Magyar törzs a Nílus völgyében.

A közvélemény szinte semmit nem tud arról, hogy a Nílus mentén, illetve Szudánban magyarabok néven egy törzs él. A népcsoport magyarságának egyik kapaszkodója egy bizonyos Ibrahim el Magyarhoz fűződik. De a legfontosabb kérdésre a mai napig nem kaptunk választ: emlékek vagy gének kötik őket a magyarsághoz?

Magyar arab trzs

Magyar arab törzs

 

A világ leghosszabb folyamának tartott Nílus rejtelmei legalább ötezer esztendeje foglalkoztatják az emberiséget. Az Asszuán város melletti első nílusi zuhatagtól délre, egészen a szudáni fővárosig, Kartúmig elterülő folyamvölgyet az „aranyat” jelentő óegyiptomi núb szó nyomán Núbiának nevezik. Ez a terület évezredeken keresztül az afrikai világ és a mediterrán térség közötti vidék szerepét töltötte be. De nemcsak a kereskedők karavánjai és a különböző civilizációk özönlöttek Núbián keresztül délről északra – vagy éppen fordítva –, hanem hadseregek is.

A VI. században keresztény hitre térített Núbia több királyságra oszlott, amelyek Egyiptom arab meghódítása ellenére egészen a XV-XVI. századig ellenálltak az iszlám befolyásnak. De I. Szelim szultán idején a törökök elfoglalták Egyiptomot, s hiába törtek ki felkelések ellenük, azokat Szulejmán szultán seregei rendre leverték. A rend biztosítására a korábbinál erősebb katonaság érkezett, amelyben a már meghódított országok képviselői is szép számmal előfordultak, köztük állítólag magyarok is. Legalábbis az 1517-ben Szentföldön járt Pécsváradi Gábor atya már arról tudósított, hogy az összecsapásokban magyarok is részt vettek. A harcok befejezése után a törökök a magyarokat és a bosnyákokat határvédelmi céllal Alsó-Núbiában telepítették le, ahol – egyes információk szerint – összesen 60 ezer katona védte a határt a betörő feketékkel szemben.

A magyarabok – avagy magyarábok – mondái szerint az itt állomásozó magyar katonák núbiai asszonyokkal házasodtak össze, és a mai – núbiai anyanyelvű – magyarabok ezeknek a harcosoknak a leszármazottai. Emellett számos jel utal arra is, hogy az első, XVI. századi magyar „hullámot” egy második követte az 1750-es években. De vajon a tudósok mivel bizonyítják a megdöbbentő állításokat? Elég, ha megvizsgáljuk népük elnevezését, amelynek jelentése: magyar törzs. A csalóka hangzás ellenére a magyarab kifejezésben nem szerepel az arab szó. Szintén a magyar eredetet bizonyítja, hogy az általuk beszélt nyelv szabályait felrúgva, büszke öntudattal ejtik ki azt a szót: „magyar”.

Világos bőrű, sasorrú arabok?

1935-öt mutatott a naptár, amikor gróf Almásy László, az afrikai sivatag fáradhatatlan vándora egy különösen forró délutánon Egyiptom és Szudán határához, a Nílus-parti Vádi Haifához érkezett gépkocsijával, hogy üzemanyagot vásároljon. Hamar megkötötte az üzletet, csak az nyugtalanította, hogy a nagy mennyiségű benzin miként kerül át a Nílus túlpartján várakozó autóihoz. A továbbiakat könyvéből idézzük.

