A legnagyobb problémák a gazdaságpolitikában ma is ugyanazok, mint amelyekkel hosszú évek óta küszködik Magyarország: túl kevés a munkahely, túl nagy az adósságteher, túl nagy a korrupció.
A legnagyobb problémák a gazdaságpolitikában ma is ugyanazok, mint amelyekkel hosszú évek óta küszködik Magyarország: túl kevés a munkahely, túl nagy az adósságteher, túl nagy a korrupció – erről Für Balázs,a Jobbik Gazdasági kabinetének vezetője beszélt portálunknak adott interjújában. A szakember azt is elárulta, a Jobbik hogyan oldaná meg az országra nehezedő gazdasági problémákat.
– Lassan egy éve vezeti a Jobbik Gazdasági Kabinetét. Mik az elmúlt év tapasztalatai? Mennyiben változott meg a munkája a nemzeti radikális pártnál?
Az elmúlt közel egy év nagyon intenzív munkával telt el. Már tavaly nyáron megkezdődött a 2014-es választásokra való felkészülés, ennek egyik alapja a gazdasági program elkészítése volt. Nagy örömmel mondhatom, hogy számos kitűnő szakember munkájának eredményeképpen mostanra a gazdasági program elkészült, és a legfontosabb alapelveket folyamatosan osztjuk meg a közvéleménnyel minden rendelkezésünkre álló eszközzel, minden lehetséges alkalommal.
A gazdasági programon kívül tagja lettem a teljes választási program megírását koordináló központi szakmai stábnak is, amelyet Vona Gábor vezet, és személyes tapasztalataim alapján azt mondhatom, hogy a Jobbik legfelső vezetésében nagyon bizakodó és pozitív a hangulat, valamint rendkívül hatékony és professzionális módon folyik a munka. Remélem, hogy ehhez a magam szerény eszközeivel én is hozzá tudok járulni.
– Nagyjából egy év van hátra az országgyűlési választásokig. Hogy látja, mennyire sikerül felnyitni az emberek szemét és tudatosítani, hogy a fideszes-baloldali gazdasági megoldásokkal nem jut előrébb ez az ország? Mennyire könnyű vagy nehéz eljuttatni a párt illetve a kabinet elképzeléseit az emberekhez, például azt, hogy milyen eszközökkel lendítené fel a gazdaságot a Jobbik?
Nem újdonság számunkra, hogy óriási ellenszélben kell dolgoznunk. A Fidesz letarolta szinte a teljes sajtót, pártszócsővé tette a nyomtatott és az elektronikus média jelentős részét. A közmédiában még éppen megjelenhetünk, de ott is gondosan ügyelnek arra, hogy valódi súlyunkhoz képest jócskán alulreprezentáltak legyünk. A „kereskedelmi”-nek gúnyolt csatornákról pedig gyakorlatilag ki vagyunk tiltva.
De mindez eddig sem szegte a kedvünket és ezután sem fogja. Van ugyanis egy olyan fegyverünk, amelyet egyáltalán nem lehet ezekkel a módszerekkel kiiktatni: ez pedig az igazság. A Fidesz és a szoclib oldal hazugságtengerében mi vagyunk az egyetlenek, akik továbbra is kitartóan, megalkuvások nélkül képviseljük a nemzeti érdekeket. Mi vagyunk az egyetlenek, akik a gazdaságpolitikai kérdésekben is csak egyetlen mércét ismerünk: azt, hogy valami megfelel-e Magyarország érdekeinek vagy sem. És amíg ezt az üzenet az interneten, lakossági fórumokon vagy bármilyen más módon el tudjuk juttatni honfitársainknak, addig nincs semmi félnivalónk.
– Mik a következő egy év legfontosabb feladati a gazdasági kabinet elnökeként? Vajon el lehet-e hitetni még az emberekkel, hogy létezik olyan párt, amely elhozhatja a valódi rendszerváltást?
