Beperlik a hisztériakeltő cigányvezetőt

Félinformációkra épülő hazugságokkal hergelte egy cigány asszony a közvéleményt. Azt állította, hogy a Detki Kekszgyárba nem akarnak romákat alkalmazni, pedig most is dolgoznak cigányok a gyárban.

magdiFélinformációkra épülő hazugságokkal hergelte egy cigány asszony a közvéleményt. Azt állította, hogy a Detki Kekszgyár vezetője nem akar cigány munkásokat alkalmazni. Mint kiderült, valójában több cigány is dolgozik a vállalatnál.

Néhány hete felröppent a hír, hogy a Detki Kekszgyár igazgatója azért nem alkalmaz cigányokat, mert különben a vásárlóik visszamondanák a megrendeléseket. “Azt mondta az igazgató, azért nem alkalmaz cigányokat, mert ha a vásárlóik megtudják, hogy romák dolgoznak itt, visszamondják a megrendeléseket, mert nem akarnak a cigányok kezéből enni” – állította az MTI-nek Schmied Magdolna, a Magyarországi Roma Nővédelmi Közhasznú Szervezet helyi elnöke. A balliberális médiának és politikai szervezeteknek ennyi elég is volt ahhoz, hogy boszorkányüldözésbe kezdjenek, miközben a Detki Kekszgyárat senki nem kérdezte meg.

A Magyar Nemzet újságírója ellátogatott a helyszínre, ahol Somodi Tiborné községvezető azonnal cáfolta az elhangzottakat és azt állította a vádak kapcsán: „olyan szinten erőltetett, hogy az már túlzás”. Pusztai Attila, a település jegyzője szerint harminc éve működik a gyár, amelynek mindig is volt cigány alkalmazottja, most is van.

A községvezető továbbá arról számolt be, hogy van olyan magyar, akit szintén nem vettek fel, mert nem tudta kitölteni az űrlapot. Az pedig, hogy a gyár százharminc dolgozójából csak tíz halmaji cigány, azt jelenti, ennyien feleltek meg a követelményeknek. Somodiné meggyőződése, hogy a politika áll a hírverés háttérben.

Az asszony szerint eddig a magyarok és a cigányok jól éltek egymás mellett, a közbiztonsággal sem volt probléma. Most azonban a cigányok azzal vádolják, biztosra mondta, hogy lesz munka, azonban Somodiné mindössze annyit állított, ha a cég elkezd terjeszkedni, akkor új munkahelyeket is teremt, ezekre pedig érdemes lesz pályázni.

A falu évente több millió forintot fordít a cigány fiatalok képzésére, az önkormányzat pedig tizenkét állandó munkást foglalkoztat, mind romák – nyilatkozta a Magyar Nemzet újságírójának Somodi Tiborné. Hozzátette: a helyhatóság azonban nem képes országos gondokat orvosolni, főleg úgy, ha sokan nem fejezik be az iskolát, vagy a tanfolyamot.

A cigány asszony gyakran féligazságokra épít

Schmied Magdolna, a Roma Nővédelmi Közhasznú Szervezet helyi vezetője a Magyar Nemzetnek is folytatta a jajveszékelést, többek között azért, mert elvitték a gázóráját, amiért egyébként felelősségre vonja a kormányt is. „Erre költi az állam az unió támogatását, amit a cigányok felzárkóztatására kapnak?”- teszi fel a kérdést. Majd arra panaszkodik, hogy elkönyvelték őket cigánybűnözőknek, nem kapnak munkát és nem kapják meg az első esélyt a tanulásra. Schmied Magdolna azt állította, azóta kezdték kiszorítani a cigányokat a gyárból, mióta az igazgató feleségül vette a jelenlegi vezetőt, Pavlova Olgát. A cigány szervezet vezetője biztos benne, hogy a cég nagyon sok pályázaton indult, a közelmúltban pedig 19 millió forintot nyertek, amiből 35 embernek kellene munkát biztosítani.

A gyár falán függő tábla szerint a harmincöt nem munkahelyet jelent, hanem komplett vállalatirányítási rendszer bevezetését harmincöt felhasználóra.

