Posts Tagged ‘Életmód’

Diólevél – a bőr természetes gyógyítója

augusztus 23rd, 2010

Olcsó és jó hatású szer

Diólevél – a bőr természetes gyógyítója

Kertes házaink szinte mindegyikében megtalálható egy kedves szeretni való fa a diófa. Az árnyas terebélyes növényről kevesen tudják, bár termését sokan kedvelik, hogy mennyi gyógyhatást köszönhetünk e növénynek.

2010.07.19 13:24

Termését a dióbelet szinte mindenki fogyasztja feltörve a kemény héját, sütemények tészták kedvelt adaléka, saláták duzzasztója de húsételek mellett is megtaláljuk.

A dió – latin nevén Juglans Regia – ősidők óta honos a Kárpát-medencében. Az eredetileg mocsári növény kedvező élettere a csapadékos, néha elárasztott termőhely, rendkívül vízigényű. A kertben is a félárnyékos, nyirkos helyet kedveli, s mivel tápanyagigényes, trágyázás után termésbőséggel hálálja meg azt. Ezúttal nem a termés a dióbél, hanem csak a diólevél mint orvosság hasznait tekintjük át.

A dió levelének egészségmegőrző tényét szintén az ősidők óta ismeri a lakosság. Feltételezések szerint ez a növény is Perzsia – India irányából került hozzánk, s nemesítették az évszázadok során a legkedvezőbb adottságúvá. Gyógyászati célból úgy a levelét, mint a dió kopácsát (burkát) érdemes használni, kellő ismeret mellett igen hatásos az alábbi célokra a belőlük készített teafőzet.

A július-augusztusban begyűjtött, már kifejlett egészséges levél, vagy a diószüretkor szeptemberben begyűjtött kopács megszárítva és feldarabolva alkalmas forró vízzel tea készítésre. Ezt a teát azután mértékkel fogyasztva vagy helyi lemosásként borogatásként használva jó eredménnyel fordíthatjuk külsőleg bőrbetegségek, pattanások, ekcéma, bizonyos gyulladások és lábgombásodás ellen.

Igen hatásos tetvesség, rüh ellen, de használható a hajhullás megelőzéseként fejre dörzsölve és borogatva. Belsőleg teaként fogyasztva pedig alkalmas gyomor és bélhurutok ellen, de vértisztító hatású, s így a pattanások kialakulását is megelőzi. Zsíros pattanásos bőr esetén a gyenge főzet többszöri fogyasztása ajánlott.

Általános hatású a fürdővízbe öntött teaeszencia használata, idegnyugtató, stimuláló és bőrfertőtlenítő, s aki szereti, a dióolaj illata kellemessé varázsolja testét. Azért túlságosan sokáig nem kell használni, a növény juglon vagy juglans tartalma miatt. A dióbél tápanyagtartalma a legerősebb húsokéval megegyező, amellett, hogy még a fogyókúrázóknak is ajánlott napi két három szem fogyasztása, sokat ne együnk belőle, mert megtömi a zsírpárnákat.

A borogatások, teák használatakor pedig feltétlen győződjünk meg arról, hogy keletkezik e allergiás tünet, mert az arra érzékenyeknek ezt el kell kerülniük. Mindemellett alkalmazzuk bátran, mert olcsó és jó hatású szer a diólevél.

eletmod.hu:útján eletmod.hu: Diólevél – a bőr természetes gyógyítója.

Megosztom ezt a hírt!

Az aszalt szilva dicsérete

augusztus 4th, 2010

Az aszalt szilva dicsérete

Közismert, hogy az asztalt szilva serkenti a bélműködést, kevesen tudják viszont, hogy képes lassítani a csontritkulást is. A kutatások szerint napi egy marék aszalt szilva – és a csontsűrűség növekszik.

origo útján  Az aszalt szilva dicsérete.

Megosztom ezt a hírt!

Mit együnk migrén ellen?

július 30th, 2010

Mit együnk migrén ellen?