A Jobbik egyik legrokonszenvesebb tulajdonsága az emberek szemében a következetesség és a hűség. Mi a Parlamentbe kerülésünk után is tartottuk magunkat a korábbi ígéreteinkhez, és továbbra is azt képviseltük, amit korábban is hirdettünk. Gazdasági kérdésekben is pontosan ugyanúgy gondolkodunk, mint korábban, és szilárd meggyőződésünk, hogy a Jobbik gazdaságpolitikája képes az országot kivezetni a válságból. Erre a nagy pártok már több, mint két évtizede tökéletesen alkalmatlannak bizonyultak. A magyar választók joggal csalódottak és felháborodottak, amikor azt látják, hogy a Fidesznek, az MSZP-nek és a csatlósaiknak immár 23 év sem volt elég arra, hogy a sokszor megígért jólétet elhozzák, sőt, az emberek jelentős része még rosszabb helyzetben van, mint korábban. Éppen ez az, ami miatt mindenkinek el kell gondolkodnia azon, hogy érdemes-e még a “régi rendszer” pártjaira szavaznia – róluk ugyanis pontosan tudjuk, hogy mit tettek hatalmi pozícióba kerülve. Szerintem nyilvánvaló, hogy itt az ideje a valódi változásoknak. A Jobbik képes megvalósítani az igazi rendszerváltást, de ehhez megfelelő választói felhatalmazást is kell kapnunk.
– Ma Magyarországon mik a legnagyobb súlyú problémák a gazdaságot tekintve? Ha a Jobbik hatalomra kerülne, mik lennének az első lépései ezen a területen? Az sejthető, hogy nem lenne könnyű a feladat helyrehozni az elmúlt 23 év végzetesnek látszó hibáit.
A legnagyobb problémák a gazdaságpolitikában ma is ugyanazok, mint amelyekkel hosszú évek óta küszködik Magyarország: túl kevés a munkahely, túl nagy az adósságteher, túl nagy a korrupció. A gazdaságpolitikának szinte minden alapvető fontosságú eleme rossz: hibás az adópolitika, hátrányos az EU-val kialakított viszonyrendszer, a gazdasági szerkezet végletesen duális (a multik prosperálnak, a hazai cégek küszködnek), a középosztályt módszeresen erodálják. A helyzetet siralmasnak is nevezhetnénk – pedig éppen az adhat okot optimizmusra, hogy ennyire rosszul csináltak mindent az eddigi kormányok. Ugyanis ez azt is jelenti, hogy nem bonyolult a megoldás sem: a kulcsfontosságú gazdasági kérdésekben pont az ellenkezőjét kell tenni annak, amit a Fidesz vagy az MSZP tett. Kormányra kerülésünk esetén a legfontosabb gazdaságpolitikai teendőink a következők lennének:
o 24 év totális kudarc után azonnal elindítanánk a valódi munkahelyteremtést – erre garancia a Jobbik Hét Vezér Terve.
o 14 év “felkészülés” és 10 év tagság után teljesen újratárgyalnánk az EU-s kapcsolatrendszerünket, és amennyiben nem sikerülne megfelelő eredményeket elérnünk, akkor kezdeményeznénk a kilépést.
o 24 év után újratárgyalnánk az államadósságot és elérnénk egy jelentős mértékű könnyítést.
o 24 év után végre megszüntetnénk a hazai kkv-k mesterségesen fenntartott versenyhátrányát a multikkal szemben.
o 24 év után határozott és hatékony lépéseket tennénk a monetáris-, az energia-, és az élelmiszer-függetlenségünk visszaállítása érdekében.
o Mindenkit – nem csak egy szűk, tehetős réteget – kiszabadítanánk a devizahitelek fogságából, és elérnénk, hogy mindenki számára rendelkezésre álljon a számára megfelelő lakhatás.
– A Jobbikot – mint általában az ellenzékben lévő pártokat – gyakran vádolják azzal, hogy csak lózungokban beszél, nem konkrétumokról, holott már képviselői már több fórumon bemutatta megoldási javaslatait. Ilyen Hét vezér terv című szakmai programja is. Ennek a főbb pontjait már többször ismertették a párt politikusai, egyre többen megismerhetik, hogy miként érné el a párt a gazdasági fordulatot. Arról viszont kevesebb szó esett, hogy mindezt mennyi idő alatt lehetne megvalósítani, mennyi idő alatt lehetne a feldolgozó- és élelmiszeripart fellendíteni a kívánt szintre, mikorra érhető el, hogy az emberek érezhessék a program pozitív hatásait, vagy hogy nagyjából mennyi év kell ahhoz, hogy a több millió, ma szegénységben élők számát jelentősen csökkenteni lehessen? Létezik gyors megoldás?