A falubeliek szerint is Schmied Magdolna gyakran féligazságokat terjeszt és komolyan „beleéli magát”. Állítólag a tavasz folyamán járt a polgármesternél és arra kérte: a község vezetője beszéljen a gyár igazgatójával, hogy a szakmát végzett cigány fiatalok közül legalább tízet-tizenötöt alkalmazzon, cserébe a település ajánlja fel, hogy a cég egy százalékkal kevesebb iparűzési adót fizessen. A megbeszélés után harmincöten adták be az önéletrajzukat, egy asszonyt vettek fel közülük.

Ezután Schmied Magdolna vette kezébe az irányítást, aki azt állítja Pavlova Olga nem akarta fogadni, erre a cigányasszony közölte a vezető titkárnőjével, hogy a médiához fordul. A cigány szervezet elnöke szerint ekkor „bevágódott a kocsiján” Pavlova Olga és a következőket hangsúlyozta: „Én mondani, hogy cigányokat nem veszünk fel, mert ha a megrendelő megtudja, visszautasítja az árut, mert nem akarnak cigány kézből enni.”

Dolgoznak a gyárban cigányok

Pavlova Olga egy televíziós stáb érdeklődésére tagadta, hogy ilyeneket mondott volna. Schmied szerint azonban csak úgy tudja bebizonyítani a vezető felesége, hogy ilyet nem mondott, ha cigány munkásokat vesz fel a gyár. A cigány nő szerint a halmajugrai gyárakban sehol nem alkalmaznak cigányokat, de azért tüntettek a kekszgyár előtt, mert úgy gondolja. oda 50 – 100 kilométerről szállítják a munkásokat.

A Magyar Nemzet megkereste Pavlova Olgát is, aki elmondta: nem igaz, hogy 100 kilométerről szállítanak munkásokat, az igaz, hogy a környékről hoznak busszal dolgozókat, de nem túl messziről, a cégnek ugyanis nem érné meg. A vezető szerint az a lényeg, hogy hozzáértő munkaerőt alkalmazzanak, nyolc általános alatt azonban nem vesznek fel senkit sem. Pavlova Olga azt is kiemelte, jelenleg is dolgoznak náluk cigányok. Egy helyi cigány asszony is köztük van, „de a többiek nagyon csúnyán bánnak vele, azt kérdik tőle: mivel tudsz te többet, mint mi, és arra buzdítják, hogy mondjon föl.”

Zsarolnak a cigányok

Schmied Magdolna hamis állításaival annyira feltüzelte a helyi cigányokat, hogy július végén tüntetést tartottak a kekszgyár előtt.

“Munkát akarunk, méltóságot, hogy kenyeret adhassunk a családnak” – tette hozzá Schmied Magdolna. A megmozduláson részt vett Daróczi Ágnes, a Phralipe Független Cigány Szervezet alelnöke is, aki az MTI-nek elmondta: támogatandó a halmajugrai cigányok „szándéka, hogy dolgozni akarnak”.

“Hiába van szakmájuk, a portán túl nem jutnak, úgy tűnik, sokszor mondvacsinált ürüggyel küldik el őket” – közölte.

Daróczi Ágnes emlékeztetett: a Detki Keksz 19,2 millió forint uniós pénzt kapott 35 új munkahely létesítésére, és mindössze egy helybéli cigány asszonyt vettek fel. A kérdés az, hogy “az Európai Unió a faji megkülönböztetést vagy a regionális és társadalmi felzárkóztatást támogatja?” – jelentette ki a Phralipe alelnöke.

A demonstrálók egy Pavlova Olgának, a Detki Keksz Kft. ügyvezető igazgatójának címzett petíciót is megfogalmaztak, amelyben egyebek mellett azt írják, hogy ha kérésük nem talál meghallgatásra, készek az Európai Unióhoz fordulni. A Detki Keksz Kft. ezzel szemben arra készül, hogy helyreigazítási közlést kérnek azoktól az oldalaktól, melyek leközölték Schmied rágalmait. Ha erre nem hajlandók, akkor beperlik őket. Schmied Magdolnát azonban biztosan beperlik rágalmazás miatt.

 

Magyar Nemzet – alfahir.hu

Article source: http://alfahir.hu/beperlik_a_hiszteriakelto_ciganyvezetot