Archive for június, 2010

Tízezer magyar könyvet digitalizál a Google

június 16th, 2010

Tízezer magyar könyvet digitalizál a Google

2010. június 16., szerda 13:19

A Google bejelentette, hogy digitalizálja és elérhetővé teszi az Osztrák Nemzeti Könyvtár történelmi gyűjteményét, köztük 10600 magyar nyelvű kötetet.

A Google kedden ismertette az Osztrák Nemzeti Könyvtárral kötött megállapodását a könyvtár köteteinek digitalizálásáról. A webkettes vállalat célja, hogy a ritka és egyedülálló gyűjteményt mindenki számára elérhetővé és kereshetővé tegye a Google Books segítségével.

A kezdeményezés lényege – írta a Népszabadság – hogy a gyűjtemény valamennyi, a XVI. század eleje és a XIX. század közepe között megjelent kötetét digitalizálják. Az ennél újabb könyvek azért nem kerülnek sorra, mert azokra még befuthat valamilyen szerzői jogi követelés, amivel a Google nem kíván foglalkozni.

Egyelőre az előkészítés szakaszában járnak, a szkennelést csak jövőre kezdik meg, és legalább hat éven át tart majd.

Mendel, Luther, Paracelsus

A könyvtárat a 14. században alapították, és rendkívül fontos gyűjteményt mondhat magáénak német, görög, latin, francia és olasz nyelvű köteteivel. Itt található a legelső szlovén nyelven nyomtatott könyv, a legidősebb bolgár nyomtatványok, valamint jókora gyűjtemény cseh és magyar művekből.

Az Osztrák Nemzeti Könyvtárban található Gregor Mendel több művének eredeti példánya, az európai és emberi kultúra, tudomány és történelem más kimagasló műveivel együtt. Az itt őrzött kincsek között van Luther Márton első, teljes egészében német nyelvre fordított bibliája és a reneszánsz kori természettudós, Paracelsus több mint 200 írása.

A nemzetközi műveken kívül az Osztrák Nemzeti Könyvtár tulajdonában van 10600 magyar nyelvű kötet a 16., 17., 18. és 19. századból, köztük a a legrégebbi magyar nyomtatvány (Epistolae Pauli lingua Hungarica donatae – Szent Pál levelei Magyar nyelven, Krakkó 1533) egyetlen teljes példánya

Index – Tech - útján >>> Index – Tech – Tízezer magyar könyvet digitalizál a Google.

Megosztom ezt a hírt!

2010 Választottunk

június 13th, 2010

2010 Választottunk

Manapság amikor megrendülni látszik a bizalom a magyar ember gondolkodásában, a Nép erejében, a Haza jövőjében, az Ősök szavaiban, a legendáink biztatásában, a túlélésre való vágy hitében, akkor erőt kell meríteni első sorban a szavainkba és mondatainkba rejtett tudás, a származásból eredő hűség, az Ősmagyar Hit és a remény forrásából. Ennek a bejegyzésnek nem célja, hogy megcáfolja azokat az idegenek által pénzelt próféciákat, amiket úton útfélen terjesztenek a magyarról, az sem törekvése, hogy szembe szálljon a magyar embert lejárató ellenségek által terjesztett szólásokkal, ezt majd máskor megteszem.

A célom ezzel a bejegyzéssel az, hogy rávilágítsak, pár tényre, ami a mai korban igen erőteljesen látható, hogy a magyar újra és újra megújul, és a kor szellemének megfelelően átformálja a világot. Ez a hatalmas tudás három pilléren nyugszik az első a Magyar nyelv, a második az emberiség nyelvünkben kódolt sorsa, és a harmadik az a megbújó újra és újra előretörő genetikai mag, ami minden más nép génjén áttörve felülkerekedik.

Ezt régóta tudjuk. Aki benne él nem kell, hogy megfogalmazza, tudja. Tudták az őseink már 1000 -2000 éve. Egyik ilyen legendánk a Székely ember nyelvén megmaradt Csaba legenda.

Kromek Blog » útján »itt olvashatod tovább » Kromek Blog » 2010 Választottunk.

Megosztom ezt a hírt!