Ebéd az öregnél

 

Gyerekként, az étkezéseknek ceremóniája vót, ilyenkor Öregapám mesét a Magyarokrú, az Öregistenű.

Úgy monta, hogy az öregistennek sok fia vót. Először tizenhárom, aztán nem teccett neki ez a szám, hát sikerűt, még tizenegy, így aztán huszonnégy gyereke lett. Sokan vótak, így má, alig fértek el a hetedik mennyországba. Azt szokta mondani, hogy amikor az Öregisten fiai legyüttek a hetedik mennyországbú a fődre, akkor azok heten vótak, itt a fődön meg nem vótak emberek. Gondúták, hát itt is maradnak, mer eférnek. Mivel az isten fiai nem járnak magukba, ezér velük vót az asszony is. Mer az istenfia se ember egyedű, csak félisten, az asszonya, mán más, ketten az egy egész. Így vót ez akkor is, ezér monták, hogy isten kezet, meg lábot adott nekönk, mégse úgy beszétűk, hogy a kétkezemme megfogom, hanem, „foggmá meg, azza a mocskos kezedde!” Sose monták, hogy kettő van belüle, ha az egyik hiányzott, akkor is csak úgy monták, hogy fékezű, meg hogy fészemű, azt, hogy féleszű csak kitanáták, utánna mások, ez abbú is láccik, hogy azt nem is lehet úgy mondani, ahogyan kő, hogy hallana a féeszű. Mive kettő vót mindbű, ami egy, ezér mindennek vót két fele, az egyik, az egyik ódalon, a másik, a másik ódalon. Így lett jobb ódal meg bal ódal. Aztán ezeknek az isteneknek így lett a neve bal, az asszonyé meg, aki a másik fele vót, tüle jobbra a lett a jobb, az lett a jobbanya, vagy másként a jobbasszony. Eleinte csak úgy monták, hogy bal az egyik isten Ana vagy manapság anya a másikfele.

Csak e ne haggyam öregapámat, azt beszéte, hogy akkortájt a fődön minden vót. A gabona egyre termett, csak enni köllött, csipegetni. A méz a gyümőcs csak úgy csüngött. E köllött venni, aztán enni. Ahogy evetted, má nőt is, a másik. Aztán ehetted azt is. Hát ez teccett az isten fiának, itt is maratt, nem kívánkozott vissza abba a magasságos hetedik mennyországba, egy se. Monták is a másiknak, hogy menny má, apád országába, a mennyországba. Aztán jó vót a dóga mindnek, az asszonnya henteregtek, lettek is hama, sokan. Később, monta is az asszonya, hogy aszongya: ne lássák a kölkök, hogy mit csinász, mer má sok vót belüle, vagy hetvenhét.  Erre házat építettek, mer szemérmes lett a nyavalyása. Belakták az egész ég ajját. El is nevezték a teremburáját. Merhogy az lett a terembura, itt a fődön, a mennyország alatt.  E(l)[1]-vótak gyarapottak. Evegették a gabonát, így aztán könnyen vótak a magokka, magukba. Ezér, aztán magokat is enevezték, így lettek a mag népe.

Csak annyit vegyél gyerekem, amit meg is eszel, ne maradjon a tányéron, mert az elpazarlódik, tudom, anyád megeszi utánad, de annak is jobban esik, ha a magáét eszi.

Szokta mondani.

