Megnyílt a föld Somogyban! – Százméteres kráter a kukoricatáblában

Megnyílt a föld Somogyban! – Százméteres kráter a kukoricatáblában

Hatalmas repedés fut a kukoricatáblában

Fotó: MTI

Hatalmas krátert fedeztek fel a helybéli lakosok a Somogy megyei Andocs határában. A mélyedés a korábbi esőzések nyomán keletkezett, 100 méter hosszú, mintegy 10 méter széles és mélysége néhány helyen eléri a 10 métert.

“A kráter annyira mély és akkora, hogy jelenleg nem tudjuk, hogyan lehetne egyáltalán földmunkagépekkel megközelíteni” – nyilatkozta a PécsiStopnak Törőcsik Ferencné, Andocs polgármestere. A hasadékot, amely Andocs egyik településrésze, Németsűrű külterületén, egy kukoricatábla szélén található, hétfőn fedezték fel egy határszemle során. Nem tudni jelenleg, hogy tovább nő-e a repedés – tette hozzá a polgármesterasszony. Ezen kívül van még egy hasonló talajeróziós jelenség, de az a nagy kráterhez képest csupán egy porszem.

Töröcsik Ferencné elmondta, Nagytoldipusztán és Németsűrűn minden családhoz levelet juttattak el, amiben azt kérték, hogy a gyerekeket felnőtt kísérő nélkül ne engedjék ki a határba. Figyelmeztették a gazdákat is, hogy aratás előtt járják végig a táblákat, nehogy baleset történjen.

Dr. Horváth Jenő, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgató-helyettese lapunknak elmondta, az időjárás hatására keletkezett hasadék nem veszélyezteti a közműveket, illetve mivel külterület, a falura nézve sem fenyegető. A katasztrófavédelem Andocsra kiérkező munkatársai javaslatot tettek a polgármesterasszonynak a hasadék körbekerítésére, illetve arra, hogy táblákkal hívják fel rá a figyelmet.

Az elmúlt időszakban több hasonló eset történt Somogy megyében, a legnagyobb repedés június végén Somogybabodon keletkezett. Itt nagyjából fél kilométer hosszan és 13-14 méter szélesen nyílt meg a föld, a repedés mélysége helyenként eléri a tíz métert is. A Tab határában június végén felfedezett kráter is tekintélyes méretekkel rendelkezik, itt közel negyven méter hosszan repedt meg a talaj.

STOP útján  Megnyílt a föld Somogyban! – Százméteres kráter a kukoricatáblában – BELFÖLD – Cikkek – STOP.

One Response to “Megnyílt a föld Somogyban! – Százméteres kráter a kukoricatáblában”

  1. [...] [Kromek Web helyek] Megnyílt a föld Somogyban! – Százméteres kráter a kukoricatáblában 2010. augusztus 1. vasárnap Szerző admin Kromek Web helyek Új bejegyzés: ‘Megnyílt a föld Somogyban! – Százméteres kráter a kukoricatáblában‘ [...]

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.