Emberi jogi Václav Havel-díjat alapítottak

“Azon vagyunk, hogy ennek a díjnak új tartalmat és új erőt adjunk”
– jelentette ki Jean-Claude Mignon, az ET Parlamenti Közgyűlésének
elnöke újságírók előtt a cseh fővárosban. Hozzátette: az ET
Parlamenti Közgyűlése nagyon büszke arra, hogy emberi jogi díja
felvehette Havel nevét. Az egykori csehszlovák, majd cseh
köztársasági elnök egész életében közismerten elkötelezett harcosa
volt az emberi jogoknak.

A Václav Havel-díj létrehozásáról és odaítéléséről szóló
megállapodást hétfőn este a cseh külügyminisztériumban írták alá a
Václav Havel Könyvtár, a Charta 77 Alapítvány és az ET Parlamenti
Közgyűlésének képviselői. A Václav Havel-díjat évente ítélik oda
olyan embereknek vagy civil szervezeteknek, akik és amelyek
rendkívüli mértékben hozzájárultak az emberi jogok
védelméhez.

Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter elmondta, hogy az ET
Parlamenti Közgyűlésének emberi jogi díját 2007-ben alapították, s
eddig kétévente ítélték oda. Legutóbb, 2011-ben egy a börtönbeli
kínzások ellen küzdő oroszországi civil szervezet kapta.

A most létrehozott Havel-díj kitüntetettjei diplomát, emlékérmet és
60 ezer euró pénzjutalmat kapnak. Ebből az összegből 30 ezret a
cseh állam, 15 ezret az ET Parlamenti Közgyűlése, míg a maradék 15
ezret a Václav Havel Könyvtár és a Charta 77 Alapítvány közösen
fedezi.

A Václav Havel-díjat az eredeti elképzelések szerint az elhunyt
politikus nevét viselő prágai könyvtár és a Charta alapítvány
egyedül adományozta volna. A díj jelentőségének növelése érdekében
azonban később megállapodtak az ET Parlamenti Közgyűlésével, amely
magáévá tette az elképzelést. A díjat első ízben az idén ősszel
ítélik oda. Schwarzenberg szerint a jelöltek névsora még nem
ismeretes.

A gondolatszabadság jegyében adományozott (Andrej) Szaharov-díjat
az Európai Parlament ítéli oda évente immár több mint két évtizede.

Article source: http://www.metropol.hu/itthon/cikk/1016050

Comments are closed.