Történt egyszer, hogy az öreg isten egyik gyereke a későbbi tizenegybű, megirigyüte, üket itt a fődön. Addig szekáta az öregistent, míg le nem engette üket is, mind a tizenegyet a fődre. Legyüttek. Csak szaporottak. Szemezgettek, a gabonábú. Csúfóták is őket, hogy szemezgetők. Ölég lusták vótak, gondúták nem mennek ük mindig ki a fődre szemezgetni, regge mikor kimentek, szettek annyit, hogy legyen mellettük mit szemezni, egész nap, gondúták akkor má, nem köll mindig kijárni. Lett is belüle nagy baj. Ettű kezdve a gabona meggondúta magát, nem termett egész nap, csak mindig másnap reggere. Így hát a mag népének is fő köllött vönni ezt a szokást, amit a szemezgetők csinátak. Telt mút az idő, aztán a szemezgetők, nagy hentergésük közepette kitanáták, hogy nem mennek ük minden nap szemezgetni, amit tanátak megszették, aztán nem köllött menni vagy egy hétig. Gyütt is megin a baj, a mag népének nem lett mit enni. Mer hát, a gabona is megin meggondúta magát, későn termett, meg aztán a szemezgetők is eszemezgették tülük, amikor vót. Aztán amikor keresték, hun is van, hun is van a gabona, mer hun vót hun nem vót, eccer aztán úgy alakút, hogy a szemezgetők felé verődtek, a-hun  azok összehátak egymása. No nem is kölött vóna ezt látni, mer be panaszúták üket az Öregistenné. A meg, montanekik, nem vót jó míg mag-á-tú termett, most akkor má, vessetek, oszt legyetek emberek, és ne istenek. Hát aztán így lett vetés, meg az aratás, az isten fiának, aki emberré lett. De a szemezgetők nem vetettek ám, titokba megszették amit a mag-vetők vetettek. Aztán a szemezgetők kitanáták, hogy vigyázzák meg a vetést. Válasszanak fővigyázót, és annak adjanak szemet, azé, mer, megvigyázza a gabonát, amit a mag népe eszórt, és leszedett. Lett is ebbű megin baj, amikor nem vót elég gabona, mer nem termett. Hát erre a szemezgetők evették a mag népének a házait, mer hát ők dógoztak, megvigyázták a gabonát, ami nem termett, oszt bekőtöztek, mer a fővigyázást meg kö füzetni. Így aztán ez a szemét népség lett a szem nép. A mag nép meg csináhatott másik házat. Ideje vót, mer a gabona egyre nehezebben termett. Manapság má csak évente egyszer terem.

Hát így vót ez a mese, a mag népéve meg a szem népéve. Azúta is várgya, a mag népe, hogy gyünnek majd a testvérek, a tizenhárombú, az-az öt, aki még isten, és majd rendet raknak.

Látom gyerekem nem figyesz.

Nem tucc e számóni tanán? Mer hát, hogy vót a hét istengyerek után? Montam, lettek tizenhárman. Abbú legyütt hét. Akkor hát hogyan lett öt maradék, akik még várnak?

No de azt máskor.

[1] (L) Kromek Pál BLOGKÖNYV

„A Magyarok Eltitkolt Múltja I. kötet. 109. oldal. Az (L)

Article source: https://blog.kromek.hu/?p=6413

Hozzászólás Varga Géza cikkéhez

Az ide vonatkozó cikk ezen a linken érhető el.

Kedves Géza.

Nagy érdeklődéssel olvasom mindig az írásaidat. A könyved tankönyvként forgatom. Igaz nem mindig világos számomra minden, lennének kérdéseim, de én is úgy vagyok, hogy jobban lekötnek a nyelvelemzésekkel foglalkozó összefüggések. A magyar hieroglifák gondolatának kifejtése számomra már bizonyítást nyert a közzétett anyagaid alapján. Eleinte idegenkedve fogadtam, még a neve is elutasítónak tűnt. Hosszabb ismerkedés után jutottam el oda, hogy más nevet nem is lehet adni ezeknek a kép-jel sorozatoknak, melyek magyarul olvashatók. Nyelvi elemzéseimből tudom, hogy a hieroglifák szó és mondatjelek, más- más nyelveket “tájnyelvet” beszélők számára is érthető olvasatot adhatnak. Tovább a folytatáshoz

Article source: https://blog.kromek.hu/?p=6397

A helységneveinkről

A helységek nevei a mai névbesorolások alapján a földrajzi nevek egyik fajtája.

