Nem gyártanak több BlackBerryt Zalaegerszegen

A kanadai Research in Motion (RIM) megszünteti BlackBerry telefonjainak bérgyártását a Flextronicsnál, a vállalat ezért kényszerül megválni mintegy 600 dolgozójától Zalaegerszegen – értesült csütörtökön az MTI. Dolgozóktól származó információk szerint a RIM világpiaci eladásainak jelentős visszaesése miatt októberben befejezik a BlackBerry telefonok zalaegerszegi gyártását. Elmondásuk szerint a cég két zalai gyáregysége gyakorlatilag “egy lábon áll”, ugyanis a kanadai megrendelő mást nem igazán gyártat az üzemekben, ez indokolja a 600 munkavállalót érintő csoportos létszámleépítést.

A gyártás megszüntetéséről a Zalai Hírlap csütörtöki száma is írt, de a Flextronics az MTI-nek nem kívánta kommentálni az értesülést.

Borsos József, a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója az MTI érdeklődésére csütörtökön elmondta, hogy a legutóbbi, június végi foglalkoztatottsági adatok szerint a szingapúri székhelyű – Budapesten, Sárváron, Pécsett, Tabon és Zalaegerszegen gyártelepeket üzemeltető – Flextronics International a zalai megyeszékhelyen 3208 állandó alkalmazottat, továbbá több mint ezer kölcsönzött munkaerőt foglalkoztatott.

A múlt év őszén még közel 8000 ember dolgozott Zalaegerszegen, de a cég több mint tízéves zalai múltjában előfordult, hogy csaknem 10 ezer ember – köztük számos határon túli munkavállaló – dolgozott összesen a vállalat két zalaegerszegi telephelyén. A törzsállomány létszáma mindig 3-4 ezer között mozgott, a további foglalkoztatotti létszám az elektronikai megrendelések függvényében csökkent vagy emelkedett.

Article source: http://hu.origo.feedsportal.com/c/33150/f/622409/s/2362efe3/l/0Lvallalkozoi0Bnegyed0Bhu0Cvnegyed0C20A120A9130Ehatszaz0Eembert0Ekuldenek0Eel0Ea0Eflextronicstol0Bhtml/story01.htm