15 dolog, amit az új jezsuita I.Ferenc pápáról tudni kell


Maradona után újra az isteni kéz, ahogy az argentin sajtó tálalja. Bár tudjuk, hogy a mai katolikus egyháznak annyi köze van a jó istenhez és a valódi kereszténységhez……na de nehogy zokon vegye valaki…
A véleményetekre viszont kíváncsi vagyok. Mit gondoltok róla vagy az egyház jövőjéről ?

Természetesen elmondom nektek saját véleményem és amit velem is megosztottak:

Egy kérdéssel kezdeném:

Nektek nincs olyan érzésetek, hogy egy igencsak “ideiglenes” pápáról van szó…., akinek annyi lesz a szerepe, hogy jóságos kinézetévél és egy nem erős “kormányzással” segítse (akár tudtán kívül is) azon erőket, akiknek egy bábként működő pápára volt (lesz) szükségük az elkövetkező viharos időkben ?
Mely viharos idők forgatókönyve szerint a két nagy vallás összecsapásával és ezáltal lerombolásával lehetővé válik majd az új egységes világvallás (világkormány alatti) létrehozása az Új Nagy Templom felépítését követően….. (?) A régi lerombolt mecset romjain felépülő Templom nemcsak szimbolizálni fogja, hanem egyben be is teljesíti majd a keresztény-iszlám-zsidó vallás 2000 éves küldetését ……

Hogy kik is ezek a jezsuiták és mi áll mögöttük – természetesen ami nem publikus és igyekeznek titkolni – erről hamarosan külön cikkben beszámolok.

Article source: http://vilaghelyzete.blogspot.com/2013/03/15-dolog-amit-az-uj-jezsuita-iferenc.html