Hazazavarnák Hawaiiról a hajléktalanokat

Hazazavarnák Hawaiiról a hajléktalanokat

2010. július 29., csütörtök 11:32 | Frissítve: 25 perce

Hawaiin egyre több a hajléktalan és az amerikai állam vezetői aggódnak, hogy a fedél nélküliek látványa elriaszthatja a turistákat. A megoldási javaslatok között szerepel, hogy repülőre teszik és a kontinensre küldik őket.

A hawaii vezetés komolyan fontolgatja, hogy repülőre teszi és az amerikai kontinensre küldi a legnyugatibb amerikai államban élő hajléktalanokat. – írja a Telegraph

A főleg turizmusból élő állam hatóságai komolyan aggódnak, hogy az évről évre több hajléktalan látványa távol tarthatja a szigetekre érkező turistákat.

A felmérések szerint a szigeteken idén 15 százalékkal többen élnek az utcákon, strandokon mint egy évvel ezelőtt. A hawaii szenátus előtt több megoldási javaslat is van, többek között a hajléktalanok turistáktól távoli sátortáborba költöztetése, vagy olcsó támogatott bérlakások felépítése az államban, ahol a legdrágábbak a bérleti díjak egész Amerikában.

A hajléktalanokkal foglalkozó karitatív szervezetek ellenzik a kitoloncolást, ami szerintük a probléma eltusolása lenne, és középtávon sem jelentene megoldást. Arra is figyelmeztetnek, hogy sokan dönthetnek úgy az ingyen hazajegy hatására, hogy letesztelik a hawaii szociális rendszert.

A kételyek ellenére a hawaii szenátus minden bizonnyal meg fog szavazni egy 100 ezer dolláros költségvetésű hajléktalanrepülőjegy-próbaprogramot.

Index – Külföld - útján  Index – Külföld – Hazazavarnák Hawaiiról a hajléktalanokat.

Megosztom ezt a hírt!

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.