A helységnevek fontos forrásai a magyar nyelvnek, a történettudománynak, a régészetnek és a néprajznak.

A mai magyar tudományok, nyelvi keletkezésük, kialakulásuk szempontjából nem elemzik a neveinket, így a helységneveket sem. Ennek elsődleges oka a nyelvek genetikai eredetvizsgálata a nyelvcsaládosítás használata, a nyelvfejlődésben, szembe más típusú nyelvelemzési módszerekkel, ennek a vizsgálata kínos eredményekhez vezetne. A magyarországi és a Kárpát medencei helységnevek szinte egytől egyig rávilágítanak, nem csak az adott település, keletkezésére, hanem annak elnevezésének változására, alakulására, állandósulására. A közvetlen magyar nyelvterületeken kívül is léteznek a magyarhoz hasonló elnevezések, melyek a nyelv kiáramlásának a bizonyítékai. Ilyen a tamana kutatás területe. A tamana-kutatás[1] a hivatalost követő, nyelvészi és történészi álláspontok szerint áltudomány.

A helységnevek sokszor tájékoztatnak bennünket a település keletkezéséről, jogi helyzetéről, úrbéri viszonyairól, első birtokosáról, a lakosság egykori nemzetségéről, foglalkozásáról, vallásáról, társadalmi helyzetéről.[2]

Ezeken a tulajdonságokon túl elfelejtenek foglalkozni magának a névnek a kialakulásával, mert az a magyar nyelv gyök szerkezetű felépítéséhez vezet. A nevek kutatása során hibákat követnek azok a nyelvelemzéssel foglalkozók, akik egy- egy adott fogalomhoz kötik a nevek kialakulását. Ilyen szóba jöhető fogalomkőr lehet, egy személy neve, isten vagy istenek neve, esetleg egy adott természeti fogalomkőr, folyók, vizek, fák, hegyek, dombok nevei, egyszóval minden más, egy konkrét(!) tulajdonnévből történő eredeztetés.

A településnevek ezért messzemenően nem lehetnek azonosak a település első okleveles említésével. Egy településnév okleveles említése előtt már hosszabb ideje, kellett, hogy létezzen, mert nem került volna másként említésre.
Az ősi neveink első sorban kéthangú, később háromhangú, gyökszavakból álltak. Ér, Őr, Tó, Báb, Bécs, Pécs, Bács, Tab, Bud, Szár, Bal, Bál, stb. Később ezeknek megjelentek a ragozott és képzett változatai.  Minden toldalék tulajdonságok, viszonyok, hozzáadását jelenti. Ezekre később kitérek részletesen. Ez igaz a honfoglalás kora előtti nevek többségére is, persze ezeknél más hozzá adott toldalékokat, görög, latin, lehet tapasztalni.
A hajdani gyepű rendszerhez köthető neveink még tartalmazzák az ősgyököket Ilyenek az őr, Ár, később az avar korban ezek bővültek megjelentek a következő végződések: -gyepű, -vár, -szoros, árok, -kapu, -torok, -gát, -strázs, -les, -vég öszve tételű helységnevekben. Pl. Ároktő, Kőkapu, Őr, Lövő, Les, Végfalu stb.
A keresztény egyház szervezése is nyomot hagyott a magyar helynévadásban. A falvak egy része felvette védőszentjének a nevét, pl.: Szentkirály (Szent István!), Szentmihály, Szentbenedek, Szentlőrinc stb. Az egyházszervezetre utalnak a Püspöki, Apáti stb. helynevek. E nevek lehetnek egytagúak, mint Monostor, Apáca, Kápolnás, Remete, és összetettek, pl. Révkolostor, Bátmonostor.

