút becstelenség magad és neved, –
Én mit tegyek már? – Romjaidra hullva
Lehajtom én is árva fejemet.

Laokoon kínja, Trója pusztulása
Mesének oly bús, sorsnak oly magyar:

A sírgödör hát végképp meg van ásva,
A föld, mely ápolt, most már eltakar;
Búm Nessus-ingét nem lehet levetnem,
De kínja vád s a csillagokra száll,
Ha végzetem lett magyarrá születnem:
Magyarnak lennem mért ily csúf halál?

Nemzet, mely máglyát maga gyújt magának,
És sírt, vesztére, önszántából ás,
Hol száműzötté lett a honfibánat
És zsarnok gőggé a honárulás, –
Hol a szabadság őrjöngésbe rothad
S Megváltót s latrot egykép megfeszít,
Hol szívet már csak gyávaság dobogtat, –
Ah, rajtunk már az Isten sem segít!

Pattogva, zúgva ég a magyar erdő,
Az éjszakába rémes hang üvölt,
Lehullt az égből a magyar jövendő,
Millió göröngyre omlik szét a föld ;
De bánatomnak dacra-lázadása –
Mint őrület, mely bennem kavarog –
Fölrebben most is egy-egy szárnycsapásra,
Még nem haltam meg, – élni akarok!

A mindenségbe annyi jaj kiáltson,
Ahány magyar rög innen elszakad;
A tíz körmömmel kelljen bár kiásnom,
Kiásom a földből a holtakat:
Meredjen égnek körül a határon
Tiltó karjuknak végtelen sora,
S az ég boltján fönt lángbetűkkel álljon
Egy égő, elszánt, zordon szó: soha!

Soha, soha egy kis göröngyöt innen
Se vér, se alku, se pokol, se ég –
Akárhogy dúl most szent vetéseinkben
Idegen fajta, hitvány söpredék:
E száz maszlagtól részegült világon
Bennem, hitvallón egy érzés sajog : Magyar
vagyok, a fajomat imádom
És nem leszek más,
inkább meghalok!

Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni,
Csak magyar földön és csak magyarul.
Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,
Jobb is, ha szárnyam már most porba hull:
De ezt a lelket itt hagyom örökbe
S
ez ott víjjog majd Kárpát havasán
És belesírom minden ősi rögbe:
El innen rablók, – ez az én hazám!

És leszek szégyen és leszek gyalázat
s ott égek majd minden homlokon
S mint bujdosó gyász, az én szép hazámat
A jó Istentől visszazokogom;
És megfúvom majd hitem harsonáit,
Hogy tesz még Isten gyönyörű csodát
itt:
Bölcsővé lesz még minden ravatal, –
Havas Kárpáttól kélő Adriáig

Egy ország lesz itt, egyetlen s magyar!

Article source: http://internetfigyelo.wordpress.com/2013/05/01/a-kormanyzat-futyul-a-gazdakra-semmibe-veszik-oket/#comment-26399

Olga hozzászólása (Elhunyt Rácz Sándor, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke)

május 1st, 2013

Két szemem: szégyen, homlokom:
gyalázat,
S a szívem, oh, jaj, színig fájdalom
Mivé tettétek az én szép hazámat?
Hová süllyedtél, pusztuló fajom?
Fetrengsz a sárban, népek nyomorultja,
Rút becstelenség magad és neved, –
Én mit tegyek már? – Romjaidra hullva
Lehajtom én is árva fejemet.

Laokoon kínja, Trója pusztulása
Mesének oly bús, sorsnak oly magyar:

A sírgödör hát végképp meg van ásva,
A föld, mely ápolt, most már eltakar;
Búm Nessus-ingét nem lehet levetnem,
De kínja vád s a csillagokra száll,
Ha végzetem lett magyarrá születnem:
Magyarnak lennem mért ily csúf halál?

Nemzet, mely máglyát maga gyújt magának,
És sírt, vesztére, önszántából ás,
Hol száműzötté lett a honfibánat
És zsarnok gőggé a honárulás, –
Hol a szabadság őrjöngésbe rothad
S Megváltót s latrot egykép megfeszít,
Hol szívet már csak gyávaság dobogtat, –
Ah, rajtunk már az Isten sem segít!

Pattogva, zúgva ég a magyar erdő,
Az éjszakába rémes hang üvölt,
Lehullt az égből a magyar jövendő,
Millió göröngyre omlik szét a föld ;
De bánatomnak dacra-lázadása –
Mint őrület, mely bennem kavarog –
Fölrebben most is egy-egy szárnycsapásra,
Még nem haltam meg, – élni akarok!

A mindenségbe annyi jaj kiáltson,
Ahány magyar rög innen elszakad;
A tíz körmömmel kelljen bár kiásnom,
Kiásom a földből a holtakat:
Meredjen égnek körül a határon
Tiltó karjuknak végtelen sora,
S az ég boltján fönt lángbetűkkel álljon
Egy égő, elszánt, zordon szó: soha!

