Iskolás lány nyert trafikot Debrecenben

A debreceni Fidesz-frakció korábbi vezetőjének gimis lánya és felesége is nyert a pályázaton. Méghozzá több helyet is.

trafikA debreceni Fidesz-frakció korábbi vezetőjének gimis lánya és felesége is nyert a pályázaton. Méghozzá több helyet is.

Nem áll meg a trafikbotrány: az eddigi talán legpikánsabb esetről számolt be a Népszabadság. Eszerint Sásdi Hanna Barbara, a még gimnáziumba járó, de 18 éves elmúlt lány úgy nyert koncessziós jogot, hogy édesapja az a Sásdi András nevű vállalkozó, aki korábban a város Fidesz-frakcióját vezette.

Sásdi Hanna Barbara kirívó esetére egy debreceni vállalkozó hívta föl a Népszabadság figyelmét, akit elkeserített, hogy nem nyert a trafikpályázaton. Mint mondta, hosszú évek óta dolgozik ebben a kereskedelmi ágban, lottozót is üzemeltet, ezért biztos volt benne, hogy pályázatát nem utasítják el. Hozzátette: felháborító, hogy egy fideszes kapcsolatokkal rendelkező gimnazista többet számít, mint egy adót fizető, munkahelyeket biztosító kisvállalkozó – írja a nol.hu.

A felesége is nyert

Úgy tűnik, jól fog élni cigarettaárusításból a család: a vagy.hu online újság arról számolt be, hogy Sásdiné Szűcs Judit, a volt frakcióvezető felesége is nyert a pályázaton. A listából kitűnik: ezzel a névvel két debreceni nyertes van, továbbá még egy, Nagyecseden. Magyarul ha nincs tévedés, Sásdi András egy trafikot intézett lányának, hármat feleségének.

A nol.hu szerint Sásdi Hanna Barbara már betöltötte a tizennyolcadik életévét, tehát jogszerűen pályázott. Azért nem tett érettségit korábban, mert középiskolás évei alatt hosszabb időt töltött Kanadában. Természetesen nem zárható ki, hogy a gimnazista pályázata magas színvonalával nyerte el az árusítási jogot, mindenesetre befolyásos fideszes kapcsolatokkal rendelkezik – írják-, ami az elmúlt két hét fényében egyáltalán nem meglepő.

Nol.hu – vagy.hu – alfahir.hu

Article source: http://alfahir.hu/iskolas_lany_nyert_trafikot_debrecenben