Így játsszák át az önkormányzati ingatlanokat

Három mutyigyanús ügyet zárt le a közelmúltban bűncselekmény hiányában az ügyészség, melyek mind fideszes önkormányzatokhoz kapcsolódnak. 

Három mutyigyanús ügyet zárt le a közelmúltban bűncselekmény hiányában az ügyészség, melyek mind fideszes önkormányzatokhoz kapcsolódnak. Hegedűs Lorántné egy kiskunfélegyházi, egy hódmezővásárhelyi és egy első kerületi “anomáliáról” közölt részleteket pénteki sajtótájékoztatóján.

Ezek legfőbb közös pontja, hogy mindegyik ügyet lezárta a felelős ügyészség, mondván nem történt bűncselekmény.

Kiskunfélegyházán jelenleg is zajlik nyomozás hivatali visszaélés, választási csalás és hűtlen kezelés gyanúja miatt, ebbe csatlakozott be a Jobbik és feljelentést is tett. Az apropó egy szabálytalanul megkötött megbízási szerződés volt az IFRS Kft.-vel, amely szerint egyetlen személy ugyanarra a munkára hónapokig kapott pénzt. Ugyan megállapították később, hogy a szerződés nem szabályos, mégsem történt az ügyészség szerint bűncselekmény a vagyoni kár ellenére és ezt az aktát lezárták.

A hódmezővásárhelyi eset ennél nagyobb kaliberű: a városvezetés 2007-ben meghirdetett egy negyvenmillió forint értékű volt iskolai ingatlant eladásra úgy, hogy öt napig volt kilógatva nyár közepén a hirdetés a polgármesteri hivatalban. Mivel senki sem jelentkezett, nem sokkal később egy zárt közgyűlésen eladták a Portik Tamáshoz köthető Generál Média Kft.-nek (továbbiakban GM). A szerződés értelmében a cégnek 5 éven át havi 670 ezer forint plusz áfa értékben hirdetési felületet kellett biztosítania az önkormányzatnak, továbbá a telken egy irodaház felépítését is vállalták. 

Mivel csak a hirdetést biztosították, a negyedik év végén felbontották, és mindössze egymillió forintot kellett a GM-nak visszafizetnie. Az ingatlan ugyanakkor a GM kezében maradhatott. Az ügyészség szerint itt sem történt semmi különös, bűncselekmény meg végképp nem, sőt, a város egyenesen jól járt.

A harmadik ügy az első kerületi Oxygen Wellnesszel kapcsolatos. Az önkormányzat egy szabadidőközpont felépítésére hirdetett pályázatot úgy, hogy a kerületnek ne kerüljön pénzébe. Az önkormányzat 25 plusz 15 évre használati és haszonélvezői jogot biztosít cserébe a beruházónak, aki úgy “oldotta meg”, hogy bankhitelt vett fel, a telek pedig a jelzálog fedezete lett. Magyarul az önkormányzat terhére valósította meg az építkezést, az ügyészség pedig azt a – Hegedűs Lorántné szerint elképesztő, hihetetlen és nevetséges – indokot hozta, hogy a jelzálog igazából csökkenti (!) a kockázatot. A hitel mértéke egyébként 1,5 milliárd forintnyi euró.

Hegedűs Lorántné szerint az ügyészség szándékosan mentegeti a felelősöket, és nem helytálló indoklással zárja le az ügyeket. Sérelmezi azt is, hogy az ügyészség elvitatja a képviselők jogát, hogy panasszal éljenek mint sértett. A képviselő elmondta, hogy megkérdezi majd Polt Pétert, Magyarországot képviseli-e, vagy egy narancsdiktatúrát? Hegedűsné úgy látja, az ügyek eltussolása annak ellenére felháborító, hogy a Fideszes gépezet szándékosan nem akar hathatósan fellépni a “saját” önkormányzatok gyanús ügyei ellen.

alfahir.hu

Article source: http://alfahir.hu/igy_jatsszak_at_az_onkormanyzati_ingatlanokat