Magyar arabok

Magyar arabok

 

„– Csak bízzad rá, nagyuram, Ibrahim el Magyar majd pontosan elvégzi – mondta a kereskedő.
Így mondta: magyar, úgy, ahogyan csak mi magunk ejtjük ki nemzetünk nevét.
– Miért nevezed a csónakost el Magyarnak, effendim?
– Mert magyar. Ők úgy nevezik a törzsüket. Nem arabok, nem berberek. Magyar az valamennyi ott, a szigeten.
Szinte hihetetlen. Az a világos bőrű, sasorrú arab, aki tegnap áthozott a vízen, a magyar nevű törzsből való? Sohasem hallottam ilyen törzsről a szudáni arabok között.
De hiszen itt kuporodik a boltajtó előtt. Behívtam.
– Milyen törzsből származol, Ibrahim?
– A magyar törzsből. Odaátról, a magyarab szigetről, nagyuram.
– És honnan származik a te törzsed?
– Messziről, nagyuram. Rubából (Európa). A Nemza (Osztrák) országból hozott minket ide Szolimán szultán vagy négyszáz évvel ezelőtt…
A délután folyamán megjártam a magyarab szigetet. Vagy háromszázan lakják, és lent, Asszuán közelében még egy csoportjuk él, körülbelül ugyanannyian.
A törzsfőnök távol volt, de a falu vénei mind összejöttek. Feltűnően világos arcszínű, sasorrú emberek. Öntudatosan, büszkén mondották, hogy ők nem arabok! Európából telepítette ide őseiket a nagy török szultán, Szolimán. Katonák voltak, határőrök a núbiai feketék ellen. Ugyanakkor más törzsbéliek is jöttek őseikkel a Nemza országból. Tudják, hogy vannak magyar népek Európából, akik testvéreik, és mindig várták, hogy valaki eljöjjön tőlük hozzájuk…”

Közel nyolc évtizede, hogy ez a megható Nílus-parti jelenet lejátszódott Szudán és Egyiptom határán, és a magyarság tudomására jutott, hogy elszakított, elhurcolt véreinek leszármazottai ma is emlékeznek testvéreikre, és büszkén viselik a „magyar” nevet a világ e távoli zugában.

A XX. század közepéig a magyarabok a Nílus gazdagon termő szigetei közül hetvenötöt birtokoltak, s ma is ott élnének, ha időközben nem épül meg az asszuáni gát. A felduzzasztott víz elárasztotta otthonaikat. Hétezer egyiptomi és húszezer szudáni magyarab újonnan épített falvakba költözött, s így lehet, hogy egészségesebb körülmények között élnek, de megszűnt az egymásra utaltság. Rajtuk kívül kisebb-nagyobb lélekszámú közösségek élnek még Egyiptom és Szudán nagyobb városaiban is, összesen mintegy 10-12 ezren.

Magyar trzs

Magyar törzs

Az elmúlt évszázadokban a magyarabok szokásaikban, életvitelükben, nyelvükben, vallásukban és étkezési kultúrájukban szinte teljesen asszimilálódtak a környékbeli núbiaiakhoz és az arabokhoz. De azért vannak bizonyos elütő vonások, amelyeket már Almásy László is megfigyelt. A magyarabok haja például nem fekete, mint a núbiai embereké, hanem vöröses, és a bőrük színe még mindig valamivel világosabb, mint szomszédaiké. S ami még ennél is érdekesebb: míg a núbiaiak nagy szeműek, a magyarok szeme jóval kisebb.

A magyarabok már hosszú nemzedékek óta mohamedánok, akárcsak a núbiai és az arab környezetük, ám odaérkezésükkor még keresztények voltak. A núbiai magyarabok szomszédai olyan szólásokat alkottak, amelyek bizonyítják, hogy ez az etnikai közösség valamikor a vallásában is különbözött attól a néptől, amelynek körében letelepedett. Például: „a magyar nem a mecsetben imádkozik”, „a magyarok feje kemény, mint a kő” vagy „a magyar kalapot hord”. A Vádi Haifában élő magyarabok körében mindmáig él az a szép hagyomány, hogy amikor beteszik a kemencébe sütni a négyszögletes núbiai kenyeret, arra az asszonyok előtte egy keresztet karcolnak. Ez a szokás nemrégiben még a magyarországi falvakban is elterjedt volt.