Vannak gyorsabban és vannak kicsit lassabban megvalósítható elemei a Hét Vezér elnevezésű munkahelyteremtési programunknak. Egy duzzasztómű, egy jelentősebb vízi csatorna, egy nagyobb kiterjedésű öntözőrendszer megépítése, vagy szénbányák újranyitása nem valósítható meg néhány hét alatt. Ugyanígy hosszabb idő kellhet az államadósság újratárgyalásához is. Nem akarjuk hamis illúziókba ringatni az embereket, nem ígérünk “két héten belül”megvalósuló elképzeléseket. De azt ígérjük, hogy azonnal hozzákezdünk a végrehajtáshoz, és nem állunk meg egészen addig, amíg célt nem érünk! Ez a leglényegesebb. A javaslataink – ezt széleskörű szakmai egyeztetések, háttérelemzések bizonyítják – ambiciózusak, de ugyanakkor reálisak, kivitelezhetőek. Minden kormányzati politikánál az a legfontosabb, hogy a kijelölt irány helyes legyen, és hogy meggyőző lendülettel, kitartóan, lépésről lépésre hajtsa is végre a programot az ország. Ez fogja befelé és kifelé is újra megteremteni a bizalmat.
És hogy egy konkrét példát is említsek: nemrég a Fidesz-kormány döntése értelmében jóval több, mint 300 milliárd forintért megvettünk négy gáztározót és egy gáz-nagykereskedelmi céget a németektől. Független szakemberek egybehangzó véleménye szerint ezeknek a vállalatoknak az értéke gyakorlatilag nulla, azaz Orbán Viktorék a semmiért fognak kifizetni több, mint 300 milliárd forintot. Ennyi pénzből például újra lehetne indítani a hazai szénbányászatot (ez a Hét Vezér Terv egyik pillére), amellyel jelentősen csökkenthető lenne az energiafüggőségünk, javulna a fizetési mérleg, tízezerszámra jöhetnének létre közvetlen és közvetett munkahelyek, egész régiók fejlődését beindítva.
– Vona Gábor korábban arról is beszélt, hogy a mostani krízis nem a hagyományos értelemben vett válság, hanem maga a globális piacgazdaságra épülő rendszer bukott meg. Egyetért ezzel a kijelentéssel? Mégis, mi jöhet ezután, milyen rendszer az, ami elhozhatja az embereknek az élhetőbb világot? Milyen típusú gazdaságra építve formálható újra ez a világ?
A globális piacgazdaság modellje kétséget kizáróan megbukott. Bukásának pedig az a legfontosabb oka, hogy a napnál is világosabbá vált: nem teljesültek a hozzá kapcsolódó ígéretek. A kisebb, gyengébb, úgynevezett “periféria”-államok számára nem hozta meg a fokozatos és folyamatos fejlődést, míg a centrumállamokat aránytalan előnyökhöz juttatta. A centrum-periféria viszonyt természetesen sok szinten kell értelmeznünk: van egy EU-n belüli, de van több EU-n túli értelmezési sík is.
Annak idején bizonyára voltak olyanok is, akik jó szándéktól vezérelve dolgoztak a globális piacgazdaság mai modelljének széleskörű elterjesztésén, de összességében elmondható, hogy sok igazság van azoknak a véleményében, akik szerint eleve szemfényvesztésre épült az egész rendszer. Mi volt ennek a kifinomult csalásnak a lényege? A hatékony nemzetközi munkamegosztásra való hivatkozással a centrumállamok megnyittatták a periféria-államok piacait, és nagyobb érdekérvényesítő képességük, tőkeerejük következtében gyakorlatilag teljes mértékben bekebelezték azokat. A mezőgazdaság, az ipar és szolgáltatások kulcsfontosságú vállalatait felvásárolták, a helyi konkurenciát vagy megfojtották vagy marginalizálták. Hogy a modellt a “bennszülöttek” számára is elfogadhatóvá tegyék, kitalálták a pénzügyi segítségnyújtás mítoszát (EU-s támogatások, transzatlanti “fejlesztési ügynökségek” stb), és a biztonság kedvéért jóléti kiadásokra – azaz szavazatvásárlásra – fordított csábítóan alacsony kamatozású hitelek segítségével jól el is adósították ezeket az országokat. Sakk-matt. A periféria-államok szuverenitása gyakorlatilag megszűnt – csak fokozatbeli különbségek vannak, koncepcióbeliek nincsenek. Mindenki ugyananazt kapja: ki jutalomként, ki pedig büntetésként. Van olyan kisebb állam, amely egy ideig ellenállt (pl Szlovénia), vannak ideig-óráig tartó kisebb győzelmek is (pl Izland), de előbb-utóbb mindenkire sort kerítenek. Nem kell nagy asszociációs képesség ahhoz, hogy belássuk: ez ugyanolyan gyarmatosítás, mint amilyeneket a korábbi évszázadokban láthattunk, csak más eszközökkel. A centrumállamoknak óriási, sok száz éves gyakorlatuk van a kolonizációban, és eddig semmi okuk nem volt arra, hogy a módszerek finomításán kívül bármilyen alapvető változtatást végrehajtsanak, hiszen a hegemóniájuk kiterjesztése mindig is aranybánya volt a számukra. Hosszú és nehéz küzdelem lesz tehát, amíg ki tudunk szabadulni ebből a szorításból: a gyarmatosítók nem fognak egykönnyen lemondani a zsíros profitról, amelyet a perifériaállamok kifosztásából szereztek.
