Olvasónk beszámolója a budapesti majálisról

Éljen május elseje! – harsogták még nem is olyan régen kötelező jelleggel a felvonulók és az állampárti médiamonopólium minden egyes tagjai – kötelező jelleggel. Ennek az időszaknak szerencsére ma már vége, de azért vessünk egy rövid visszapillantást a szerdai napra!

Pártunk és kormányunk A Hungaroring Zrt. a tegnapi napra a “kenyeret és cirkuszt” jegyében össznépi dzsemborit szervezett Budapest belvárosába. A szervezés rögtönzöttségét mutatja, hogy sok ember láthatóan meglepetéssel értesült a rapid gyorsasággal megszervezett rendezvényről, ami nem is csoda, hiszen csak az utolsó pillanatokban sikerült a Simicska közszolgálati médiának kellően beharangozni az eseményt.

Az MSZP, a DK és az Együtt 2014 a Városligetbe szervezte a maga kiruccanását, nem túl nagy merészség azt kijelenteni, hogy nem véletlenül sikerült egymáshoz elérhető közelségbe telepíteni a rendezvényeket. A Városliget amúgy is hagyományosan az MSZP és a szakszervezetek terepe volt, a magát “baloldalinak és progresszívnak” tartó “demokratikus” pártok helyszínválasztása ezért érthető és logikus. A Thürmer-féle kommunisták helyszínválasztása talán azért eshetett a Kodály-köröndre, mert egy viszonylagosan kis téren nem látszik a rettentően kevés ember. Az már csak a fatális véletlen számlájára írható, hogy ezután ők is áttelepültek a Városligetbe…

A Jobbik – ahogy 2002 óta minden évben – ismételten a Hajógyári-szigetre települt. A helyszín választása a radikális párt szempontjából szerencsés, ezzel kellő távolságot tart minden oldaltól, valamint praktikussági szempontból sem utolsó, hogy a tűző, meleg napon egy vízzel körülvett árnyas szigeten, nagy szabad területen rendezi a maga ünnepségét. Ugyancsak eltérő volt a többi párthoz képest, hogy ténylegesen egész napi programsorozatban gondolkodtak, amelyet igyekeztek tartalommal is megtölteni, illetve itt nem csak az aktuális pártvezér köré szervezték az egész rendezvényt.

kép

kép

A felsorolásból egy konglomerátum “hiányzik” csak, a Fidesz és hű kebelbarátja, a KDNP. Ők egyáltalán nem tartottak idén majálist, helyette a kormány egyik háttérintézményével rendeztettek össznépi szájtátit. Mert illúzióink ne legyenek, Orbánékat vajmi kevéssé érdekli az, hogy a magyar ember hogyan érzi magát a bőrében, vagy mivel tölti szabadideje nagy részét. A felcsúti kiskirályt már régóta csak és kizárólag két dolog érdekli: 1) lehetőleg ne nagyon kritizálják a kormányzást, 2) a  klientúra zsebe legyen dugig tele.

Erre való a trakifmutyi, a köztéri reklámpiac bekebelezése, az ordító közbeszerzési visszáságok, a Közgép-sztori, a Simicska-féle árnyékbirodalom és a Civil Összefogás Fórum mindennek nevezhető, csak épp civilnek nem, fideszes, közpénzekből kitömött gittegylete.

A sebtiben megszervezett légiparádé megadta az ingyencirkuszt a székesfőváros lakossága egy jelentős részének, továbbá elvonta és megosztotta a médiafigyelmet a majálisozó pártokról. Mert hogy is nézett volna ki az a helyzet, hogy a teljesen független, csakis a köz érdekét mindenkor képviselő MTVA tudósít arról, hogy a Jobbik-majálisán tízezrek szórakoznak jól, mindenféle “balhé” nélkül, és hogy a lassan két éve üldözött és valóban súlyos bűncselekményeket elkövető Gyurcsány Ferenc (tényleg, hogy létezhet az, hogy a mai napig semmiféle komoly elszámoltatásban nem volt része?) szabadon beszélhet és tüzelheti 60+ hallgatóságát háborús retorikával? A légiparádé mindenesetre ügyesen kitöltötte a teret időben és térben is az esti híradókban.