Melegfrontok idején sokak életét keserítheti meg az akár napokig is elhúzódó migrén. A panaszok ellen sokat tehetünk, ha a tányérunkra kerülő ételeket helyesen válogatjuk össze. Nem mindegy azonban, hogy milyen összetevőket zárunk ki étrendünkből, a legújabb kutatások ugyanis azt mutatják, hogy a hagyományosan javasolt sajtok, csokoládék és alkoholos italok mellőzése sem jelent mindenki számára garanciát a rohamok elkerülésére.

A nyári forróság mellett a migrénes fejfájás kiváltó oka lehet a fáradtság is. Nem ritka az sem, hogy a migrénre hajlamos személyeknél a tünetek épp a mindennapi rutinból kiszakadva, a szabadság ideje alatt jelentkeznek. A kínzó panaszok elsősorban a hölgyek életét nehezítik meg, a fejfájás ezen típusa ugyanis gyakran jelentkezik a menstruációs ciklus, vagy hormonális változások hatására is. A migrénes fejfájást jellegzetes tünetei alapján könnyű felismerni. Jellemzően a fej egyik oldalán jelentkezik, lüktető fájdalom formájában. A fájdalom fizikai aktivitás hatására fokozódik, gyakran társul hozzá rosszullét, hányinger, fénytúlérzékenység. A panaszok kezelésére a legjobb gyógyír, ha a betegek a fájdalom megszűnéséig csendes, elsötétített, hűvös szobában tartózkodnak. De mit tegyünk, ha a nyaralás idejét mégsem ehhez hasonló környezetben szeretnénk eltölteni?

Gyógyszerek és életmód változtatás

A migrén korszerű orvostechnikai eszközök segítségével vizsgálható. A fejfájás okainak felderítése során a betegek első körben rendszerint neurológushoz kerülnek, aki a panaszok függvényében további kivizsgálást javasolhat. A fájdalmak alapos feltérképezéséhez indokolt lehet belgyógyászati, szemészeti, fogászati kontroll és képalkotó vizsgálat (CT, MR, érvizsgálat) elvégzése is. A betegek számára ezután rendszerint megelőzésre és a rohamok esetén alkalmazandó, specifikusan migrén ellenes gyógyszerek kerülnek felírásra.

A migrénes panaszok kezelésében bizonyos esetekben a relaxációs technikák, a rendszeres fizikai aktivitás, elegendő alvás és megfelelő étkezés is segíthet.

Egyénre szabott étkezések

A migrént kiváltó ételek kapcsán a legtöbben a csokoládéra, sajtra és alkoholos italokra gondolunk, holott egyáltalán nem biztos, hogy a felsoroltak elkerülése mindenki számára megoldást jelent – hívja fel a figyelmet dr. Babai László prevenciós szakértő. Több kutatás is rávilágított már a táplálkozás és a migrénes panaszok közti összefüggésre, a Genesis Diagnostics: IgG Food Intolerance Case Studies kiadványában pedig a fejfájás és az ételintolerancia kapcsolatára hívja fel a figyelmet. Vizsgálataik alapján ugyanis az úgynevezett immunmodulált ételintolerancia adhat magyarázatot arra a kérdésre, hogy egyéntől függően, milyen ételek fogyasztása okozhat rohamokat.

A közölt kutatásban egy évek óta fejfájásos panaszokkal küzdő hölgyet is vizsgáltak, akinél az addigi eredmények alapján a tüneteket a gyermeke születését követő hormonális változásoknak tulajdonították. A teszt eredményei azonban azt mutatták, hogy panaszait valójában a búza, tehén- és szójatej fogyasztása okozta. A felvetést igazolta, hogy a felsorolt összetevőket tartalmazó ételeket elhagyva a hölgy panaszai napokon belül enyhültek, majd végül teljesen megszűntek. Az eredmények felhívják a figyelmet, hogy itt sem a „klasszikus tiltólistás” ételek kerülése hozott javulást. Általánosítás helyett célszerű tehát utána járnunk, pontosan milyen összetevőktől kell tartózkodnunk annak érdekében, hogy a panaszokat eredményesen kezelhessük.

www.allergiakozpont.hu

HírTV – Életmód :: útján  HírTV – Életmód :: Mit együnk migrén ellen?.

Megosztom ezt a hírt!