Magyar trzs

Magyar törzs

Egy másik érdekes mozzanat, hogy a szomszédos szigeteken az őslakos arabok a síkságon temetik el halottaikat, a magyarabok viszont dombra temetkeznek, és sírfákkal jelölik meg sírjaikat. Ugyancsak a régi magyar hagyományok szerint zajlik az esküvő is: nagy sátrat állítanak fel, ahol hajnalig mulatnak a meghívottak. A fiatalok – szórakozóhelyek híján – ezeken az ünnepélyeken, lakodalmakon találkoznak egymással.

A magyarab ünnepek, öltözködési és étkezési szokások az évszázadok alatt eltávolodtak ugyan a Kárpát-medencei hagyományoktól, mégsem követik hűen az iszlám előírásait. Például a férfiak hosszú fehér lepedőben, gellábiában járnak, a nők földig érő fekete köpenyben, fejükön pedig fekete kendőt hordanak. Nem sok látható belőlük, de legalább nem viselnek csadort, mint az arab nők. A magyarabok sok kenyeret és halat fogyasztanak, köretnek krumplit, borsót és babot szolgálnak fel. S persze elmaradhatatlan a birka, amelyből minden lakodalomra hármat vágnak, majd különbözőképpen elkészítve találják.

Piros, fehér, zöld – núbiai föld

Mióta Almásy László, a „XX. századi Julianus barát” megtalálta a magyarabokat, nagy szeretettel fogadják az őshazából érkezőket. A második világháború, majd az ötvenes évek azonban nem kedveztek expedíciók indításának. Csak több évtizeddel később, 1965-ben vette fel a kapcsolatot az egyiptomi és a núbiai magyarabok képviselőivel Fodor István, aki először Quattába jutott el. „A magyar rokon egész nap a házam előtt ült és jegyzetelt, és elég jól beszélte a núbiai nyelvet” – emlékezett vissza később a falu bírája. A tudós ezt követően Szudánba utazott, ahol a mai napig név szerint emlékeznek rá. Nagyon büszkék arra, hogy írt róluk a magyar újságokban, és azután az egyiptomi újságok is foglalkoztak a magyarabokkal. Azóta több expedíció is megpróbált választ találni arra, hogy egyiptomi és núbiai „rokonainkat” kötik-e gének a magyarsághoz. De a hivatalos szervek által megnyilvánuló közöny és elutasítás megkeseríti az egymásra találás folyamatát. Talán a nemrégiben összeállt és útra készen álló tudományos expedíció végleg tisztázza a núbiai magyarok kitartó ragaszkodásának és nemzetszeretetének genetikai alapját.

Magyar trzs

Magyar törzs

A trianoni békeszerződéssel elvett magyar területek egy részének visszacsatolásakor a núbiai magyarabok üdvözlő táviratot küldtek az akkori magyar kormánynak, kifejezvén örömüket afelett, hogy egyes magyar területek visszakerültek az anyaországhoz. A XXI. század elején, amikor egyetlen döntés nyomán magyarok milliói kénytelenek a határainkon túl, külföldi állampolgárokként élni, hatalmas jelentőséggel bír, hogy a magyarab népcsoport a távoli Núbiában is hirdeti magyar származását. Ezek az afrikai magyarok a nemzeti nyelvünket már nem beszélik, de emlékezetükben mégis a közös hazába képzelik magukat. Nemzetszeretetük példaként szolgálhat számunkra is: a bőrszín megváltozhat, a magyar nyelv elveszhet, de a nemzeti érzés, a magyarsághoz való tartozás tudata távoli, idegen környezetben is fennmarad.

