Magyar Adorján

Magyar Adorján életrajza és munkássága

Magyar Adorján

MAGYAR ADORJÁN (1887-1978) A nemzet múltjának szentségként való tisztelete az, amely egy nemzetközösséget megtartani képes. Ehhez feltétlenül szükséges e múltnak minél teljesebb isme­rete s azok emlékezetének az ápolása, kik ennek érde­kében munkálkodva nem egy esetben egész életüket e célra áldozták. Az elmúlt évtizedekben megjelent, könyv­tárakat kitevő történeti irodalom éppen azokról feled­kezett meg, kik a magyar múltat kutatva arra a követ­keztetésre jutottak, hogy „egy nemzetnél sem va­gyunk alábbvalók” s munkásságuk a magyar öntudat építéséhez kellékül szolgálhatott volna. Ha megkísé­reljük feleleveníteni ezen érdemes magyar kutatók em­lékezetét, Magyar Adorjánról az elsők között kell szólnunk, akinek hatalmas életműve a maga nemében egyedülálló s akinek neve ennek ellenére csaknem tel­jesen ismeretlen a magyar olvasóközönség előtt.

Magyar Adorján a XIX: század utolsó éveiben született, az Osztrák-Magyar Monarchia „boldog bé­keidőknek” emlegetett időszakában, amikor azonban e Monarchia keretén belül gyakran került sor a ma­gyarság diszkreditálására. E tény munkásságára meg­határozónak bizonyult. Apja, Magyar Antal huszár­tiszt, jogi doktor, aki nyugdíjazása után a Dalmát­-tengerpartra visszavonulva elegáns szállodát alakí­tott, amely annak idején családja, majd a háború után – még maradványaiban is – fia megélhetését képes volt biztosítani.

Fiatal korában Rómában képzőművészeti tanul­mányokat folytatott, majd – mivel a magyar népmű­vészet és ősvallás maradványait Erdélyben vélte a le­geredetibb formában fellelni, s oda eljutni egyéb mód­ja nem volt – idő előtti önkéntes bevonulásával elér­te, hogy szolgálati helyét önmaga választhatta meg s katonaidejének letöltésére Erdély helyőrségeibe ke­rült. Ott a népművészeti alkotások, a helyi jellegzetes­ségek tanulmányozásának alapján alakította ki telje­sen egyéni stílusát, melyet sajátosan magyar népi mo­tívumok, a pásztorművészet formáinak felhasználása jellemez. Festmények és rajzok mellett textilterveket is készített, melyeknek kivitelezését édesanyja és fele­sége végezték. Képzőművészeti alkotásai szerves ré­szei, mintegy kiegészítői elméleti munkásságának.

Művészeti tanulmányainak és a magyar népi stílus­sal való alaposabb megismerkedésének eredménye­ként jutott el a felismerésig, miszerint az „olaszoknak, franciáknak, németeknek saját nemzeti stílusuk nin­csen illetve, hogy csak a történelmi nemzetközi stílu­sokat (gót, reneszánsz, barokk, stb.) ismerik, addig ne­künk van saját nemzeti stílusunk, mely a világ semmi­nemű más stílusával össze nem téveszthető”. E tárgy­ról írt tanulmánya a „Magyar építőízlés”.

Kutatásai elsősorban a magyar őstörténelem feltá­rására és a magyar ősvallás felderítésére irányultak. A magyarság őstörténetének azt az elhanyagolt szálát igyekezett nyomon követni, mely a Kárpát-medencei őstelepes népesség irányába mutat, melyet Király György, az 1921-ben megjelent, sok vitát kavart „A magyar ősköltészet” szerzője is vallott és amelyet a két világháború között Marjalaki Kiss Lajos (kinek el­méletét Móricz Zsigmond is magáévá tette). Magyar Adorján elsőként fogalmazta meg e sokat hangoztatott elméletét, miszerint a magyarság a Kárpát-medencében őshonos nép s ezt először a „Kérdések. Ázsiából származunk-e vagy európai ős­nép vagyunk?” – című, 1930-ban Vácon megjelent tanulmányában publikálta. Sajátos őstörténeti elmé­lete szerint maga az emberi élet is a Kárpát-medencé­nek vulkánok által a jégkorszakoktól megóvott terüle­tén keletkezett. A jelenlegi kutatások eredményei iga­zolni látszanak e feltevését, aminek alátámasztására megemlíthetjük Jugoszlávia egyik legnagyobb pél­dányszámban megjelenő napilapjának, a „Politiká”-­nak 1990. április 5-i számában megjelent cikkét, mi­szerint a „Kárpát-medence már a kőkorszakban Eu­rópa és a világműveltség gazdasági központja volt”, ezenkívül a Somogy-megyei Levéltár és a Somogy­-megyei Pedagógiai Intézet kiadásában megjelent: Stamler Imre „Milyen lehetett az ősi Somogyország?” című, 1989-ben kiadott tanulmányát.