Az összes rendezvény közül a legérdekesebb a Jobbiké volt. Hatalmas tömegek, fegyelmezetten szórakozó emberek, tényleg széleskörű választék, gyerekeknek programok, állatsimogatás, harci bemutató, közös reggeli, beszélgetés politikusokkal, ingyenes koncertek. Ellenben mit láttunk a médiában? Lézengő embereket, pár száz fős hallgatóságot, akiket csak a dögcédula érdekel, na meg megtudhattuk az Index tudósításából, hogy a jobbikosok legnagyobb ellenfele a napsütés és az amerikai hot-dog.

kép

kép

Jelen sorok írója kint volt a Városligetben, belenézett a légiparádéba és a Hajógyári-szigeten töltötte a késő délutánt és estét. Egyértelműen magasan a legtöbben a Jobbik rendezvényén voltak, itt volt társadalmilag a legheterogénabb az összetétel, gyerekek, fiatalok, középkorúak, idősek, egyedül talán az látszódott, hogy a nemzeti radikális párt még mindig inkább a férfiak számára vonzó, a női nem olyan egyharmad arányban képviseltette magát. A baloldali pártok rendezvényén az átlagéletkor ütötte a 60-at, elképesztő módon el van öregedve a “demokratikus ellenzék” fő erejét képviselő szavazói bázis.

Az Index érdekes módon azt is a szemére hányta a Jobbiknak, hogy családi rendezvénnyé silányult a majális. Már megbocsássanak, de mégis, minek kellene lennie egy május 1-jének? Nem annak? Jobb lett volna egy jóízű skinhead-vonulás? Látnivalóan nagyon próbálják el- és lenyomni a Jobbikot, mindenhol negatív színben igyekeznek feltüntetni őket, vagy nem is említik meg őket.

Pedig ami számít, az a több tízezer jól szórakozott és boldog ember. Egy olyan lány ismerősöm, aki még életében nem járt Jobbik-rendezvényen (LMP-s), teljesen megütközve mondta, hogy egyáltalán nem erre számított, sokkal rosszabbra, több agresszióra, stb. És ami nagyon meglepett, rendszeres Sziget-résztvevőként rácsodálkozott, hogy mennyire nincsen szemét, nem szemetelnek az emberek. A balliberális oldal által egekbe magasztalt Szigeten elmondása szerint igen jelentős a drogfogyasztás, a lopások mértéke, valamint a tiszta környezet sem jellemzője ennek a hétnek. Egy fesztivált nem teljességgel lehet összehasonlítani egy egynapos rendezvénnyel, de kiinduló pontnak akkor is jó.

kép

kép

Még a végén kiderül, a “szélsőjobboldal” igényesebb a környezetére, mint a baloldali és liberális elemek? Ááá, ez kizárt dolog, ez nem fér bele a Jobbikról kialakított képbe! Viszont a Jobbiknak is szükséges lenne még hová fejlődni, több WC, ivóvízvételi lehetőség kellene, valamint a vendéglátósok száma is elmaradt a kívánttól, nagy sorok alakultak ki a büféknél.

Mi az idei évi május 1. konklúziója? Az, hogy akár tetszik a hatalomnak, akár nem, igenis van igény a politikai pártok által szervezett tömegrendezvényekre Magyarországon. A Jobbiknak meg tovább kell erősíteni a saját média szolgálatát, mert azt nem lehet elvárni, hogy korrekt, a valóságnak megfelelő objektív tájékoztatást lássunk a pártról a fősodratú médiában.

eLTé

Article source: http://alfahir.hu/olvasonk_beszamoloja_a_budapesti_majalisrol