Izraeli katonák oszlathattak 2006-ban

Az iratok által beigazolódni látszik, amit sokan már 2006-ban is mondtak: idegen emberek is kivehették részüket a brutális rendőrterrorból.

Pörzse Sándor: Összeesküvés-elmélet

Már annyiszor kezdtem a vezércikket úgy, hogy valamilyen döbbenetemnek adtam hangot. Már annyiszor hozzátettem, hogy itt, Abszurdisztánban minden megtörténhet. De az, ami a múlt héten napvilágot látott, minden képzeletet felülmúl. A 2006-os őszi eseményekről van szó, illetve azokról a bizonyos izraeli kémrepülőkről, amelyek jöttek, itt voltak, ki tudja mit csináltak pontosan, majd távoztak.

Vona Gábor: A magyar alkat (12.)

Elérkeztünk alkati vizsgálódásaink záró fejezetéhez. Az alapvető kiindulási pontunk az volt, hogy erre a vitára szükség van, és hogy alkati torzulásunk megállítható legyen, ahhoz valódi szellemi tradíciónk megtalálására van szükség. Most eljutottunk ahhoz a ponthoz, amikor már nincs más hátra, mint hogy a tradícióaktualizáláshoz meghatározzuk a magyarság küldetésmítoszát.

Offshore cégek előnyben

Ezer cég áttekintése után kiderült, a magyar állam több mint 16 milliárd forintot fizetett ki offshore tulajdonú cégeknek – mondta el a Bar!kádnak Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője. A „Fidesz offshore-ügyeleteket vizsgáló munkacsoport” vezetője érzékeltetésképpen hozzátette, ez az összeg hússzorosa a „Tocsik-ügynek”, amelybe annak idején Horn Gyula kormánya belebukott. A teljes leltár elkészítéséhez mintegy húszezer társaság átvizsgálására van szükség.

Válaszokra várva

Egy évvel az országgyűlési választások előtt, napvilágra kerülése után még mindig az foglalkoztatja a politika iránt érdeklődőket, hogy pontosan milyen megfontolások alapján fizettek sok millió forintot állami tulajdonnal rendelkező cégek az Egyesült Államokból is támogatott, Bajnai Gordon által vezetett Haza és Haladás Alapítványnak.

Kuplejárba mindenkivel!

Elsősorban a Fidesz elleni lejáratókampány miatt találkozhatott Laborc Sándor titkosszolgálati vezető és az alvilági körökből ismert Portik Tamás. Egyesek szerint semmi gond nincs vele, ha két ilyen ember egy asztalhoz ül, bár kétségtelenül megvolt a közös téma.

Van még kérdés?

Izraeli katonák is részt vehettek az 1956-os forradalom 50. évfordulóján megtartott ünnepségek vérbe fojtásában – derült ki múlt héten a WikiLeaks által kiszivárogtatott levelezésből. Az iratok által beigazolódni látszik, amit sokan már 2006-ban is mondtak: idegen emberek is kivehették részüket a brutális rendőrterrorból.

Reggelre úgyis megdöglötök!

Bandába verődött ároktői cigányok 2008 és 2009 között védtelen öregekre törtek rá a címben szereplő szavak kíséretében. Áldozataikat saját otthonukban kínozták meg brutális kegyetlenséggel. A sorozatgyilkos hordát ugyan elfogták, de a magyar igazságszolgáltatásnak köszönhetően áprilisban ismét kisétálhattak a börtönből, mivel ügyükben négy év alatt sem sikerült ítéletet hozni, így előzetes letartóztatásukat megszüntették. A Bar!kád is ellátogatott a Borsod megyei faluba, ahová a vádlottak hazaértek, és ahol a helyi idősek rettegnek.

Dzsingisz Kán öt ujja

Csak a tradíciókat követő nemzetek összefogásának lehet jövője a globalizmussal, individualizmussal, a barbarizmussal szemben – vallja Claudio Mutti olasz esszéista, filozófus, kutató, az eurázsiai gondolat egyik vezető európai gondolkodója, az olaszországi, 2004 óta létező Eurázsiai Folyóirat kiadója. Claudio Mutti 1946-ban született. Kutatta és fordította olyan tradicionalista gondolkodók műveit, mint Julius Evola, Corneliu Codreanu, Johann von Leers, Savitri Devi, Friedrich Nietzsche és René Guénon. Több intézetet is vezetett, melyek mind a kultúraközi párbeszédet szolgálták, kutatta a magyar folklórt, valamint a magyar és román irodalmat.

Vizet!