Az egyetlen módja annak, hogy ebből a halálos szorításból kitörjünk az, hogy fokozatosan, de határozott lépésekkel leválunk minél több külső függést megtestesítő rendszerről, és a lehetséges maximális mértékben a saját lábunkra próbálunk állni. A szuverenitás visszaállítása a pénzügyi (monetáris), az energetikai és az élelmiszer-ellátási területen a legsürgetőbb. Kétoldalú kereskedelmi kapcsolatainkat fenn kívánjuk tartani, de csakis ott, ahol a kölcsönös előnyök biztosítva vannak. Egyáltalán nem lehetetlen mindennek a megvalósítása, de szívós, kitartó munka kell hozzá, és mindenekelőtt igazi nemzeti elkötelezettség.
– Beszéljünk a Jobbik által már sokat hangoztatott témáról, az államadósság visszafizetésének könnyítéséről, és arról a kritikáról, amellyel a párt illeti az MSZP-t és a Fideszt egyaránt, vagyis hogy luxus nem tárgyalni erről újra. A Jobbik Gazdasági Kabinet korábbi Facebook-bejegyzésében azt lehetett olvasni, hogy egyedül a Jobbik tűzte ezt az ügyet a zászlajára, és hogy a kabinet szerint egyáltalán nem irreális ez a szándék. Azt azonban valószínűleg a Jobbik is tudja, hogy az ilyen könnyítések általában újabb megszorításokkal járnak, vagy legalábbis az EU ezt követeli, amivel a magyarok már nem terhelhetők tovább. A párt elképzelései szerint el lehetne ezt érni anélkül, hogy további sarcok szakadnának a nyakunkba?
Először is mindenképpen le kell szögezni, hogy abszurdnak tartjuk azt, hogy mind a mai napig az összes magyar kormány tabuként kezelte ezt a kérdést. “Fizetünk, ha beledöglünk is!” – ez volt a hozzáállás 1990-től egészen mostanáig; ez is jól mutatja egyébként, hogy mennyire egy tőről metszették az eddigi, rendszerváltónak hazudott kormányokat. A helyzet tudniillik az, hogy Európán belül is minden egyes állam, amely komoly adósságproblémákkal küszködik, folyamatosan újratárgyalja az adósságait. Hosszasan lehetne sorolni a példákat arra, hogy csak a kontinensünkön és csak az elmúlt években hány ország milyen adósságkönnyítéseket kapott. És nagyon sok helyen azt látjuk, hogy ha egy valódi nemzeti elkötelezettségű kormányzat tárgyal a hitelezőkkel, akkor nagyon kedvező feltételeket is el lehet érni egy ilyen tárgyaláson. Írország például 2011-ben úgy kapott jelentős kamatcsökkentést a hitelezőitől, hogy semmilyen plusz feltételt nem kellett teljesítenie. Fontos továbbá azt is látni, hogy az adósságkönnyítés azonnal megtörténik és nem visszavonható, viszont az adós országok által hosszú évekre vállalt kötelezettségek később megint újratárgyalhatóak: erre is láttunk számos példát Európában az utóbbi években. Minden csak kormányzati elhatározás kérdése, és az biztos, hogy a Fidesz vagy pláne az MSZP túlságosan is elkötelezett a hitelezőink érdekei iránt ahhoz, hogy valaha is napirendre tűzze a kérdést. Egyedül a Jobbik az a párt, amelyik hajlandó és képes is ezt megtenni.
– A Jobbik sokszor felvetette az EU-ból való kilépés gondolatát is, amire a párt szerint akkor kerülne sor, ha a tárgyalások nem vezetnének eredményre. Vona Gáborral a korábban említett gazdasági fórumon arról beszéltek, hogy ez az EU-nak sem érdeke, mert kiderülne, hogy egy ország boldogulhatna nélkülük. De valóban olyan egyszerű lenne ezt megvalósítani? Az emberek jó része valószínűleg tartana ettől a lépéstől annak ellenére, hogy egyre növekszik az euroszkeptikusok száma.