Amennyiben látható és könnyűszerrel beazonosítható egy településnév konkrét személyhez, tisztséghez köthető elnevezése akkor vizsgálni kell a személy, vagy tisztségnév forrását, eredetét. A honfoglalás korában gyakori volt a vezérek, törzsek, tisztségek után megnevezni a településeket. Fel kell azonban figyelni, hogy ezek a nevek még nem voltak birtokos viszonyban. Nem álltak a helységek és azok lakói a névadó tulajdonában. Ilyenek, Fajsz, Solt, Nyék, stb.
A kárpátmedencében történő keresztény hittérítéseket követően jelentek meg a személynevekhez köthető birtokos jelzők. Ez két dolgot magyaráz meg, elsősorban azt, hogy a keresztény hittérítések előtt nem létezett birtokos jelzős névadás. Tehát a településnek nem volt tulajdona. A birtokos viszony kifejezése annak a tudatállapotnak a megjelenítése a helységneveinkben, amikor egy települést a gazdájához kötik a település nevével is. Ezek a névadások az ezerkétszázas évektől terjedtek el.  A tulajdonviszony megjelenésének több változata létezett melyek kitűnően kifejezik a településhez köthető viszony módját. Ilyenek: -háza, -laka, -ülése, -hídja, -pataka, -falva[3].  A tulajdonviszony meghatározásánál a nyelvészeink tudatos félrevezetést alkalmazva a név után elhelyezett –i melléknév képzőt, birtokos raggá léptették elő, ezzel megtévesztve a birtokviszony alakulását és alakítva nyelvünk szerkezetét. Tehát az i végződésű nevek nem a tulajdonviszonyra, hanem az elszármazásra utalnak. Egyes körökben divatozott „i” helyett „y” az használata, de ez sem a tulajdonviszonyt, hanem a származást igyekezett bizonyítani. A nemesi neveknél jelenthette a tényleges elszármazást például; Bátori, Mária Terézia korában sok zsidó vett fel Y-ra végződő nevet, Például Karády Később volt időszak, amikor a kormánykörökben elvárás volt az „y” használata. Tehát az „i” birtokviszonyra utalhatott,de nem azt fejezte ki, hanem az elszármazást ilyenformán ezek a nevek melléknévből lettek főnevek.
A legősibb neveink egyike az ősi szakmák nevei, melyek a nyelv fejlődésével változtak. Az elszórt egy két házas tanyavilág szakembereinek a nevei jellemezték a Kárpát medencét. Némelyek változatlanul maradtak és ma is érthetők; Ács, mások, toldalékoltak; Csat Csatár, Fon Fonó, Szánt Szántó, Hal Halász, Szek Szeker Szekeres, Szár[4] Szárszó, stb. A foglalkozásnevek sorra követhetők a társadalom tulajdonviszonyának a szerkezetében. Egyes foglalkozások, tulajdonosai nem tartoztak senkihez, hanem önállóak voltak ilyenek, Hal, Ács, Bél, Ló, Vas, Réz, Méh, Kany, Sarl, Szek, Szék, ezekkel foglalkozók, a legrégibb szakmák.

Elkülöníthetőek a Királyságokhoz köthető foglalkozások Udvarnok, Pohárnok, Lovász, Csatár, Csitár, stb.[5]

