Csillagosok

A vöröscsillagosok által visszasírt világ pont a munkavállalóknak volt rossz, azok között is leginkább azoknak, akik a munkát megbecsülték és akartak is dolgozni.

Ha a chicagói munkások 127 évvel ezelőtt tudták volna, hogy sztrájkjuk és véres tüntetésük emlékére a történelem legtöbb áldozatát okozó diktatúra jelképével fognak demonstrálni a munka (vagy inkább a munkások) ünnepén, talán bele sem kezdtek volna a tiltakozásba.

A helyzetet még súlyosbítja az is, hogy a kommunista diktatúrát vörös csillag viselésével visszasíró pécsi felvonulók komolyan is gondolják, hogy akkoriban még a kerítés is kolbászból volt a munkavállalók számára.  Ráadásul úgy tűnik, hogy arról is meg vannak győződve, hogy a munkásőrök valóban a munkásokat védték, pedig ők éppenséggel a kiváltságokkal rendelkező hatalmi klikket óvták– ki mással szemben, mint a munkásokkal szemben. Azokkal szemben, akik közül sokan a végsőkig harcoltak 56-ban a vörös csillagos idegen elnyomás ellen és haltak meg az utcai harcokban, vagy kerültek a bitófa alá.

Abban az időszakban, a csillagosban, szinte mindenkinek volt munkahelye, de igazi munkája csak keveseknek volt és a munkások bére között szinte nem volt különbség – függetlenül attól, hogy csinált-e valami hasznosat is a munkahelyén, vagy éppenséggel unatkozott, vagy csak fusizott. A hatalmi elit arra is vigyázott, hogy ne legyen bérfeszültség, így nemcsak a munkások kerestek ugyanannyit, hanem velük együtt az értelmiségiek is. Függetlenül attól, hogy mivel is foglalkoztak és mennyit tettek hozzá a közöshöz, vagy éppenséggel loptak el belőle. Kisebb jutalmakról a helyi pártitkár döntött, a párttal szövetséges szakszervezeti titkárral együtt, de ennek a legfőbb feltétele nem a teljesítmény volt, hanem a jó pártmunka.

Az árak idomultak a bérekhez, csak az volt a baj, hogy az üzletek polcai gyakran üresek voltak, bizonyos termékek és termények egyszerűen elérhetetlenek voltak azok számára, akiknek nem volt protekciójuk. Igen, a protekció volt a bűvös szó és nem a teljesítmény. A protekció még attól sem függött, hogy jó elvtárs voltál, vagy sem. A protekcióval lehetett lakáshoz, autóhoz, narancshoz és banánhoz, pacalhoz és velőhöz jutni. A szorgalmasabbja élete során eljuthatott a mindenki által státuszszimbólumként tekintett csodáig, a kis hétvégi ház megépítéséig, amelyet kalákában, gyakran pont a munkahelyről ellopott anyagokból sikerült tető alá hozni. Talán mondani sem kell az építőanyagok megvásárlásához is protekció kellett elsősorban és nem a munkahelyi teljesítményből fakadó pluszjövedelem.

A csillagosok által visszasírt világ pont a munkavállalóknak volt rossz, azok között is leginkább azoknak, akik a munkát megbecsülték és akartak és tudtak is dolgozni azért, hogy jobban élhessenek. A mai magyar valóság sajnos most sem kedvez számukra, hiszen nincs elég munkahely és a bérek továbbra is alacsonyak, nem elegendőek az „európai” életminőséghez. De ez nem menti a csillagosok rémuralmát semmiben sem, így ezért is érthetetlen, hogy miért gondolják még mindig néhányan azt, hogy május 1-jén pont erre az időszakra kell emlékezni.

Gyöngyösi felsorolta a mostani kormány politikusainak minden megalázkodását, amelyeket “gesztusokként” a cionisták irányába tett, külön kiemelve a mai világkongresszust, amit azért hoztak Pestre, mert “ez a legantiszemitább ország”. A kongresszuson Orbán újból felteszi a kipáját és elmegy megalázkodni a kongresszusra.

Bertha Szilvia

Országgyűlési képviselő, Jobbik

Article source: http://alfahir.hu/csillagosok

Comments are closed.