„Mondanivalójának súlypontja kárpát-medencei őshonosságunk bizonyítása; ennek számottevő része a nyelvi bizonyítékok tömege, melynek tökéletes szer­kezete magában rejti hitünk minden tételét s melyek egyúttal szoros összeköttetésben állanak a termé­szettudomány máig felfedezett illetve még felfedezés­re váró tételeivel. Magyar Adorján állandóan hangsú­lyozza. hogy a nyelv a népművészet és néphagyomá­nyok találkozási pontjánál bizonyosodunk meg arról, hogy mely néptől ered egy bizonyos kultúrkincs: szó, hagyomány vagy népművészeti motívum. Ahol ezen hármasság nincsen meg, ott az illető nép csak kései át­vevő.” – írja Tomory Zoltánné. az életmű alapos is­merője Magyar Adorjánról, akit korunk egyik legna­gyobb összegző egyéniségének tart.

Magyar Adorján munkásságának jelentékeny része a magyar ősvallás felderítésévei foglalkozik. Eziránt való érdeklődése egészen fiatal éveiben kezdődött. Dalmát tengerparti üdülőjük vendégeként ismerke­dett meg egy idős székely úrral, Désy Ferenccel. Kit barátaival „ősz táltosként” emlegetett s kitől a magyar ősvallásra vonatkozó első ismereteit szerezte. Magá­nak később meggyőződésévé vált, hogy őseink vallása soha nem pusztult ki teljesen. „hacsak naiv babonák formájában is” de megőrizte annak folytonosságát a nép. Dr. Bencsi Zoltánhoz intézett levelében a követ­kezőképpen írt erről: „…azon a véleményen vagyok, hogy ősvallásunk körülbelül 800 évvel ezelőtt csak hi­vatalosan szűnt meg élni, a valóságban azonban töb­bé-kevésbé lappangva tovább élt napjainkig. A száza­dokon át mindinkább elhomályosodott sőt lezüllött, babonává változott ugyan, hiszen mindinkább a nép legalsó rétegeiben húzódott már csak meg…”

„Meg vagyok győződve, hogy a XIX. század máso­dik felében már számosan voltak olyan lelkes magya­rok, akik felvilágosodottságukban, ahelyett, hogy a tu­dományos ateizmust fogadták volna el titokban ős­vallásunk, őseink természetvallása iránt kezdtek ér­deklődni, abból indulván ki… hogy mindez nem babo­na volt. mint azt eddig hittük.”

„Ilyen gondolkodású embernek ismertem meg az 1900-as évek elején Désy Ferencet, hogy ki volt ő tu­lajdonképpen, honnan származott, nem tudom, csak annyit tudok róla, hogy igen művelt ember volt s hogy beszédei annakidején rám igen nagy hatással voltak. …Szerintem ősvallásunkat Désy a néptől, ha annak egyes félművelt embereitől is, valóban még örökölte, hacsak félig-meddig öntudatos formában is de min­denesetre olyanban, ami művelt embernek már nem lehetett megfelelő, csakhogy ő ezen babonás hagyo­mányokban ősvallásunk elromlott, elhanyatlott ma­radványait felismervén, e dolgokat tudományosan elemezgetni s azokból az igazi ősi értékeket kiválogat­ni már tudta, s így lelkében magát már sem keresz­ténynek sem modem ateistának nem, hanem magyar vallásúnak akarta vallani…”.
Később megismerkedett Fáy Elekkel is (akinek „A magyarok őshona” című művét állítólag a korabeli „magyar” művelődési kormányzat középiskolai tan­anyagnak vásárolta fel, majd a példányokat egyenesen a zúzdába küldte) s tőle tudomást szerzett arról, hogy Fáy művének az ősvallással foglalkozó részét Désy Fe­rencnek reáhagyott jegyzeteiből merítette, amit saját kutatási anyagával kiegészített.

Magyar Adorjánt ifjúkori önkéntes fogadalom kö­tötte az ősvallás életre keltése iránti munkálkodáshoz. „Már 1910-ben megtettem azt – írja – hogy birto­kunk egy részében, ahol akkoriban az erdő és a bozót járhatatlan sűrűséget képezett, a sűrűségen keresztül egy kanyargó csapást készítettem de olyat, amelyen csak négykézláb, a sűrűség alatt lehetett előrehaladni s a csapás végén, ott ahol a csapás a legáthatolhatatla­nabb volt egy körü1belül négy méternyi kis tisztást csinál­tam, s ezen összehordott kövekből négyszögletes ol­tárt építettem. Ide ezután hetenként egyszer vagy két­szer, hajnalban vagy estefelé eljárogattam s az oltáron tüzet gyújtottam… Itt egyszer az oltáron elhamvadó tűz utolsó felszálló vékony sávja mellett a tisztásra be­sütő Nap felé fordulva megesküdtem volt, hogy ezen­túl minden képességem a magyarságnak fogom szen­telni. Hogy a magyarság javáért dolgozni lesz életem célja… Továbbá, hogy különösen ősvallásunk felku­tatásának fogom magam szentelni.”

„Azóta ezen esküm sohasem feledtem, soha életem e kitűzött célját szem elől nem tévesztettem.” – írja keltezetlen levelében az 1930-as évek közepén.