Soha, soha egy kis göröngyöt innen
Se vér, se alku, se pokol, se ég –
Akárhogy dúl most szent vetéseinkben
Idegen fajta, hitvány söpredék:
E száz maszlagtól részegült világon
Bennem, hitvallón egy érzés sajog : Magyar
vagyok, a fajomat imádom
És nem leszek más,
inkább meghalok!

Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni,
Csak magyar földön és csak magyarul.
Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,
Jobb is, ha szárnyam már most porba hull:
De ezt a lelket itt hagyom örökbe
S
ez ott víjjog majd Kárpát havasán
És belesírom minden ősi rögbe:
El innen rablók, – ez az én hazám!

És leszek szégyen és leszek gyalázat
s ott égek majd minden homlokon
S mint bujdosó gyász, az én szép hazámat
A jó Istentől visszazokogom;
És megfúvom majd hitem harsonáit,
Hogy tesz még Isten gyönyörű csodát
itt:
Bölcsővé lesz még minden ravatal, –
Havas Kárpáttól kélő Adriáig

Egy ország lesz itt, egyetlen s magyar!

Article source: http://internetfigyelo.wordpress.com/2013/04/30/elhunyt-racz-sandor-a-magyarok-vilagszovetsegenek-tiszteletbeli-elnoke/#comment-26400

HK hozzászólása (Gondolatok a Zsidó Világkongresszus kapcsán – NIF kommentár)

május 1st, 2013

Két szemem: szégyen, homlokom:
gyalázat,
S a szívem, oh, jaj, színig fájdalom
Mivé tettétek az én szép hazámat?
Hová süllyedtél, pusztuló fajom?
Fetrengsz a sárban, népek nyomorultja,
Rút becstelenség magad és neved, –
Én mit tegyek már? – Romjaidra hullva
Lehajtom én is árva fejemet.

Laokoon kínja, Trója pusztulása
Mesének oly bús, sorsnak oly magyar:

A sírgödör hát végképp meg van ásva,
A föld, mely ápolt, most már eltakar;
Búm Nessus-ingét nem lehet levetnem,
De kínja vád s a csillagokra száll,
Ha végzetem lett magyarrá születnem:
Magyarnak lennem mért ily csúf halál?

Nemzet, mely máglyát maga gyújt magának,
És sírt, vesztére, önszántából ás,
Hol száműzötté lett a honfibánat
És zsarnok gőggé a honárulás, –
Hol a szabadság őrjöngésbe rothad
S Megváltót s latrot egykép megfeszít,
Hol szívet már csak gyávaság dobogtat, –
Ah, rajtunk már az Isten sem segít!

Pattogva, zúgva ég a magyar erdő,
Az éjszakába rémes hang üvölt,
Lehullt az égből a magyar jövendő,
Millió göröngyre omlik szét a föld ;
De bánatomnak dacra-lázadása –
Mint őrület, mely bennem kavarog –
Fölrebben most is egy-egy szárnycsapásra,
Még nem haltam meg, – élni akarok!

A mindenségbe annyi jaj kiáltson,
Ahány magyar rög innen elszakad;
A tíz körmömmel kelljen bár kiásnom,
Kiásom a földből a holtakat:
Meredjen égnek körül a határon
Tiltó karjuknak végtelen sora,
S az ég boltján fönt lángbetűkkel álljon
Egy égő, elszánt, zordon szó: soha!

Soha, soha egy kis göröngyöt innen
Se vér, se alku, se pokol, se ég –
Akárhogy dúl most szent vetéseinkben
Idegen fajta, hitvány söpredék:
E száz maszlagtól részegült világon
Bennem, hitvallón egy érzés sajog : Magyar
vagyok, a fajomat imádom
És nem leszek más,
inkább meghalok!

Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni,
Csak magyar földön és csak magyarul.
Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,
Jobb is, ha szárnyam már most porba hull:
De ezt a lelket itt hagyom örökbe
S
ez ott víjjog majd Kárpát havasán
És belesírom minden ősi rögbe:
El innen rablók, – ez az én hazám!

És leszek szégyen és leszek gyalázat
s ott égek majd minden homlokon
S mint bujdosó gyász, az én szép hazámat
A jó Istentől visszazokogom;
És megfúvom majd hitem harsonáit,
Hogy tesz még Isten gyönyörű csodát
itt:
Bölcsővé lesz még minden ravatal, –
Havas Kárpáttól kélő Adriáig

Egy ország lesz itt, egyetlen s magyar!

Article source: http://internetfigyelo.wordpress.com/2013/04/29/gondolatok-a-zsido-vilagkongresszus-kapcsan-nif-kommentar/#comment-26402

T. István hozzászólása (Szorul a hurok – hamarosan meglesz az indok Gyurcsány és Bajnai letartóztatására?)

május 1st, 2013

ConspiracyÖsszeesküvés-elmélet! Egy sűrűn megjelenő fogalom, amelyet manapság sokan hangoztatnak olyan esetekben, ami elképzelhetetlen víziókat vetít elő. Pedig, ha jól belegondolunk, ezzel az egyetlen kifejezéssel lényegében mindent el lehet intézni és el lehet fedni.