A közelmúltban az ismert riporter, Vujity Tvrtko forgatott dokumentumfilmet a titokzatos magyar törzsről. „Szudáni vízumproblémáink miatt az Egyiptomban maradt magyarabokat látogattuk meg – olvashatjuk az Újabb pokoli történetek című könyvében. – Azokat, akik több száz éve olyannyira ragaszkodnak a gyökereikhez, hogy a II. világháború idején az angolok koncentrációs táborba hurcolták őket, mint a magyarokat. Mielőtt visszaindultunk volna Asszuánba, a magyarabok ajándékműsorral kedveskedtek nekünk a kultúrház tornácán. Gyermekek táncoltak, énekeltek, majd a felnőttek mutattak be egy rituális vadászjelenetet. Odabent a kultúrházban néhányan a Duna tévét nézték. Közös erővel vezették be, és esténként úgy bámulták, mintha maga Mohamed próféta beszélt volna belőle. Semmi kirívót, semmi hamiskást nem találtam a magyarabok magyarkodásában. Úgy szerették a származásukat, az őshazájukat, ahogy csak kevés hazámfiától láttam. Utunkat követően leszűrtem a tanulságot: akárhol jársz a világban, soha ne tarts egészen idegennek senkit. Nem tudhatod, nem testvéred-e egy ötszáz éve élt, és messzire szakadt ősapa jóvoltából, legyen bár sárga, vörös vagy fekete a bőre.”

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A HIHETETLEN! MAGAZIN 2006. JANUÁRI SZÁMÁBAN

Magyar sejk levele Almásy Lászlónak

Két hónappal azt követően, hogy Almásy László expedíciója visszatért Kairóba, a neves Afrika-kutató levelet kapott a Vádi Haifában élő magyaraboktól. „Hála legyen Allahnak, amiért megengedte, hogy megismerjük nagyurunkat és nagyurunk megismert bennünket – írta Szaleh Oszman Basir el Magyar sejk. – Mi és ős-nagyszüleink közel négyszáz éve élünk a falunkban. És mi mindig vágyódtunk ismerkedni, mert nem hallottunk a magyar király országából újságot és nem mehettünk a hazába. Mi mindnyájan egy és ugyanazon férfi ivadékai vagyunk: Ibrahim el Magyarnak, aki ivadéka Szendzser el Magyarnak, aki a mi ősapánk. Mi mintegy négyszázan vagyunk jelenlévők és távollevők. Most megtisztelt nagyurunk jelenléte, és ez megsokszorosította becsületünket és az igazságot.”

Ibrahim el Magyar, a „honfoglaló”

Egyesek Ibrahim el Magyart, míg mások Haszan el Magyart tartják a letelepedő magyarok vezetőjének. A szájhagyomány szerint Ibrahim el Magyar – azaz Ábrahám, a magyar – rangidős tisztként szolgált a török hadseregben, és I. Szelim hódító hadaival érkezett Egyiptom földjére. A mameluk Tumán szultánt legyőző I. Szelim rövidesen visszatért Isztambulba, mire az Alexandriában hátrahagyott katonák egy része fellázadt. A zendülők parancsnoka, Ibrahim el Magyar mentette a bőrét, és Alexandriából egészen a núbiai Vádi Haifáig menekült. Ezt követően az ősi Kaszr Ibrimben telepedett le, ahol – a hagyomány szerint – feleségül vett három núbiai nőt. E frigy leszármazottai a mai magyarabok.

Könnyes üdvözlet a Nílus partjáról

Milyen az ország, Magyarország? Milyen a főváros? Vannak-e tevék? Hányan élünk ott, és vannak-e szórakozóhelyek? – kérdezgetik megállás nélkül a magyarabok a falvaikat meglátogató magyar kutatókat, miközben könnyeikkel küszködve hajtogatják: ők a szívükben magyarnak érzik magukat. De a „nagytalálkozásra” egészen 1992 nyaráig várni kellett. Ekkor a Magyarok Világszövetségének kongresszusán két magyarab személyesen adhatta át a Nílus-partiak üdvözletét. Csoóri Sándor elnök akkor azt nyilatkozta: „Kétségtelenül a legkülönösebb jelenségek voltak, amikor a saját viseletükben, burnuszban jártak fel-alá azzal a tudattal, hogy ők magyar származásúak. Furcsa, soha nem tapasztalt érzelmeket indított el az emberekben…”

misztikusvilag.blog.hu

Forrás http://magyarvagyok.info/

Article source: http://magyar.rajtmester.hu/?p=932