E fogadalmáról valóban nem feledkezett meg. Ami­kor Szépvizi Balás Béla a magyar ősvallásnak szerve­zett keretek között való életre keltésére tett kísérletet, Magyar Adorján tanácsaival is és anyagilag is támo­gatta ebben s Gödöllőn megjelent lapja, a NAPSU­GÁR számára, mint külső munkatárs hét cikket küldött. Mikor később Balás Béla a keresztény egyházak és a Klebelsberg Kunó féle titkosan magyarellenes oszt­rákpárti kamarilla üldözései miatt meghátrált s a ma­gyar vallás feltámasztásának eszméjét feladta. Ma­gyar Adorján megvonta támogatását a laptól, amely ezt követően hamarosan meg is szűnt.

Maga „A lelkiismeret aranytükre” című, 1937-ben Szegeden megjelent könyvében tett kísérletet a ma­gyar ősvallás rekonstruálására a népmesékben megőr­zött hitregemaradványok alapján.

Amikor a TURÁNI EGYISTENHÍVŐK mozgal­mának megalakulásáról tudomást szerzett, azonnal összeköttetésbe lépett velük s közte és a mozgalom ve­zetője, dr. Bencsi Zoltán között baráti kapcsolat fejlő­dött ki. Bencsi és társai tisztában voltak nagy tudásá­val, s követték tanácsait, útmutatásait a mozgalom építése közben. Bizalmuk jele, hogy amikor az észt és a finn ősvallási mozgalom küldöttjei Tallinban 1936. jú­nius-júliusában összejöttek, a mozgalom teljes jogok­kal felruházott képviselőjeként szándékoztak e ta­nácskozásra elküldeni őt. A megbízólevél kimondja, hogy „MagyarAdorján testvérünknek teljes joga van a nevünkben teljes jogkörrel eljárni, joga van a közös célkitűzésekhez és közös munkálkodásokhoz nevünk­ben hozzájárulni; egyáltalán mindent joga van meg­tenni, ami közös mozgalmunkban a közös munkálko­dást és közös célok elérését elősegíti.” A szöveg leszögezi: „Ő a legelsők között volt, aki mozgalmunkat elin­dította.”

A háború, az ősvallás visszaállítását célzó mozgal­mat elsodorta, s mivel utána Magyarországon Magyar Adorjánnak nem volt publikálásra lehetősége, a nyu­gati szórványmagyarság lapjaiban, elsősorban a Dél­-Amerikában megjelenő, „A NAP FIAI” című újság­ban tette közzé rendszeresen kisebb írásait. Néhány tanulmánya melyben elgondolását főbb vonalakban vázolta („Elméletem Ősműveltségünkről”, „A Nibe­lung-ének”, Ősmagyar rovásírás”) szintén nyugaton került kiadásra. Főművét, a mintegy négyezer oldal terjedelmű, „Az ősműveltség”-et még a háború előtt szándékozott megjelentetni, erre azonban sajnos nem sikerült sor, s a kézirat a háború alatt elpusztult. Hatal­mas művét az 1945. utáni években rekonstruálva újraírta, és több az elmúlt években megjelent..

Székely Magyar rovásírás

1978. szeptember 28-án, 91 éves korában hunyt el, olyan életművet hagyva maga után, mellyel nemzedé­keknek szolgáltatott példát a nemzeti öntudat építésé­re.

„A magyarság ott keletkezett ahol ma él, ahonnan őstörzse soha sehová el nem távozott, de ahonnan hosszú tízezredévek alatt egyes részei ki is költöztek lakatlan tájakra avagy olyanokra amelyeknek gyér és teljesen műveletlen lakossága volt csak, amely tájakon megtelepedve új településeket alapítottak, …”

„Az igazi magyarság sohasem volt nomád, hanem földművelő és sohasem járt Ázsiában, hanem őshazája Magyarország, valamint az ősmagyarság Európa legrégibb és műveltségalapító ősnépe, Európa közepén ősrégi időkben igen magas, de inkább csak szellemi (nem műszaki) műveltsége volt, az árja népek műveltsége is ebből ered és végül, összes közelebbi rokonnépeink is ezen ősmagyarságból származtak. Árpád honfoglalói szintén egy innen ősidőkben kivándorlott és ide visszatért törzsünk voltak. A magyarság ázsiai és nomád eredetéről szóló tanítások csakis külső és belső ellenségeink által kitaláltak és kárunkra elterjesztettek, amelyek célja önérzetünk aláásása, tekintélyünk rontása és létjogosultságunk elvitatása. Kiemelem azt is, hogy amidőn ősvallásunkról beszélek, nem ennek 800-1000 év előtti, már elhanyatlott alakját értem, hanem azt, amely a föntemlített magas szellemi műveltségünk idején, 20-30.000 évnél is régibb időkben élt.”

“A magyaron kívül bármely nyelven beszélni, írni, nyomtatni : igen nagy idő, munka és anyagveszteséggel jár.”

forrás: http://hu.metapedia.org/wiki/Magyar_Adorj%C3%A1n

Article source: http://magyar.rajtmester.hu/?p=903