Az EU-val való kapcsolatrendszerünkben a legelső dolog, amit tisztázni kell a következő: nem szabad dogmaként tekintenünk magára a tagságra. Már csak a saját XIX.-XX. századi történelmünk is arra kellene hogy intsen bennünket, hogy egy olyan szövetségi rendszer, amelyről fennen hirdetik, hogy “örök” vagy “megkérdőjelezhetetlen”, az valószínűleg nem elsősorban nekünk kedvező, hanem sokkal inkább magának a szövetségnek! De ha csak az EU-val az elmúlt pár évben folytatott vitáinkat tekintjük, akkor eleve az is nonszensz, hogy Brüsszelben sokan és sokszor felvetették már Magyarország kizárását az Unióból, ezzel szemben a Fidesz-kormány – ugyanúgy, mint korábban a szoclibek – magát a tagságunkat soha nem kérdőjelezte meg. Akkor hogy várhatjuk el a magyar érdekek hatékony képviseletét? Ők fenyegethetnek kizárással, mi viszont nem fenyegethetünk kilépéssel? Ez így egy tökéletes kudarcra ítélt tárgyalási stratégia, amelyen az eurokraták maguk között bizonyára remekül szórakoznak. Amúgy is sok szempontból erősebb pozícióik vannak, de ha még azt a “taktikai atomfegyver”-t sem vetjük be, amely a mi rendelkezésünkre áll, akkor egészen biztosan mindig mi fogjuk a rövidebbet húzni. Nem kell csodálkozni azon, hogy a Fidesz vezetése mindig vérző orral kénytelen végül a sarokba futni, és a hangos, hazai közvéleménynek szánt kardcsörtetések után kivétel nélkül csak az marad, hogy “azt kérjük az Európai Uniótól, hogy mondja meg, hogy még mennyi hiányzik – és akármennyit mond, azt mi elő fogjuk teremteni…”
A Jobbik ezzel a behódoló hozzáállással szemben eddig is tisztán fogalmazott: szerintünk Magyarország EU-tagsága jelenleg összességében nem kedvező hazánk számára, ezért feltétlenül és azonnal újra kell tárgyalnunk a teljes viszonyrendszert. Amennyiben pedig nem lehet megfelelő, a magyar nemzetgazdaság számára kedvező feltételeket teremteni, akkor ki kell lépnünk. A kilépés a politikai struktúrára vonatkozna, tehát a kétoldalú gazdasági kapcsolatok – ha előnyösek Magyarország számára – megmaradnának. Senkinek nem kell tehát attól tartani, hogy összeomlást hozna egy ilyen lépés (ami egyébként is hosszabb idő alatt valósulna meg). A magyar gabonát továbbra is exportálnánk olyan országokba, ahol nem tudják elég hatékonyan termeszteni, és autókat továbbra is importálnánk. Csak éppen Brüsszel nem csuklóztathatná tovább Budapestet mindenféle mondvacsinált ürüggyel abból a célból, hogy az akaratát mindenben ránk tudja kényszeríteni. Ha valamitől, akkor ettől nagyon tarthat az EU: egy volt tagország kilép, és bebizonyítja, hogy tagság nélkül is tud sikeres lenni…
– Végezetül egy nem egészen gazdasági téma. Megérte? – A rendszerváltás két évtizede című könyvében azt írta, hogy „a már jelenleg is javában zajló nagyhatalmi átrendeződés alapvetően fogja megváltoztatni az országok sorsát. Azok a nemzetek, amelyek nem látják tisztán múltjukat és nem tudják helyesen értékelni jelenüket, nem lesznek képesek állva maradni a közeljövő kataklizmái során”. Hogy látja Magyarország helyzetét, jövőjét? Vannak-e biztató jelek a megmaradásra?
Rengeteg nagyon biztató jelet látok. Itt van eleve az a tény, hogy 2010-ben jelentős szavazati aránnyal bejutottunk a Parlamentbe, és ott nagyszerűen helyt is tudtunk állni. Itt van a fiatalok közötti elsöprő népszerűségünk. Itt vannak a rendkívül sikeres polgármestereink, akiknek a száma éppen most vasárnap gyarapodott eggyel a Monorierdőn történt választások eredményeképpen. Nap mint nap bizonyítjuk, hogy az emberek számíthatnak ránk, bízhatnak bennünk. Hiszem azt, hogy ennek a munkának meglesz a gyümölcse, és hogy nemsokára kormányzati pozícióban is megmutathatjuk, hogy mire vagyunk képesek.
Kovács Zita
alfahir.hu
Article source: http://alfahir.hu/megbukott_a_globalis_piacgazdasagi_modell