Neveink természetes névképzője a „d” hang. Névképző, segédhangzó nélkül járul részint önálló, részint elavult és elvont gyökökhöz, mint: faj-d, hol-d, hó-d, föl-d, csen-d, min-d, gon-d, bár-d, kar-d, mor-d, zor-d, gerez-d stb., továbbá az and, énd, ond, árd összevetett képzőkben, mint: gal-an-d, bel-én-d, bol-on-d, csal-ár-d.
A „d” helynévképző az l, n, r, s, z hangokkal végződő gyökökből az 1200 as évek előtt, hoz létre helységneveket; Tol-d, Szen-d, Szun-d, Ér-d, Udvar-d, Tömör-d, Kakas-d, Farkas-d, Nyáras-d, Köpös-d, Szepez-d. A birtokviszonyok kialakulása után ugyanez a képző kifejezi a birtokviszonyt is a helynevekben; Udvard, Kakasd, Farkasd, Nyárasd az Udvaros, Kakasos, Farkasos, Nyáras –aD, eD helynév képzővel.
A kereszténység terjedése meghatározóvá vált a helységneveinkben. Gyakran megjelenik az egyház a templom jellege, rangja, alakja, színe; Kerekegyháza, Kövesegyháza, Fejéregyháza, Veresegyháza). Egyes helységnevek a település földrajzi fekvésével; Árokalja, Dolina, Dombegyház; a környező patakkal, tóval Feketepatak, Küküllő vár, Tóalmás, Tóhát; erdővel, mocsárral, láppal Almás, Aszaló, Vesszős, Tölgyes, Lápos kapcsolatosak. Később megjelentek az egyházas pusztai szakmák elnevezései után a települések jellemző tevékenységéhez köthető elnevezések. Szöllős, Szerdahely, Vásárhely,

A tulajdonviszonyok változása során a királyok adományaiból telepített települések tulajdonosai adtak nevet, egy pusztának, falunak. Az Osztrák magyar monarchia vetett véget ennek a szokásnak rendeletekkel kezdték szabályozni a települések elnevezései. Ma erről már törvény rendelkezik.

 

 

Csütörtök, 2020. január 23.

 

[1] Tamana-kutatás: A világ területein megtalálható földrajzi, törzsi, családi és személynevek előfordulását vizsgálja.

[2] A falu sorsfordulói, átalakulásai sokszor együtt jártak a név változásával vagy módosulásával. A helységnevek közül Árpádkoriak azok, amelyek önmagukban puszta személynevek, pl. Fajsz, Solt. Hasonlóképpen régiek a törzs- és nemzetségnévvel jelzett települések, pl. Nyék, Megyer.

[3] Később előfordult, hogy a falva alak megrövidült és fa alakban szerepelt (Mihályfa, Péterfa, Ábrahámfa). Ez a változás nem feltétlenül az egyszerűsítés, miatt következett be. A 13–14. sz.-ban alakult irtványközségeknél jelentős a -fája, -vágása, -lehota összetételű helységnevek száma, mely az előző állításnak ellent mod és igazolja a fa alakot.

[4] Szár László nevéből.

[5] Ezek egykori foglalkozására, szolgálatára, adózására utalnak.  Keletkezésük az 1200 as évek után.  Ács, Kádár, pohárnok, Csitár (csatár, pajzskészítő, fegyvergyártó).  Fazekas, Fonó, Födémes (méhes, kaptáros). Gerencsér (fazekas), Halász, Hodász (hódvadász), Szakácsi (szakács). Hőgyész (menyétvadász), Lovászi , Lovász. Madarász, Márcadó (méhsörrel adózó). Ötvös, Pecér (kutyapecér), Halászi (halász), Sarlós, Solymár, Szakács, Szántó, Szekeres, Szöllős, Szücs, Takácsi, Tárnok, Timár, Udvarnok, Vadász, Vasas, Verő (kovács) – helynevek.

Article source: https://blog.kromek.hu/?p=6393

Rozmaring

 

A rozmaring az árvacsalánfélék családjába tartozó nemzetség növényfaja, fűszer- és gyógynövény. Dél-Európában honos, de Magyarországon is újra kedvelt. A kámforra emlékeztető keserű, aromás fűszert az örökzöld bokor leveleiből kapjuk.

 

Rozmaring

A rozmaring jótékony hatásai között tartjuk számon a következőket: javítja a memóriát és a közérzetet, gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító tulajdonságokkal bír, védi az immunrendszert, serkenti a vérkeringést, méregteleníti a szervezetet, védi a szervezetet a bakteriális fertőzésekkel szemben, késlelteti az öregedést, továbbá gyorsítja számos bőrbetegség gyógyulását.