Figyelembe véve, hogy az előrejelzések szerint hamarosan egyre nagyobb lesz a vízhiányos területek aránya bolygónkon, érdemes számot vetni azzal, hogy a vizek országaként is emlegetett Magyarország hogyan bánik saját vízkészletével, hogyan aknázza vagy éppen nem aknázza ki lehetőségeit. A Jobbik álláspontja szerint újra kell gondolni Magyarország vízgazdálkodását, és fel kell mérni, hogy az öntözéses gazdálkodás fejlesztése, illetve az árvizek és belvizek elkerülése érdekében milyen beruházásokra lenne szükség.

Ahogy a magyarok látják

Az Iránytű Intézet 2013 áprilisában ismét közvélemény-kutatást végezett a magyar választópolgárok véleményének megismerése érdekében, melynek során számos kérdéskört érintettünk. A továbbiakban az intézet e témakörökből szelektálva – folytatásos cikksorozatban – ismerteti a kapott eredményeket.

Az autonómia harcának ikonja: Zukorlić mufti

Muamer ef. Zukorlić Szerbia és a Szandzsák főmuftija. Szandzsák a ma Dél-Szerbiához tartozó bosnyákok területe, félig Szerbiához, félig Montenegróhoz tartozik. A területet múlt heti számunkban részletesen bemutattuk. A Bar!kád a korábban a szerb elnökválasztáson is elinduló, a Balkánon szupersztárnak számító muftival, az autonomisták vezetőjével a lehetőségeikről és az esetleges magyar kapcsolatról beszélgetett Novi Pazarban, a Szandzsák fővárosában.

A színészetben tudok kiteljesedni

Színész, rendező, humorista, de kipróbálta magát a politika világában is. Előadásaiban mély gondolatokat közvetít a humor köntösébe bújtatva, mivel úgy gondolja, így azok jobban eljutnak az emberekhez. Saját bevallása szerint önfejű, nem bírja, ha mások mondják meg, mit, hogyan csináljon, ezért inkább maga intézi a dolgait. A Bar!kád Mogács Dániellel beszélgetett előadásainak mondanivalójáról, a magyar humor helyzetéről és jövőbeni terveiről.

Gyógyító gáz a Mátra lábánál

Magyarországon egyedülálló Mátraderecske mofettája, azaz száraz gázfürdője. A településen fellelhető gyógygáz a magyar balneológia új, egyedülálló gyöngyszeme, mely jelentősen hozzájárul az ország érbetegeinek, egyes reumatológiai kóreseteinek színvonalas ellátásához, rehabilitációjához.

Trónfosztások a magyar történelemben (1. rész)

1437-ben Luxemburgi Zsigmond halálát követően első Habsburgként Albert lépett a magyar trónra. Kevesebb mint két éves uralkodásával kezdetét vette hazánk és a Habsburg-dinasztia szorosabb és egyre elválaszthatatlanabb kapcsolata. Bár Albert halála után még más dinasztiák is birtokolták a magyar királyi címet, 1526-tól – ha nem is az egész országra kiterjedő hatalommal, de – immár a Habsburgok adták a magyar uralkodókat. Hogy az ezt követő közel 400 év mennyire volt kiegyensúlyozott és problémamentes, arról a 4 trónfosztás is tanúskodik.

Utazás Sepsibodokra

A jó szerencse úgy hozta, hogy a húsvéti határkerülés után ismét Háromszékbe vezetett utunk, közelebbről is a sepsiszéki Bodokra. Az út apropóját most a foci adta. Talán akad olyan olvasó, ki emlékszik a nagymarosi öregfiúk focicsapatára, amelynek tagjaként volt szerencsém már Korondon vagy éppen a felvidéki Bátorkeszin és Kürtön is pályára lépni, az ott szerzett élményeket pedig megosztani eme hasábokon. Ezen írásokban már sok szó esett arról, hogy maga a foci bár fontos eleme az efféle találkozásoknak, a lényeg mégis a „harmadik félidő”, mikor magyar és magyar egymásra találhat.

Kata Pult

Nagy Kata újabb három novellájával örvendezteti meg a Bar!kád olvasóit. A lap állandó szerzője ezúttal az Amikor a csend nevetni tud, a Túl a világon, valamint a Fekete és vörös című műveivel szerez örömöt a szépirodalom szerelmeseinek.

A Bar!kád már digitálisan is megvásárolható, illetve előfizethető a http://www.dimag.hu/magazin/Barikad weboldalon!

Article source: http://alfahir.hu/izraeli_katonak_oszlathattak_2006_ban_holnap_itt_az_uj_barkad

Kategoriák: Egyéb kategória. Cimke . Könyvjelzők: permalink.