Az Európai Zsidó Kongresszus is Magyarország ellen hangolt

Az Európai Parlament elnöke határozott fellépést vár el a magyar hatóságoktól az „antiszemitizmussal és a kisebbségek elleni támadásokkal” szemben.

euroAz Európai Parlament (EP) elnöke határozott fellépést vár el a magyar hatóságoktól az „antiszemitizmussal és a kisebbségek elleni támadásokkal” szemben.

Martin Schulz az Európai Zsidó Kongresszus (EJC) elnökének, Moshe Kantornak írt levelében hangsúlyozta: teljes mértékben osztja az EJC elnökének a Magyarországon „tapasztalható kisebbségellenes és antiszemita jelenségek” felett érzett aggodalmát.

A csütörtöki keltezésű levél szerint Martin Schulz “különösen sokkolónak” tartja az utóbbi időszak eseteit, és a témát fel is hozta az Orbán Viktorral áprilisban folytatott megbeszélésén. A miniszterelnök “arról tájékoztatott, hogy a magyar hatóságok a ’zéró tolerancia’ elvét követik az ilyen cselekményekkel kapcsolatban” – írta az EP német szociáldemokrata elnöke.

Hozzátette: elvárja, hogy ezt a “dicséretre méltó állásfoglalást következetes és határozott fellépés” kövesse. Az a tény, hogy a Zsidó Világkongresszus (WJC) Budapesten tartja közgyűlését, “szintén arra szolgál, hogy emlékeztessen ennek szükségességére” – írta Martin Schulz.

A levélből kiderül, hogy az EJC tájékoztatta az EP elnökét a „magyarországi tapasztalatairól”. Martin Schulz ezzel kapcsolatban azt írta, hogy az EP részletes jelentést készít az alapjogok magyarországi helyzetéről, és az EJC-től kapott anyagot továbbítja az illetékes parlamenti bizottságnak és a jelentés kidolgozását irányító képviselőnek.

 

MTI – alfahir.hu

Article source: http://alfahir.hu/az_europai_zsido_kongresszus_is_magyarorszag_ellen_hangolt