Új vezetőt kapott az IMF magyarországi missziója

Új misszióvezetőt nevezett ki a Nemzetközi valutaalap (IMF) Magyarországi részlegének élére – írja a Napi Gazdaság. Az előző magyarországi vezetőt, Christoph Rosenberget Thanos Arvanitis váltotta – erősítette meg a Napi Gazdaság Online-nak Irina Ivascsenko, az IMF magyarországi képviseletének vezetője.

Thanos Arvanitis a Nemzetközi Valutaalap európai ügyekkel foglalkozó részlegének tanácsadója. Arvanitis 2010-től az ukrajnai missziót vezette, ezen a poszton ukrán sajtóhírek szerint március elején történt váltás. Az új misszióvezető kinevezése április 30-tól szól.

Arvanitis szerepe azért fontos, mert Magyarország jelenleg is arra vár, hogy tárgyalásokat kezdhessen az IMF-fel. Orbán Viktor miniszterelnök két hete úgy nyilatkozott, “az IMF a barátunk”, de Fellegi Tamás, a magyar tárgyalódelegáció vezetője azt mondta, a tárgyalások csak a törvénymódosítások elfogadása után (vélhetően ősszel) kezdődhetnek meg. A tárgyalásokat Magyarország Európai Unióval való konfliktusa akadályozta, de ez oldódott a kormányfő és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke közötti találkozó után.

Article source: http://hu.origo.feedsportal.com/c/33150/f/622409/s/1f32b651/l/0L0Sorigo0Bhu0Cgazdasag0C20A120A510A0Euj0Evezetot0Ekapott0Eaz0Eimf0Emagyarorszagi0Emisszioja0Bhtml/story01.htm