Az elmúlt években számos összeesküvés-elmélet látott napvilágot, például az is, hogy az Egyesült Államokban internálótáborok tucatjait építették föl, hogy majd egy későbbi „esemény” alkalmával megtöltsék azokat „lakókkal”. Nos, a táborok állnak, erre bizonyítékok vannak, és hogy kik és miért építették ezeket, arról csak logikusan gondolkodni lehet, bár nem nehéz kikövetkeztetni, milyen céllal is létesítették őket.

De térjünk vissza a hazai helyzetre, amikor is meglehetősen zűr-zavaros állapotok kezdenek eluralkodni a belpolitikában.

Nincsenek munkahelyek, emberek milliói nyomorban élnek, családok ezrei tengődnek nyomorban, százezrek várják kilakoltatásukat és így életük végét, elveszítve mindent, amit két kezük munkájának eredményeként megteremtettek.  Akik még valamelyest tartani tudják magukat, helyzetüket végképp kilátástalannak látják, miközben hamarosan Hazánkban, egy olyan országban tartja soron következő ülését a Zsidó Világkongresszus, ahol éppen a cionisták és a szélsőséges zsidók álláspontja szerint is olyan nagyfokú az antiszemitizmus és a rasszizmus, ami már komoly veszélyt jelent a „demokratikus”  (értsd: a cionista) hatalmi elit és annak követőinek számára. Ez a valóság és a jelen. Read more »

Article source: http://internetfigyelo.wordpress.com/2013/05/01/szorul-a-hurok-hamarosan-meglesz-az-indok-gyurcsany-es-bajnai-letartoztatasara/#comment-26405

GYUIA hozzászólása (Elhunyt Rácz Sándor, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke)

április 30th, 2013

Két szemem: szégyen, homlokom:
gyalázat,
S a szívem, oh, jaj, színig fájdalom
Mivé tettétek az én szép hazámat?
Hová süllyedtél, pusztuló fajom?
Fetrengsz a sárban, népek nyomorultja,
Rút becstelenség magad és neved, –
Én mit tegyek már? – Romjaidra hullva
Lehajtom én is árva fejemet.

Laokoon kínja, Trója pusztulása
Mesének oly bús, sorsnak oly magyar:

A sírgödör hát végképp meg van ásva,
A föld, mely ápolt, most már eltakar;
Búm Nessus-ingét nem lehet levetnem,
De kínja vád s a csillagokra száll,
Ha végzetem lett magyarrá születnem:
Magyarnak lennem mért ily csúf halál?

Nemzet, mely máglyát maga gyújt magának,
És sírt, vesztére, önszántából ás,
Hol száműzötté lett a honfibánat
És zsarnok gőggé a honárulás, –
Hol a szabadság őrjöngésbe rothad
S Megváltót s latrot egykép megfeszít,
Hol szívet már csak gyávaság dobogtat, –
Ah, rajtunk már az Isten sem segít!

Pattogva, zúgva ég a magyar erdő,
Az éjszakába rémes hang üvölt,
Lehullt az égből a magyar jövendő,
Millió göröngyre omlik szét a föld ;
De bánatomnak dacra-lázadása –
Mint őrület, mely bennem kavarog –
Fölrebben most is egy-egy szárnycsapásra,
Még nem haltam meg, – élni akarok!

A mindenségbe annyi jaj kiáltson,
Ahány magyar rög innen elszakad;
A tíz körmömmel kelljen bár kiásnom,
Kiásom a földből a holtakat:
Meredjen égnek körül a határon
Tiltó karjuknak végtelen sora,
S az ég boltján fönt lángbetűkkel álljon
Egy égő, elszánt, zordon szó: soha!

Soha, soha egy kis göröngyöt innen
Se vér, se alku, se pokol, se ég –
Akárhogy dúl most szent vetéseinkben
Idegen fajta, hitvány söpredék:
E száz maszlagtól részegült világon
Bennem, hitvallón egy érzés sajog : Magyar
vagyok, a fajomat imádom
És nem leszek más,
inkább meghalok!

Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni,
Csak magyar földön és csak magyarul.
Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,
Jobb is, ha szárnyam már most porba hull:
De ezt a lelket itt hagyom örökbe
S
ez ott víjjog majd Kárpát havasán
És belesírom minden ősi rögbe:
El innen rablók, – ez az én hazám!

És leszek szégyen és leszek gyalázat
s ott égek majd minden homlokon
S mint bujdosó gyász, az én szép hazámat
A jó Istentől visszazokogom;
És megfúvom majd hitem harsonáit,
Hogy tesz még Isten gyönyörű csodát
itt:
Bölcsővé lesz még minden ravatal, –
Havas Kárpáttól kélő Adriáig

Egy ország lesz itt, egyetlen s magyar!

Article source: http://internetfigyelo.wordpress.com/2013/04/30/elhunyt-racz-sandor-a-magyarok-vilagszovetsegenek-tiszteletbeli-elnoke/#comment-26381