Deutsch a PM-s Szabó Tímát sértegeti a Facebookon

“Timike, az ügyeletes politikai kékharisnya kigyúrt bicepszét mutogatja” – így kommentálta Deutsch Tamás az Együtt-PM szövetség társelnökének, Szabó Tímeának a sajtótájékoztatót, amelyben azt közölte: beperli az Országgyűlés Hivatalát azért, mert akadályozták képviselői munkájában és korlátozták a véleménynyilvánítási jogát.

Szabó Tímea elmondta azt is, tudják, hogy “a Fideszben általános az, hogy megfélemlítik a fideszes képviselőket, megfenyegetik őket akár egzisztenciálisan is”, de szerinte ez gyenge próbálkozás a PM-es képviselőkkel szemben.

Szabó Tímea nem először “húzta ki a gyufát”. 2011 márciusában a szintén fideszes Tasó Lászlóra szólt rá, hogy hallgassa végig Jávor Benedek beszédét a parlamentben, amire a képviselő úgy reagált: “Te mit pofázol bele, kisanyám”.

Tasó László akkor azzal magyarázta a minősíthetetlen beszólást, hogy Arnóth Sándor képviselőtársa halála fölött érzett gyásza miatt volt indulatos állapotban, mert szerinte a napirend előtti vitában a korábban felszólalt jobbikos képviselők nem vették figyelembe a tragikus esetet, és nem az alkalomhoz megfelelő hangnemet használtak.

Article source: http://www.hir24.hu/belfold/2013/08/12/deutsch-a-pm-s-szabo-timat-sertegeti-a-facebookon/~~Fokusz


Cimke:

Ez a bejegyzés 2013. augusztus 12. hétfő 11:17, perc időpontban készült a ” Egyéb” kategóriában.
Ha nyomon szeretnéd követni akkor add a hircsatornákhoz RSS 2.0.

Article source: http://rajtmester.hu/?p=19522