Szegfűszeg

A szegfűszeg (Syzygium aromaticum) a 18. századig csak őshazájában, a Malukú-szigeteken termett, és halálbüntetés járt annak, aki ki akarta csempészni. Manapság főleg a trópusi Afrikában, Zanzibáron és Madagaszkáron termesztik.

Kesernyés, kissé égető, erősen aromás ízét a sok illóolaj adja. Az olajat a likőriparban és kozmetikai szerek gyártásához is felhasználják. A jó minőségű szegfűszeg szétnyomva olajat enged, vízbe téve fejjel lefelé süllyed. Pikáns mártások, paradicsomos és boros ételek, páclevek és főleg sütemények ízesítésére használják. Savanyúságokba is tehető, finom, különleges íz árnyalatot ad a savanyúságnak. Fahéjjal kombinálva többféle, főleg gyümölcsös, illetve alkoholos italt ízesítenek vele.

Nemcsak a szárított bimbóit használják, de a virágot is – Indonéziában többek között cigaretta illatosítására. A bimbójából, szárából, leveléből és magjából sajtolt illatos olajat a gyógyászatban alkalmazzák. A szegfűszegolajban sok (15% körül) az eugenol, ami a vanillin egyik fő aromaanyaga. A VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben Caryophylli floris aetheroleum néven hivatalos drog.

Az illóolaj antibakteriális és gyenge érzéstelenítő hatású. A szájüreg, gyomor és bélrendszer fertőtlenítésére alkalmazzák, de a szegfűszeg kiváló gyomorerősítő is. Rovarcsípések okozta viszketések enyhítésére is megfelelő házi szer.

Érdekessége, ha az összevágott citrom húsába szegfűszeget rakunk, elriasztja a szúnyogokat. Nagy mennyiségben fogyasztva erős nyálkahártya irritációt válhat ki!

A rómaiakkal nagyjából egy időben, a Han-dinasztia idején, már a kínaiak számára sem volt újdonság a szegfűszeg. A császár elé járuló, vele szót váltani készülő alattvalók számára előírás volt a szegfűszeg rágcsálása, hogy friss és üde lehelettel jelenhessenek meg a kihallgatáson, az uralkodó színe előtt. A frissítő jelleg mellett a szegfűszeg Kínában aratott fényes karrierjéhez az afrodiziákum léte is hozzájárult.

A középkorban a szerecsendióval együtt a szegfűszeg számított az egyik legértékesebb és legritkább fűszernek Európában, így több expedíciót is indítottak a fűszerek őshazájának felkutatására és totális leigázására. A hosszas keresgélés után 1522-ben Magellán egyik megmaradt hajója, a Victoria tért vissza jelentősebb mennyiségű szegfűszeggel és szerecsendióval – a spanyolok legnagyobb örömére. Igaz, Magellán egy – Maktan-szigetéken folyó – harc közben 1521-ben meghalt, de a maradék legénység rálelt a forrásra, és alaposan megpakolta a hajót, mielőtt visszaindult volna Európába.

Az aranynál is értékesebb fűszert azonban mások is szívesen hajóikra rakodták volna. Végül 1605-ben a hollandoknak sikerült felfedezni a kincshez vezető tengeri utat, aminek eredményeképp rátették kezüket e fűszer kereskedelemére.

A hollandok úgy próbálták monopol helyzetüket fenntartani és az árakat az egekbe tornázni, hogy a tartományukon kívül eső szegfűszegfában gazdag területeket felégették. Ám az őslakosok fellázadtak ez ellen módszer ellen, mert törzsi hagyományaiknak megfelelően a születendő gyerekeiknek egy-egy szegfűszeg fát ajánlottak, és semmi jót nem jelentett, ha a fa megbetegedett, ne adj’ Isten leégett.

A fák felégetéséből kifolyólag a Fűszer-szigeteken a járványok is erőre kaptak. Egyes elbeszélések szerint, miután a hollandok kipusztították a sziget összes szegfűszegfáját, a Ternate szigetén élő emberek megbetegedtek, és sokan meg is haltak a különböző járványokban.


2

1

SONY DSC

3

5

6

forrás: http://www.mindmegette.hu/ és http://hu.wikipedia.org/wiki/Szegf%C5%B1szeg

Article source: http://kert.kromek.hu/?p=231