Döntetlennel búcsúztatták az Albert Stadiont

Az Üllői úti aréna 1974 májusa óta szolgált a zöld-fehérek
otthonául.
A gálamérkőzés az előre kiadottnál egy órával később, 18 órakor
kezdődött, a szervezők előtte egy félórás gálaprogrammal
kedveskedtek a hideg idő ellenére kilátogatott mintegy hatezer
nézőnek.

Először videokivetítőkön korabeli filmfelvételek segítségével
elevenítették fel a zöld-fehér csapat több mint 110 éves
történetének emlékezetesebb momentumait, Schlosser Imre cseleitől a
Bajnokok Ligája-szereplésen át a legutóbbi, 2004-es bajnoki
címig.

Ezt követően egy rezesbanda és a Zöld Sas vezetésével a klub
szakosztályainak képviselői vonultak a pályára. Többek között olyan
bajnokok is tiszteletüket tették a gyepen, mint az olimpiai
aranyérmes birkózó, Sike András, a labdarúgó Szűcs Lajos, a tornász
Magyar Zoltán vagy az 1995-ös BL-csapat tagjai.

Közvetlenül a kezdés előtt Kubatov Gábor klubelnök és Orosz Pál, a
labdarúgó zrt. vezérigazgatója a zöld-fehérek legendás labdarúgóit
– köztük a 648 mérkőzésével klubrekorder Lipcsei Pétert, továbbá
Lisztes Krisztiánt, Balog Zoltánt, Dragóner Attilát és Keller
Józsefet, valamint Rósa Dénest – köszöntötte. Ők valamennyien
helyet kaptak a hazaiak kezdőcsapatában, és több-kevesebb időt
játszottak is, sőt, Lipcsei még a csapatkapitányi karszalagot is
felhúzhatta. Maga a mérkőzés kevés izgalmat hozott, a hazaiak finn
légiósa, Hakola a második félidő elején büntetőt hibázott.

A találkozó után tűzijátékkal búcsúztatták el a stadiont.

Az Üllői úti létesítményben a Ferencváros 1-0-ra elvesztette első
bajnoki mérkőzését a Vasas ellen, az utolsót viszont megnyerte,
méghozzá az ősi rivális Újpest ellen 2-1-re. Az utolsó hivatalos
találkozót szombaton játszotta az együttes otthon: a Ligakupa
elődöntőjének visszavágóján 1-0-ra nyert az Eger ellen, így
bejutott a fináléba.

Magyarország legnépszerűbb klubjának a tervek szerint 2014 őszére
készül el új stadionja, addig pedig a Puskás Ferenc Stadionban
játssza majd hazai mérkőzéseit.

Article source: http://www.metropol.hu/sport/cikk/1015485