Különböző tanulmányok kimutatták, hogy a rozmaringban található karnozinsav képes felvenni a harcot olyan toxikus anyagokkal, amelyek az agyi funkciók frissességét befolyásolják. A rozmaring természetes összetevői értékes fehérjéket biztosítanak az agy számára, amelyek pozitívan hatnak a döntéshozó folyamatokra. Javítják a sérült DNS-ek és sejtek működését. Elősegítik továbbá az acetilkolin lebomlását; ez a kémiai anyag serkenti az emlékezőképességért és az interperszonális kommunikációért felelős sejtjeink működését.

A rozmaring egészségre gyakorolt jótékony hatásai

Memóriajavító

A rozmaring egyik legkorábban dokumentált gyógyászati felhasználásának célja a kognitív képességek serkentése volt: a feljegyzések szerint a rozmaring szagolgatása 75%-kal javíthatja a memóriát és fokozhatja az intelligenciát, valamint a koncentrálóképességet.

A rozmaringot kapcsolatba hozzák továbbá azzal, hogy időseknél, valamint Alzheimer-kórban és demenciában szenvedőknél fokozza az agy kognitív teljesítményét. Hatékony alternatíva vagy kiegészítő lehet tehát ezeknek a jelenleg még gyógyíthatatlan betegségeknek a modern kezelésében.

Stresszoldó

A rozmaring jellegzetes illata már önmagában javítja a hangulatunkat, kitisztítja az elménket és a gondolatainkat. Enyhíti a stresszt és a szorongást a krónikus szorongásban vagy stresszhormon-egyensúlyhiányban szenvedőknél. Belsőleg vagy külsőleg, a bőrön való alkalmazása esetén hasonló hatást vált ki. Az aromaterápiában a rozmaring illóolajat hasonló célokra használják.

Immunrendszer-erősítő

A rozmaring antioxidáns, gyulladásgátló és antikarcinogén aktív komponensei az immunrendszert veszélyeztető, a szervezetet károsító különböző betegségekkel és kórokozókkal veszik fel a harcot. Az antioxidáns vegyületek mintegy másodlagos védelmi vonalat képeznek a szervezet saját immunrendszere mögött; a rozmaring pedig ezekből a hatékony vegyületekből – úgy mint rozmarinsav, kávésav, betulinsav, karnozin stb. – jelentős mennyiséget tartalmaz.

Antibakteriális szer

Mintha a rozmaring általános immunerősítő hatása nem lenne önmagában is elég, a növény kifejezetten hatásos a gyomrot támadó bizonyos bakteriális fertőzésekkel szemben.

A H. pylori baktérium egy gyakori és igen veszélyes kórokozó, amely gyomorfekélyt okozhat. Kimutatták, hogy a rozmaring gátolhatja a kialakulását. Hasonlóképpen, a rozmaring hatásos lehet a Staphylococcus fertőzések megelőzésére, amelynek évente százezrek esnek áldozatul világszerte.

Bizonyítékokkal megalapozott orvosi javallata nincs. A rozmaringolajat a népi gyógyászatban emésztési zavarok (diszpepszia) kezelésére és a gyomor–bél-rendszer enyhe görcsös állapotainak oldására, továbbá enyhe izom- és ízületi fájdalmak és enyhe perifériás keringési zavarok enyhítésére használják. Népgyógyászati felhasználása nem bizonyítékokon, hanem hosszú távú tradíción alapszik. Nyersen és szárított állapotában is használják a fürdővizek (gyógyfürdők) illatosítására, miközben a fürdőző szervezetét felfrissíti. Idős patkányokon végzett kísérletek során enyhítette az oxidatív stresszt. Egy 20 fő bevonásával végzett vizsgálatban kimutatták a rozmaringolaj élénkítő hatását, míg indukált diabéteszes patkánymodellen végzett kísérletben a lipidprofil javulását tapasztalták a rozmaringkivonat hatására.

Article source: https://kert.kromek.hu/2020/01/18/rozmaring/