Elmaradt a csoda, búcsúzott a Szeged

Férfi BL, nyolcaddöntő, visszavágó
Kielce (lengyel)-Pick Szeged 32-27 (14-11)
————————————–
gól: Olafsson 8, Jurecki 6, Lijewski 4, Stojkovic 4, Zorman 3,
Jachlevski 3, Tkaczyk 2, Bielecki 1, Buntic 1, illetve Larholm 8,
Prodanovic 7, Balogh 3, Pribanic 2, Ancsin 2, Kekezovic 2, Buday 1,
Zubai 1, Vadkerti 1

Továbbjutott: a Kielce 57-53-as összesítéssel.

Remekül kezdett a magyar csapat, amely egygólos hazai győzelmét
követően nehéz helyzetből várta a visszavágót. Mikler Roland kiváló
formában védett, így a hazaiak az első tíz percben mindössze két
gólt szereztek. Később a Kielce magára talált és a félidő közepén,
először a találkozón átvette a vezetést (7-6). A folytatásban a
lengyelek kihasználták a szegedi csapat hibáit és a félidőre
háromgólosra növelték előnyüket.

A fordulást követően egyre inkább felpörgött a hazai csapat,
fokozatosan ellépett ellenfelétől, és még emberhátrányban sem
engedte közelebb magához riválisát. A Szeged a hajrában hiába
próbálkozott, a Kielcének mindig volt válasza, végül 32-27-re
nyerte az összecsapást úgy, hogy Larholm utolsó pillanatban esett
gólját már nem adták meg.

A BL-ben így a szombaton az Ademar Leónt búcsúztató Veszprém
képviselheti a a továbbiakban a magyar színeket. A negyeddöntő
sorsolását kedden Bécsben tartják.

Kialakult a negyeddöntő mezőnye

a Veszprémmel – amely ott van a legjobb nyolc között – azonos
csoportban szerepelt címvédő német Kiel, valamint a legutóbbi
szezonban ugyancsak finalista Atlético Madrid is
továbbjutott.

Utóbbi a nyolcaddöntős párharcok legszorosabb küzdelmében
összesítésben mindössze egyetlen góllal múlta felül a német Füchse
Berlin együttesét.

Férfi BL, nyolcaddöntő, visszavágó:
Barcelona (spanyol)-Bjerringbro-Silkeborg (dán) 26-24 (12-13)
Továbbjutott: Barcelona, kettős győzelemmel

Füchse Berlin (német)-Atlético Madrid (spanyol) 26-27 (13-14)
Tj: Atlético Madrid, 56-55-ös összesítéssel.

THW Kiel (német)-Csehovszki Medvegyi (orosz) 30-26 (17-10)
Tj: Kiel, 65-63-as összesítéssel.

korábban:
Kielce (lengyel)-Pick Szeged 32-27 (14-11)
Tj: Kielce 57-53-as összesítéssel.

szombaton játszották:
MKB Veszprém-Ademar León (spanyol) 33-25 (15-14)
Továbbjutott: Veszprém, kettős győzelemmel.

Flensburg-Handewitt (német)-Velenje (szlovén) 27-25 (13-14)
Tj.: Flensburg-Handewitt, kettős győzelemmel.

Metalurg Szkopje (macedón)-Dinamo Minszk (fehérorosz) 24-22
(11-12)
Tj.: Matelurg Szkopje, kettős győzelemmel.

csütörtökön játszották:
HSV Hamburg (német)-Celje (szlovén) 28-31 (13-12)
Tj: Hamburg, 66-60-as összesítéssel.

Article source: http://www.metropol.hu/sport/cikk/1015469